Sokak szerint álommunkát végez a nő, aki egy kutyákkal teli iskolabuszt vezet
A Mo Mountain Mutts kutyasétáltató szolgáltatást működtet az alaszkai Skagwayben, a sétáltatás mellett pedig a négylábúak szállításáról is gondoskodnak.
Az egyik dolgozó TikTokon mutatja meg, hogyan telnek a hétköznapjai, sokan pedig úgy gondolják, ez az igazi álommeló. Az oktató és egyben sétáltató vezeti ugyanis a buszt, amivel a kutyákat együtt viszik el a szolgáltatások helyszínére. A jelenet így teljesen olyan, mint egy osztálykirándulás, annyi különbséggel, hogy gyerekek helyett meglepően fegyelmezett házi kedvencek ülnek a járművön.
A kutyák láthatóan élvezik a dolgot. Már teljesen szerepbe kerültek, hiszen még névsorolvasást is tartanak nekik, és jutalomfalatot kapnak, ha jelzik, hogy ott vannak.