Farmotoroson szállni élvezet
Az M3-ason előztem hétvégén ezt a farmotoros gyöngyszemet. Látványra csodálatos, de rögtön eszembe jutott az is, milyen volt buszozni ezzel élesben több mint harminc évvel ezelőtt. Kicsit olyan ez, mint nap mint nap metrózni a hármas vonalon a rossz állapotú kocsikkal, és majd úgy negyven év múlva, amikor már a hármas metrón is vezető nélküli metrószerelvények futnak, nosztalgiázni az egyetlen épen maradt, szépen kiglancolt huszadik századi metrókocsival.
A hetvenes években és még a nyolcvanas évek elején is Szeged és Csorvás között zötyögtünk ilyennel apai nagyszüleimhez. A gázt adó farmotoros hangját semmihez sem lehet hasonlítani, a gyomrodban érzed. A benti légkörről mindent elárul, hogy az előttünk lévő ülések támláján beépített hamutartó volt, és ha már ott volt, dohányoztak is az utasok rendesen. Az ablakok viszont, ahogy a képen is látszik, meglehetősen kicsik voltak.
Ezzel együtt a képen látható farmotoros gyönyörű – sokkal szebb, mint gyerekkorom lestrapált, szürke farmotorosai voltak –, amikor néhány kilométerrel odébb egy benzinkútnál találkoztunk, a kúton megállt az élet. És ami nekem a legdurvább volt: volt olyan huszonéves kutas, aki nem tudta, hogy ez milyen busz. Annyira persze nem kell csodálkozni, hiszen amikor ő született, már rég kivonták az utolsó farmotorost is a forgalomból.