Eddig nem mertem a Leszokik az Indexbe írni semmit, mert nincs cikibb annál, mint nagy hangon osztani az észt arról, hogyan szoktam le a dohányzásról, utána meg rágyújtani az első buliban, aztán egy darabig titokban, majd nyíltan cigizni, vállalva ismerőseim megvetését.

Szóval hétfőn este 6-kor múlt száz napja, hogy nem gyújtottam rá.

Előtte majdnem húsz évig dohányoztam, napi egy doboz körül szívtam, nikotinmentes csúcsom 82 nap volt. Az a típusú dohányos voltam, aki, bár imádott dohányozni, mégis folyamatosan le akart szokni. Hogy mi mindent próbáltam? Még felsorolni is sok, és biztos van, ami nem jut eszembe:

• Akupunktúra kétszer (egyik hatástalan, másik 30 nap dohányzás nélküliséget hozott);
• Biorezonancia (egyik hatástalan, másik 3-4 nap);
• Akaraterő (többször, max. 45-50 nap);
• Gyógyszer (82 nap - ez volt a korábbi egyéni csúcsom);
• Nikotintapasz (legalább kétszer, egyszer kb. egy hét);
• Eukaliptuszos cigi (2-3 nap);
• Allen Carr Rövid úton leszokni a dohányzásról című könyvének elolvasása (zéró).

Szóval, leszokásban nem voltam kezdő, amikor tavaly december 13-án a kollégáimmal beültem egy, az amúgy tüdőrákban meghalt Allen Carr könyvén alapuló nyolcórás szemináriumra.

Fontos szempont, hogy nem munkaidőben, hanem szombaton kellett bejönni Én speciel elég nehezen tudtam volna a feleségemnek és a gyerekeimnek elszámolni a szabadnapommal, ha vasárnap megint azzal kezdem a napom, hogy a kávémmal és egy szál cigarettával kimegyek a gangra felébredni.

A másik buktató lehetett volna az, hogy nekünk ezért a kezelésért nem kellett fizetni, de akinek nemcsak a szabadnapja, hanem 130 ezer forintja - több mint négy havi cigarettapénzem volt - is bánja, az talán még lelkesebben teszi le a cigarettát.

Aki bővebben kíváncsi a szemináriumra, olvassa el Joób Sándor cikkét, esetleg nézze meg alább a videót, én inkább arról szeretnék írni, hogy milyen buktatók voltak, és azokat hogyan sikerült elkerülni, ezek ugyanis leszokási módszertől függetlenül működhetnek.

1. Mivel a munkahelyemen jóval többet dohányoztam, mint odahaza, ezért a terápia után kivettem egy hét szabadságot. A naptáramat visszanézve: nem csináltam semmi különöset, otthon voltam, olvastam, tévéztem, aludtam.

2. Azaz, egyvalamit mégis csináltam: mivel estére általában halál ideges lettem, ezért elmentem futni. Ezt csináltam amúgy dohányosként is, de most egy héten keresztül minden áldott nap futottam.

3. Hogy erőt merítsek, számoltam a napokat is - ma már csak nagyon ritkán -, meg a nemdohányzással megtakarított pénzt, amit egy kávés üvegbe rakok minden nap. Hihetetlen erőt tud adni már az is, ha az ember elmondhatja magáról: egy napja nem dohányzom.

4. A leszokásban nekem a legnagyobb visszatartó erő mindig az volt, hogy mi lesz a kocsmázással? Oké, zárt térben már nem lehet dohányozni, dehát ki lehet menni a kocsma elé, ahol az igazán jófejek vannak. Nos, a hatodik napon elmentem az indexes karácsonyi bulira, és kínok kínját éltem át, mert a hely előtt ott dohányoztak a haverjaim. Már majdnem kértem egy cigarettát, amikor bementem sörért, és ekkor csoda történt: a sörtől nem az történt, hogy még jobban kívántam a cigarettát, ellenkezőleg, kellemesen eltompított. Erre azonban nem lehet alapozni, ezért a későbbiekben finomítottam a módszeren: a kocsmát eleve dobozos sörrel közelítem meg, és mindig van nálam szotyi is, hogy ki tudjak menni a többiekhez beszélgetni. Nekem működik, nincs a korábbi leszokásaim rettegett kocsmaparája.

5. Hízáspara - röviden: szard le. Az első hetekben nem foglalkoztam vele, különben is futottam, de pár kiló azért felment. Ezeket rendszeres futással sem sikerült eddig leadnom, de tényleg csak néhány kilóról van szó, és rendesebb kajálással ezek is megindulnának lefelé. Eltelt száz nap, itt az ideje most már ezzel kínoznom magam.