Olvasónk 18 éve nem dohányzik, de nem volt ez mindig így. Több hozzátartozóját is elvesztette a dohányzás miatt, a saját függőségét pedig a katonaságnak köszönheti. Viszont van egy nagyon jó tippje, mit használjunk a cigi helyett, amire ugyanúgy rászokhatunk, de jobban járunk vele.

"Tetszik nekem, hogy szeretnének leszokni a cigarettázásról és másokat is erre bíztatnak. Nem szokásom ismeretlenül, kéretlenül írogatni senkinek, de ezt az ügyet kivételesnek, figyelemre méltónak érzem, ezért szívesen elmesélem, én hogyan szoktam le a cigarettáról. Egészen egyszerű volt: a két kislányom odaállt elém, azt mondták: apa, abba kellene hagynod a cigit.

Bólintottam és a maradék fél doboz Marlboro-t kidobtam a szemétbe. Ennek több mint 18 éve, azóta nem hogy nem gyújtottam rá egy szálra sem, hanem egyenesen rosszul vagyok a szagától. Pedig ennyi idő alatt nyilván kipróbáltam mindent, reggeli kávé, kocsma, sörözés, unatkozás, mindenféle társasággal mindenféle helyzetben, ami régen cigiért kiáltott volna, de azóta nem hiányzik. Mi az, hogy nem hiányzik?! Attól is "beteg vagyok", ha valaki a környéken rágyújt. Mintha akkor egy kapcsolót fordíítottak volna el a fejemben. Szerintem ez is történt. A magyarázat vélhetően ott van, hogy abban a pillanatban eszembe jutott, amikor kisgyerekként én álltam apám elé és mondtam neki ugyanezt. Előttem a kép még most is, ahogy ül a kis konyhában. Rám mordult, ne üsd bele az orrod, ez nem a te dolgod. Aztán nemsokára meghalt tüdőrákban, elképzelhetetlen szenvedések között. A családnak is szörnyű volt, a betegsége és a halála is.

Három fia volt, én vagyok a legidősebb. Azért csak "volt", mert az egyik öcsém is meghalt tüdőrákban, hasonlóan borzalmas módon. Azt sem felejthetem el, amikor az Uzsokiban bekopogtam az orvoshoz és mondtam neki, doktor úr, segítsen már az öcsémnek, alig bír ülni a széken, mindjárt leesik. Azt mondta, uram, a többiek is pont ugyanúgy vannak - és körbemutatott a várón, ahol állni is alig lehetett, annyian voltak. Szóval így.

A történet eleje is érdekes lehet talán. 19 éves koromig egyetlen szálat sem szívtam, pedig dohányzott körülöttem mindenki, apám ugye otthon, szívta a mezítlábas Kossuthot, a suliban is a legtöbb fiú szívott valamit. Nekem egyszerűen nem hiányzott, sportoltam, foci, asztalitenisz, atlétika, kosárlabda, minden volt,minden nap. Átkozottul élveztem a gyorsaságot, a fiatalságot, az erőt.

Majd a műszaki egyetem előtt elvittek előfelvételis katonának, kitettek minket a mezőre, ahol napokig unatkoztunk és állandóan éhesek voltunk! Ma szinte hihetetlen, de igaz. Köszönhetően a szocialista hadseregnek, hetvenes évek. Egyszer csak azt vettem észre, hogy elszívok egy "Hosszú Fecskét". Ha volt valaha büdösebb, arról nem tudok, keressenek helyettem jelzőket, valami szörnyű volt. Na azt szívtam aztán hosszú évekig. Sokszor megpróbáltam abbahagyni, néha hetekre, hónapokra sikerült is. És tudtam nagyon jól, milyen az, ha abbahagyom! Megtörtént, hogy ismét, sokadjára"leszoktam",másnap kimentünk a családdal a Széchényi strandra és 60 vagy 70 hosszt úsztam, kissé már bevérzett a szemem, az úszómester is szólt, hogy jöjjek már ki. De nembírtam abbahagyni, olyan érzésem volt, hogyaz egész uszodát odébb tudnám tolni. Aztán jött megint valami stressz, felbosszantottak, lerohantam a trafikba és újra kezdtem.

Amíg 1996-ban megszületett a harmadik lányom, a feleségem otthon maradt a kicsivel,  én a két nagyobbal mentem el nyaralni, és a lányaim elém nem álltak, ahogy írtam. Azóta megint sportolok, szinte minden nap, teniszezek, futok. Na jó, inkább kocogok, fél, maximum egy órát naponta. Ami nem rossz, mondhatnánk, így 60-hoz közel, de persze nem valami extra különleges dolog. Az egyik teniszpartnerem most januárban volt 84 éves, senki nem mondaná hetvennek se. Úszik, síel, túrázik, focizik az unokáival, utazik, persze dolgozik is, mert szereti és élvezi. Az igen! És félig - tréfásan könyörög nekünk, hogy menjünk vele teniszezni, mert ha nem, akkor "fáj mindene".

Nem olyan régen, nyáron jöttem haza és az autórádióban egy orvos beszélt. Sajnos nem emlékszem a nevére. Olyanokat mondott, az a csoda, hogy nem mentem neki semminek. Emlékszem, azt mondta, hogy több mint 4000 féle méreg van a cigarettában, a leggyorsabb kábítószer, az első szippantást követő 8. másodpercben már az agyban van a nikotin! És még sok ilyet mondott, például, hogy a csökkentett nikotintartalmú cigaretta mekkora humbug, a gyártók olyan káros szerekkel pótolják, ami még rosszabb a szervezetnek, nehogy abbahagyja a kedves paciens. Akkor értettem meg és fogadtam el, valahol a Kerepesi úton, menet közben, hogy a cigaretta valóban betegség. Nem tudom, hogy igazat mondott-e a doki, de nem látokokot arra se, miért lódított volna?

Egyszer tényleg el kellene végezni egy tisztességes számítást, ami a cigaretta bevételi oldalát korrekt módon összehasonlítja a "kiadási oldallal". Már ha elvégehető egyáltalán ilyen számítás, nem tudom. Azt hiszem, azokat a szenvedéseket, amiket én láttam és rokonként átéltem,elég nehezen tudnám forintosítani. (Az egyik kollégám most jár kezelésre tüdőrák miatt. "Negyedik fázis", ahogy mondták, jelentsen az akármit is. Jót nem, az szinte biztos.)

Amióta abbahagytam, több ismerősömet rávettem a kocogásra. Mert az is "kábítószer", vagyis inkább gyógyszer: saját magunk termelünk endorfint, saját használatra. Meg sok minden mást. Távol legyen, hogy a sport összes jótékony hatásáról kezdjek most értekezni, de nagyon helyesnek tartanám, ha össznépi akciók indulnának a cigaretta ellen, pozitív és negatív (elrettentő) kampányok is, ahogy kell, ehhez nem értek. Főleg és elsősorban a gyerekeket kellene megmenteni tőle, azt hiszem. Sok sikert és jó egészséget kívánok mindannyiuknak."