Csaknem tíz napja nem gyújtottam rá, ami lehet, hogy nem hangzik nagy durranásnak, de nekem mindenképp durva tapasztalat, mert ilyen nem történt az elmúlt tíz évben. Egyelőre annyit tudok felajánlani, hogy ideteszem nagyjából az eddigi összes tanulságot.

Miért ne

Először is induláskor nem volt semmi eget rengető motivációm leszokni azon túl, hogy ha nem csempészcigit vesz az ember, akkor elég drága. Persze kissé az is felsejlett, hogy ha a következő 40 évben esetleg nem találjuk meg a tüdőrákfajták gyógyítását, akkor talán 70 éves koromban majd bánni fogom, hogy nem élhetek még tíz évet. De ezzel még bőven meg tudtam volna birkózni, nagyjából úgy, mint a Diákhitel kockázatával.

Szóval kissé a "miért ne", esetleg a "bajom pont nem lehet belőle" hangulatával vágtam bele, és persze bízva az akaraterőmben. Egyébként is viszonylag tehetségesnek éreztem magam abban, hogy meghatározott feladatokat semmiképp ne csináljak.

Szar az élet

Ehhez képest eddig ez volt talán a legrosszabb dolog, ami az utóbbi időben történt velem. Sőt, idén befér a top3 rettenetesen lelombozó személyes élmény közé, és tulajdonképpen helye van a minden idők top20-ában is.

Az első nap már eleve pocsék volt, nem meglepő módon úgy viselkedtem, mint aki sokáig nem jut cigihez: nehezen koncentráltam a munkában, miközben egyszerre éreztem magam fáradékonynak és hisztisnek. Ha valaki nem dohányzott, akkor annak ahhoz hasonlítanám az egészet, mintha nagyon szomjas lenne, de nem ihat az orra előtt lévő szupergourmet limonádékból.

A második nap ugyanez volt, csak sokkal durvábban, némi émelygéssel és izzadással kísérve, mint amikor egyszer rendhagyó körülmények miatt részt kellett vennem egy MLM-cég díjátadóján. Közben öntudatlanul véresre vakartam az összes körömágyamat mindkét kezemen, szóval utána még erre is oda kellett figyelni. Elkezdtem azon gondolkozni, hogy úgy lenne fair verseny értem, ha a sok leszokós szöveg mellé a dohánygyárak is elmondhatnák az érveiket.

A harmadik napon nem tűnt fel, hogy kifejezetten agresszívabb lennék. De amikor az egyik barátom megkérdezte egy kevésbé elit sörözőben, hogy vajon azért szólogatok be ismeretlen embereknek semmiségekért, mert verekedni óhajtok-e, akkor rá kellett jönnöm, hogy titkon igen, és hogy valójában nem ilyesmi feszültséglevezetési irányba kéne kacsintgatnom. Az biztos, hogy kezdett túl nagy lenni a feszkó, és kevés a béke.

Aznap este elkezdtem répát és gránátalmát enni cigi helyett. Kicsit se jött be. Ezek a növények minőségileg különböznek a cigarettától. 

A csúcspont a péntek este volt, amikor viszonylag sok barátommal találkoztam, akiknek szinte elhanyagolható hányada nem dohányzik. Ott már az idegesség mellett inkább végtelenül szomorú voltam, hogy egyszerre mondok le a nikotinról, a szertartásról és a cigizés közbeni bónuszbeszélgetésekről. Rosszul is éreztem magam, meg totálisan be is rúgtam, régebben cigerattaszünetek azért egyfajta bójaként segítettek ellenőrizni, hogy mennyi férhet bele még.

Hétvégén észleltem még, hogy elkezdetem hízni. Hiába sportolok már heti 3-4-szer, felszedtem két kilót hét nap alatt, aminél felmerülhet a gyanú, hogy nem csupa izom. Utána elkezdtem vizet inni, ha csak úgy éhes vagyok, de attól meg óránként kell rohangálnom a klotyóra. Napi 5-6 liter víztől viszont éjszaka is felébred az ember kétszer, ami nem tesz jót a nyugodt alvásnak. Csak a baj van ezzel a hülyeséggel. 

Utána egyébként már egy csomó részletet megtanultam valahogy kezelni, a nikotin iránti vágyam is jelentősen csökkent, viszont titkon kissé elkeseredett vagyok még most is. Egy másodpercig sem érzem, hogy bármennyivel is jobb lenne az életem, sőt, igazából teljesen biztos vagyok benne, hogy sokkal rosszabb lett.

