Index Vakbarát Hírportál

Kormány, kóser, korrupció, Kerényi

2014.11.19. 21:04

ÍGY HELYEZKEDETT MA A KORMÁNY

  • Orbán Viktor Budapesten arról beszélt, hogy Magyarország nem oroszbarát, hanem magyarbarát, és a megfelelési kényszerek helyett elkezdtünk európaiként viselkedni: kiálltunk az érdekeinkért, nem fogadtunk el mindent zokszó nélkül. Szerinte a magyar az egyetlen kóser alkotmány, amit az EU is átvilágított. 
  • Eközben az elmúlt napokban ismét nyugat felé forduló Szijjártó Péter Moszkvában arról beszélt, hogy támogatjuk Ukrajna területi egységét és szuverenitását. Megerősítette ugyanakkor, hogy megépítjük a Déli Áramlatot.

A NAP NYERTESE KERÉNYI IMRE

Az V. kerület önkormányzata nagyot hibázott: véletlenül, igen, véletlenül Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester bátyját, Gábort nevezték ki a kerületi tévé felügyelőbizottsága élére, Kerényi helyére. A törvényt is sértő bakira szerencsére idejekorán fény derült, így Kerényi visszakapja korábbi stallumát, de a kárpótlásul kapott másik FB-elnöki posztját is megtarthatja: a kerületi cigányzenekarét. Egymilliós kormányzati fizetése mellett így ebben a kerületben havi 700 ezres mellékese lesz.

800 ÁLLÁST VESZÉLYEZTET AZ ÚJ TRAFIKTÖRVÉNY

A dohányipari szereplők elfogadhatatlannak tartják a kormányzat legújabb törvényjavaslatát, amely előzetes szakmai konzultáció nélkül államosítaná a dohánytermékek nagykereskedelmét - közölte a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége (DBMSZ) szerdán az MTI-vel. A dohányipari vállalatok álláspontja szerint az intézkedés felesleges, költséges, bonyolulttá teszi a kiskereskedelmi ellátást, valamint sérti a szabad verseny és a vállalkozás szabadságának Alaptörvénybe foglalt jogát, az EU Alapjogi Chartát, emellett az uniós és hazai versenyszabályokat is. És 700-800 állást veszélyeztet.

KORRUPCIÓELLENES SZÖVETSÉG ALAKUL 

Korrupcióellenes Szövetséget hoz létre az egykori NAV-alkalmazott, az utóbbi hetek utcai tüntetéseinek egyik szónoka, Horváth András. Az Atv.hu értesülései szerint egyesületi formában kívánnak majd működni, és olyan „nagyágyúk" vesznek részt a szervezet megalakításában, mint Karancsi Tibor, Hadházy Ákos, Jávor István, Vágó Gábor vagy Vancsura István.

HIDEGHULLÁM AZ USA-BAN

Szeretne végre egy nagyot hógolyózni? A gyerekkel hóembert építeni? A jelek szerint erre itthon még sokáig kell várnia, de New York államra már le is csapott a zimankó: a hirtelen jött novemberi télnek már halálos áldozatai is vannak.

MAGYAR CÉGNÉL BUKOTT LE A HÍRHEDT KIBERFEGYVER

A Duqu vírusról van szó, amit az iráni atomprogramot szabotáló Stuxnet féreg testvérének tartanak - csak ez éppen nem pusztításra hanem kémkedésre specializálódott. A vírusról szóló friss elemzésből kiderül, hogy egy magyar biztonságtechnikai cégnél fedezték fel és azonosították először. Részletek itt.

ÖNÁLLÓAN LÉLEGZIK JULES BIANHCHI, AZ F1 IDEI LEGNAGYOBB BALESETÉNEK ÁLDOZATA

Japánból visszaszállították Franciaországba Jules Binachit, aki az október 5-i Japán Nagydíjon szenvedett balesetet. Sajnos azonban még mindig nincs magánál, és egyáltalán nincs arról szó, hogy most már megkezdődik a felépülése, de ez mindenképpen pozitív lépés.



Rovatok