Attila

18 éves koromtól cigizek, volt benne úgy egy év kihagyás, meg pár kisebb próbálkozás. Kábé egy-két hete beszéltük bent, hogy igazából mivel az Index2-ben szinte mindenki cigizik, csak délutános héten tudnék elkezdeni leszokni. Aztán pont elfogyott a cigim vasárnap a délutános hetem előtt, és valami furcsa agykattanás hatására nem gyújtottam rá. Szóval múlt hétfő óta nem cigiztem, és igyekszem kitartani. Ami van helyette – mértéktelen zabálás, és töménytelen mennyiségű tea fogyasztása (napi 6-8-10).

Tapaszt, rágót nem tervezek, nem tudom, mennyire lesz tartós (most nem volt meg az 1 éves kihagyás előtti, "rohadtul le kéne már szokni" lelkiismeret-roham), de hátha. Még nem híztam látványosat ez alatt az egy hét alatt – nem volt rá idő –, de mivel több alkalommal fogyasztottam el egy kisebb édességboltot (2 zacskó tortillachips, egy üveg csípős sajtmártás, egy zacskó gumicukor, egy Milka és egy Snickers a rekord) amikor beüt a craving, nincsenek nagy illúzióim. Jövő héten majd megpróbálok leállni a junkfooddal, vagy legalább letornázni nagyon minimálisra. 

Balázs

12 éve dohányzom, egyszer sem próbáltam leszokni, és most is csak annyi az ötletem, hogy ha nem gyújtok rá huzamosabb ideig, akkor utána hamar elfelejtem az egészet, mint azokat, akik sokáig nem hívnak fel.

Timi

26 évesen gyújtottam rá egy sítúrán. Gondoltam, hogy ha kimaradt az életemből a sport, ideje megismerkedni a dologgal, de miután egy extrém carving lécet sóztak rám a kölcsönzőben, és egy fenyőfával a két lábam között landoltam a pálya szélétől 10 méterre, kértem egy cigit egy csajtól, aki szintén akkor ismerkedett a sísporttal, és esések után rágyújtott. Az első időkben csak vizsgaidőszakban, meg buliban, aztán persze rászoktam 2-3 év alatt. Leszokási kísérlet azóta nem volt, de néha előfordult, hogy egy-két hétig nem gyújtottam rá – mondjuk az sem tegnap volt. Napi egy doboz körül megy, és ideje lenne letenni, de mértéktelen zabálást az amúgy is willendorfi idomaim mellé nem vállalnék be. Tapasz nem érdekel, vagy rágyújtok, vagy nem, helyettesíteni nem akarom semmivel.

"Olcsójános"

Valódi nevem nem árulhatom el, szüleim 20 év után sem tudják, hogy cigizem, igaz, a szemét gyerekeim már beárultak, dehát az csak alkalmi félrelépés volt, ugye. Ebben a két évtizedben több tonnányi cigarettával pumpoltam meg a jóérzésű magyar embereket, ezt az aktívumot a legkülönfélébb lejmolási technikákkal, elsősorban a szánalomfaktorra és a kifárasztásra építve értem el. Dohányos pályafutásom anyagilag így sem nyereséges, kénytelen voltam vásárlóként is rendszeresen kiperkálni a 180 forintot a Helikonért, aztán ez a helyzet financiálisan csak romlott. Az ocsmány anyagiaktól függetlenül identitásom szerves része, hogy a cigizés ellenére nem vagyok dohányzó.

Most is úgy gondolom, hogy a két évtized (napi átlagfogyasztás mondjuk 4 szál, jelentős szórással a 0 és a részegen boldogan bezabált másfél doboz között) ellenére NEM VAGYOK BIOLÓGIAILAG FÜGGŐ, hiszen lazán kibírok 3-4 napot cigit nélkül, otthon eszembe sem nagyon jut rápippantani. A gond, hogy bizonyos extrém helyzetekben képtelen vagyok ellenállni, ilyenek például:

- amikor mások látótávolságon belül dohányoznak
- emberekkel kell beszélni
- dolgozni kell
- alkoholfogyasztás történik.

Csenevész szervezetemet sajnos ez a hektikus napi néhány szál is megterheli. Néha pár hétre önmegtartóztattam, nem volt különösebben nehéz, de visszaesni még könnyebb volt. Mostanában már álmodtam is a leszokásról (ami ugye annál is nehezebb, hogy szerintem nem vagyok rászokva), most meg is próbálom, de tudom, hogy ennek a projektnek a realizálásához három előre látható súlyos nehézséggel kell megküzdenem. Dohányzás nélkül, ha nem találok ki valamit, ez vár rám:

- Társadalmi elszigetelődés: az embertársaimhoz kapcsoló amúgy is gyenge kötések egy füstmentes világban végképp szertefoszlanak
- Totális improduktivitás: a munkafázisokat jelenleg cigarettával tagolom. Ha ez nincs, abból félő, hogy nagyobb teljesítmény helyett csak fejből kibámulás lesz. Cigi helyett persze a zabálás is segíthet, de ez átvezet a 3. problémához.
- Elhízás: alkatom a megöregedett etióp kisfiúé, az utóbbi időben némi pókhas is kezd domborodni. A leszoksz = elhízol képletet mindenki ismeri. Vajon mi lesz velem dagadt, szociodebil, munkaképtelen emberként, ha még rá sem gyújthatok?