A magamnak leszűrt főbb tanulságok a következők:

• Puszta akaraterővel bármeddig ki lehet bírni, és egyre könnyebb lesz. Ez jó, és siker, csak nincs értelme: szar ez az élet így meglehetősen, és nem látszik, hogy mitől nem maradna az.
• Függőnek lenni alapjáraton kiszolgáltatott és racionálisan elég hülye dolog, de csomó jó része van. Olyasmi, mint ha kidugjuk a lábunkat a takaró alól a hidegbe, és ha visszahúzzuk, az bizony elég jó. Nem szívesen mondanánk le mondjuk az evésről se, pedig milyen praktikus lenne, ha nem kéne a drága, komolyan fertőzés-, mérgezés- és elhízásveszélyes gyakorlat rabjainak lennünk. De egyszerűen szegényebb lenne az életünk nélküle. A cigizés legjobb része talán a gyors és könnyen elérhető önjutalmazás, de például arra is rá kellett jönnöm, hogy újságíróként tök hasznos, ha bizalmas dolgokat mondanak el vadidegenek mellettünk hivatalos épületek dohányzórészeinél. 
• A leszokás lényege, hogy egy hitelesen értékesebb jövőképet tudjon magának felállítani valaki, mert azért viszont érdemes lehet küzdeni. Ez lehet talán külső is, mint egy gyerek születése, haldokló utolsó kívánsága, de én nem nagyon bíznék benne. A belső motivációnál viszont hatalmas előnyben vannak azok, akiket kicsit is zavar, hogy a cigi kábítószer, hogy büdös lesz a kabátjuk, hogy lassan szétmegy tüdejük vagy bármi ilyesmi körülmény a dohányzásban.
• Sajnos a spórolás önmagában biztosan nem elégséges belső motiváció. Annál még az is erősebb, tényleges leszoktató erő volt, ha az igazán erős dohányzási késztetésnél sorrendben: elképzeli az ember, hogy a cigi egy penészes & férges alma, amibe undorító lenne beleharapni → fogmosás erősen mentolos fogkrémmel (mindig utáltam a mentolos cigiket) → sport az elérhető legdurvább kifulladásig → alvás.  
• Hiába minden jól eltervezett jövőkép, ha a leszokás közbeni és az azt követő részletekre nem tudunk magabiztos válaszokat adni. Aki tíz éve dohányzott, annak gyakorlatilag újra kell tanulnia magát jutalmazni, dohányzó társaságban legalább ugyanolyan jól éreznie magát, az ötperces unalmasnak tűnő életszakaszok minőségi eltöltését, az ivást, a munkahelyi információszerzést és egy sereg dolgot, ami neki szervesen kötődhet a dohányzáshoz. Ezekre a helyzetekre jobb lehet előre felkészülni, kész megoldásokkal, amennyire lehet. Persze ezekben nem hinném, hogy különösebben tudnának segíteni mások ötletei, egyedül kell megpróbálni kibogozni, hogy mit miért is csinálunk.
• Ha otthon, a munkában és szórakozás közben is szinte mindenki dohányzik körülöttünk, az jelentősen csökkentheti a motivációnkat. Az első napokban nagy könnyebbséget jelenthet, ha inkább nemdohányzó barátainkkal lóghatunk. Vagy legalább ha nem csak dohányzókkal élünk egy háztartásban.  

Szóval egyelőre ott tartok, hogy csak a spórolásért nem nagyon lehet leszokni vagy legalábbis nagyon szegénynek kéne hozzá lenni. Mindenesetre most már várok még egy-két hetet, amíg elvileg a nikotinfüggéstől teljesen megszabadulok, és mindent fogok tudni a leszokásról.

Közben egyrészt hátha könnyebben kialakulnak olyan jó gyakorlatok, amik kielégítően pótolják a dohányzás előnyös hálózatos és egyéb hatásait, miközben nem cserélem fel valami más, eggyel bénább függésre. Másrészt a nikotinfüggés biztosan torzítja a gondolkodást is, és ha a leszokás legnehezebb részét kibírtam, akkor érdemes már tiszta fejjel dönteni. De ha nem jön komoly javulás az éleminőségemben, akkor valószínűleg simán visszaállok még egy darabig a dohányzásra.