Index Vakbarát Hírportál

A nikotinmítosz is mítosz?

2015.02.18. 17:49

„A nikotinról nehezebb lejönni, mint a heroinról? Hülyeség, az egész fejben dől el” - mondta John Dicey, a mostanában legnépszerűbb leszokós módszer nemzetközi guruja a blogon múlt héten megjelent, A nikotin csak egy mítosz című interjúban – azonban úgy tűnik, ez nem ilyen egyértelmű. A leszokást segítő Dohányzás Fókuszpont szerint ez az állítás félrevezető: „a bejegyzésben megjelent állítás, amely szerint mítosz az, hogy a nikotin a heroinnal összevethető fizikai függőséget képes okozni, félrevezető, és azt sugallja, hogy a nikotin szerepe jelentéktelen a függőség kialakulásában.”

A 2014-ben elfogadott Egészségügyi szakmai irányelv - A dohányzásról való leszokás támogatásáról című dokumentum alapján ugyanis a dohányzás komoly függőséget alakít ki, mondják. Amíg a dohányosoknak csak 5-7 százaléka számít könnyű, azaz nem függő dohányosnak (pl. maximum 5 szál cigarettát szív el egy nap), addig a dohányosok túlnyomó többségére komoly függőség jellemző. A dohányzás esetében magasabb arányú az egyszeri használatból a függő státuszba való átmenet, mint a heroin, a kokain és az alkohol esetében, figyelmeztetnek.

A nikotinfüggőség kialakulásának hátterében elsősorban a nikotin pozitív megerősítő hatása áll. A függőség kialakulásában fontos szerepet tölt be az, hogy a dohányos a nikotinszint csökkenésével fellépő megvonási tüneteket az újabb nikotinbevitellel gyorsan meg tudja szüntetni. Fokozott kockázatot jelenthet, ezért az esetek egy részében mérlegelni kell több tényezőt a leszokás során. Idézet a szakmai irányelvből:

„A leszokástámogatás módját a leszokni kívánó dohányos közeli és távoli anamnézise alapján, a pácienssel közösen, szakembernek tanácsos meghatároznia. A dohányzás mértéke és időtartama, a nikotinfüggőség foka, az ismert vagy feltételezett társbetegségek - különös tekintettel a pszichiátriai betegségekre -, a páciens kora, állapota, esetleges várandóssága mind megannyi tényező, amelyek befolyásolhatják a megfelelő leszokási módszer megválasztását, ajánlását. A leszokástámogatásának módszerei a minimál intervenció, illetve a programszerű leszokás támogatáson belül a gyógyszermentes és a farmakoterápiás módszerek.”



Rovatok