Csak a társas facilitációban és a nyilvánosság erejében bízom, ebben van az én utolsó reményem. Leszokási attitűdöm, hogy valamilyen technikai csodamegoldás hiányában egyelőre szkeptikusan bizakodom, és vagyok annyira pragmatikus, hogy előre megengedjem magamnak legalább a ritka esti mulatságokhoz kapcsolódó alkalmi cigizgetést, persze csak keveset, furdaló lelkiismerettel.

Orsi

Nagyon régóta dohányzom, nem merem kimondani a számot, legyen elég annyi, hogy kétjegyű. Nem próbáltam meg leszokni. Soha. Olyan volt, hogy pár nap valamilyen előre nem tervezett okból kimaradt mint pl. az utóbbi néhány, amit a tüszős mandulám tiszteletére füstmentesítettem. (Fontos a felkészülés!) Meggyőződésből nem tettem ilyet magammal sosem, mert szeretek cigizni. Egyébként a brutál, napi másfél dobozos piros malbis évek után mostanság aranyosan elvagyok 3-4 szállal is. Most is csak a kaland hajt, meg az öregedés, és a közösség megtartó erejébe vetett hitem. (Ha bukunk, hát bukjunk együtt.)

Barb

Az életem több mint felét dohányzóként éltem le, és gyakorlatilag mindent megtettem már, hogy leszokjak: sem önerőből, sem tapasszal, sem rágóval, sem gyógyszerrel, sem e-cigivel nem sikerült, sőt, egyszer minden meggyőződésem ellenére még egy mágneses rezonanciás lehúzáson is részt vettem. Elképzelésem sincs, hogy ki és milyen módszert tudna még bevetni nálam, talán csak a hipnózis segíthet.

Persze az is belejátszott ezeknek a kísérleteknek a sikertelenségébe, hogy olyan ez nekem, mint egy se veled, se nélküled szerelem. Szeretek cigizni, miközben gyűlölöm, hogy büdös, és tudom, hogy akár bele is halhatok. Talán most jött el a szakítás ideje.

Dávid

Mindössze egyszer próbáltam meg leszokni (újévi fogadalom, so cliché), ehhez kitaláltam egy saját módszert. Mivel meggyőztem magamat arról, hogy nem a nikotin hiányzik, hanem maga a mozdulatsor, ezért vettem egy vödör nyalókát, hogy akkor mostantól ha cigizni akarok, akkor kibontok egy kólás Chupa Chupsot.

Hát, nem igazán működött, napi 5-8 nyalóka árban kb. egy doboz cigivel ér fel. Két nap után folyamatosan ragadt a szám, és éreztem, hogy rohadnak a fogaim, ráadásul 5-8 nyalóka elég kényelmetlenül fér el a zsebemben.

Aztán még volt gimiben egy füves próbálkozás, hogy akkor csak szívni fogok, cigizni nem, de már szerdára annyira leszedáltam magam nullára agyilag, hogy csak a fél doboz ciginél vettem észre, hogy jé, hát én megint dohányzom!

Dániel

6 éve dohányzom, kétszer szoktam le, főleg azért, mert a reggeli torokkaparást csak az első korty kávé enyhítette. Az első 3 hétig tartott, a másodiknál e-cigit szívtam az első pár napban (ezt a beszívott pára fura selymessége miatt még undorítobban tartom), ez már 6 hónapig tartott. A másodiknál nem telt úgy el nap, hogy ne gondoltam volna rá: vagy azért, mert valaki dohányzott körülöttem, vagy csak siman feszkós pillanatokban. Ezen a kettőn kívül minden más élethelyzetben megszűnt a rutin, nem hiányzott kocsibol kiszállás, kaja után, kávé mellé, felkelés után, lefekvés előtt.

Az egyik legidegenebb érzés volt 6 hónap után egy szál cigit kivenni a dobozból, a ujjaim közt tartani, nem is értettem miért csináltam ezt éveken keresztül, semmi értelme. A második slukknál már olyan volt, mint bármelyik az elmúlt 6 évből. Most a kezdeti sóvárgást enyhíteném valamivel, és elkezdenék sportolni

Attila

25 éves koromban szoktam rá, most 44 vagyok.

A létező összes módszerrel próbálkoztam már, akupunktúra (először egy hónapig működött, másodszor 45-50 percig), tapasz (max egy hét), akaraterő (többször is, volt, hogy 3 hónapig), gyógyszer (82 napig), terápia (ahogy kijöttem, rágyújtottam), biorezonancia (először egy hétig, másodszor egy óráig), fogadás (hivatalosan egy hétig, de titokban már a második nap cigiztem).

Hogy most mivel próbálkozom? Felhívom a cigisdobozon lévő zöldszámot, és várok.