Nem tudom, mi történt. Nem tudom, hogy történt, de tény: három hete nem dohányzom. Nem kellett hozzá nikotintapasz, gyógyszer, mágikus rézlap és semmilyen okkult tudomány, csak egy nyolcórás beszélgetés és én. Tudom, ez még csak három hét, de egy magamfajta kemény dohányosnak ez eddig teljesen elképzelhetetlen volt.

Három héttel ezelőtt egy reggel marha ideges voltam. Egymás után szívtam a cigiket, mert tudtam, hogy most le fognak szoktatni. Akkor kezdődött a cigiről leszoktató tréningünk, amit egy cég ajánlott fel az Indexnek. Ugye milyen hülyék a dohányosok? Ön például ideges lenne, ha tudná, hogy aznap meggyógyítják egy súlyos krónikus betegségből? Mi nem így vagyunk ezzel. Gyűlöljük és szeretjük a cigit, tudjuk, hogy árt nekünk, le is akarunk szokni róla, de erre a legmegfelelőbb nap mindig a... HOLNAP. 

Azon a reggelen nem volt menekvés. Amikor beharangozták nekünk a cigiről leszoktató előadást, ami után majd állítólag örömmel tesszük le a cigit, és az elvonási tünetektől sem fogunk szenvedni, jó nagyokat röhögtünk, és mentünk azonnal rágyújtani. Persze, majd megszerelik az agyunkat. Hipnotizálnak? Vagy cigialakú vudubábukat fogunk döfködni? 

A tréning végül nem erről szólt. Nem volt szelleműzés, nem rémisztgettek senkit rákos tüdőkkel és kedvezőtlen halálozási statisztikákkal. Sőt, mindegyik szünetben rá lehetett gyújtani. Annyi történt, hogy egy ember (Szász Gábor, az Allen Carr módszer vezető tanácsadója) nyolc órán keresztül beszélt nekünk. Hogy miről? Tulajdonképpen arról, hogy milyen hülyék is vagyunk mi, dohányosok. 

Ha ön dohányzik, akkor most legyen nagyon őszinte: tényleg jó volt az első szál cigi életében? Épeszű ember vajon képes szándékosan füstöt szívni a tüdejébe? Milyen erős akarat kell hozzá, hogy hozzászoktassuk magunkat a füsthöz, és képesek legyünk elviselni a bűzt, a bűntudatot, a betegségtől való félelmet. Hihetetlen dolgokra vagyunk képesek mi és a mi agyunk. Például arra, hogy keményen gyakoroljuk a cigarettázás kifejezetten természetellenes technikáját, aztán pedig az agyunk bebizonyítsa nekünk, hogy a papírba csomagolt idegméreg rákkeltő anyagokat tartalmazó füstjének beszívása kellemes, sőt jó hatással van ránk. 

Persze mire erre rájövünk, már rég a nikotin foglyai vagyunk, a többségi társadalom által megtűrt legális drogosok. Monoton módon éljük életünket a csökkenő nikotinszint, a rágyújtás, majd az újra kezdődő elvonás ördögi körében. És közben azt gondoljuk, hogy jó nekünk. Mert a cigi megnyugtat, a cigi felpörget, a cigi segíti a koncentrációt, és segíti az ellazulást. 

De mi van, ha csak az agyunk képzeli mindezt a cigi mellé? Közben a nyomorult valóság az, hogy egyszerűen drogfüggők vagyunk, és minden cigi egyformán rossz, és minden cigivel csak annyi „jó” történik, hogy átmenetileg csökken a nikotinéhségünk.  

„El fogok hízni. Jövő héten buli lesz. Most elég kemény időszak van, sok a meló, szóval most nem szokhatok le. Én szeretek cigizni. Nem tudom elképzelni a kávét cigi nélkül" – mindig mindenféle magyarázatot találunk arra, miért nem kezdünk neki, de igazából csak irtózatosan félünk az elvonási tünetektől. 

A 4. szünetben már nem rohantam ki rágyújtani. Rossz íze is volt a ciginek. Semmi különös nem történt, csak egyre inkább képes voltam magam újra nemdohányzónak képzelni, és így egyre idegenebbé vált az, hogy füstöt szívjak a tüdőmbe. Amikor kimentünk az utolsó szál cigire, akkor már alig vártam, hogy elszívhassam, és többet ne kelljen. 

Dohányos aggyal a leszokás irtózatos kínszenvedés, mert az semmi másról nem szól, mint a lemondásról és az egyre fokozódó hiányról. Ha képes vagy becsapni/visszaállítani az agyad és hirtelen nemdohányzónak képzelni magad, akkor azonnal értelmetlenné válik mindenféle dohányzás, és gyógyulásnak a nikotinelvonás.

Nem mondom, így is voltak olyan kemény nikotinelvonási tüneteim, hogy közben szóról szóra átéreztem a Most múlik pontosan mély drámaiságát, de ezt ebben az esetben megtisztulásnak éreztem. Nem az jutott az eszembe, hogy azonnal adjatok egy cigit, mert megőrülök, hanem az, hogy távozik belőlem a méreg, és egyre jobb lesz nélküle.  

Nemrég azt írtam, vissza akarok szokni a nemdohányzásra. Nos ez a tréning semmi mást nem csinált, mint ezt: visszaállította az agyamat a nemdohányzó állapotára. Mostanában ezért, amikor jólesne egy cigi, mindig gyorsan rádöbbenek, hogy jé, de hát én már nem is dohányzom. 

Bárki mondhatja, hogy hiszékeny vagyok, ha benyeltem ezt a dumát. Akár agymosásnak is nevezhetnénk azt, ami történt, de tudják mit: én még soha ennyire szívesen nem mosattam agyat, mint most.