Index Vakbarát Hírportál

Miért csak a minisztériumok pénzét féltette Orbán?

2015.03.25. 19:00

A FIDESZBEN MÁR NAPOKKAL A QUAESTOR BEJELENTÉSE ELŐTT TUDTÁK, HOGY BAJ VAN

A Fidesz vezetése napokkal a Hungária Értékpapír Zrt. bedőlése és a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődjének bejelentése előtt már tudhatott arról, hogy a két cégnél súlyos gondok vannak, és mindkettő hasonló sorsra juthat, mint a Buda-Cash. Orbán Viktor szerdán úgy nyilatkozott, ő maga rendelte el kormányülésen a Buda-Cash bedőlése után, hogy minden minisztérium vegye ki a pénzét, ha brókercégnél tartja. Közben Tarsoly Csaba úgy döntött, visszaveszi a cég vezetését, megbánta már, hogy egy börtönviselt férfit toltak be a helyére, ők amúgy csak reorganzálgatnak, meg együttműködnek, esze ágában sem volt elfutni.

VANNAK HANGFELVÉTELEK A NÉMET GÉP PILÓTAFÜLKÉJÉBŐL

Sikerült hangfelvételeket kinyerni a kedden lezuhant német gép pilótafülkéjéből, de ennek részleteit nem árulták el. Napokba telhet, amíg használható információhoz jutnak az első fekete doboz hangfelvételeiből. Az utolsó ismert üzenet rutinbejelentkezés volt, utána tíz percig tartott a gép ereszkedése a becsapódásig. A sok kis roncsdarab arra utal, hogy a gép nem a levegőben robbant fel. A második fekete doboznak csak a külső burkát találták meg, a memóriachipet még keresik. Az áldozatokról is egyre több információ derült ki.

FAZEKAS SÁNDOR ELÉGEDETT VOLT KISS SZILÁRDDAL

Na persze nem azzal, hogy százmilliókat csalt el vagy éppen prostiknak szerzett vízumokat, hanem az agrárattaséként végzett munkájával. A többiről ő nem tudott, mondja, de arról továbbra is hallgat, miért nevezte ki miniszteri megbízottnak, amikor Kiss megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon orosz alvilági kapcsolatai miatt.

MEGINT LEZÁRTAK EGY HIDAT

A veterán blokádszervező Büki Zoltán és csapata ezúttal a Szabadság hidat zárta le, hogy így tiltakozzon most éppen azért, mert a kormány a világörökségi területeken is bevezette a vasárnapi zárva tartást. Kb. 10-13 autóval vonultak fel, de az első rendőri felszólításra otthagyták a hidat.

LESZ ELLENZÉKI NÉPSZAVAZÁS

Mindenkit meglepett március 15-én civil tüntetők húzása a 19 kérdéses népszavazásról. A civilek csak azért nyújtottak be ennyi kérdést, hogy biztosra menjenek, és legalább egy-két témában kiharcolják a népszavazást. Két kérdést szerdán átengedett az NVB, és bár a tankötelezettség korhatára vagy a kamarai tagdíj valószínűleg nem mozgat meg tömegeket, a kezdeményezők azt remélik, hogy bármelyik kérdésből lehet Orbán-ellenes szavazást csinálni.

AZ ÉLET FONTOS ÉPÍTŐKÖVÉT TALÁLTÁK MEG A MARSON

A NASA Curiosity Mars-járója az élethez szükséges nitrogén-monoxidot talált a talajminták melegítésekor keletkezett gázokban. Ez valószínűleg a nitrátok melegítéskor történő bomlásakor keletkezett. A nitrátok nélkülözhetetlen alkotóelemei az élet szempontjából alapvető fontosságú fehérjéknek, amino- és nukleinsavaknak, például a DNS-nek és az RNS-nek is. A légkörben megtalálható nitrogénmolekulákból lesz az élőlények számára használható nitrogén-oxid – ezt a speciális állapotot találta meg a Curiosity a Marson, ezért nagy dolog a felfedezés.

A BARCELONA 2,8 MILLIÓ EURÓNYI ADÓT NEM FIZETETT BE NEYMAR MEGVÉTELEKOR

Akár 158 millió euró is lehet a vége Neymar megszerzésének, miután a katalánok 57 millió euróért szerződtették a Santostól a brazil csatárt 2013 nyarán. Azóta kiderült, hogy legalább 83,4 millió eurót fizettek érte. A pémiumokkal körülbelül 100 millióra felkúszó összeget még 50 millió eurónyi pénzbírsággal is növelhetik.

A TESCO BESZÁLLÍTÓI IS KI VANNAK AKADVA

Miután az  Auchan  több mint egymilliárd forintos bírságot kapott a Gazdasági Versenyhivataltól, amiért díjakat szabott ki a beszállítóinak, a Tescónak szállító vállalkozók is felbátorodtak, és azt fontolgatják, ők is a GVH-hoz fordulnak a cég által szedett polcpénz miatt. A Tesco azt mondja, hogy ők minden szabályt betartanak.

KIPRÓBÁLTUK A VÁROS LEGFASZÁBB KOLBÁSZÁT

Az elképesztően hülye nevű Faszalédában szolgálják fel. Isteni a véres hurkájuk is, olyan mintha csokipuding lenne. Csak színhús, zsír és faggyú - ennyiből áll a kolbász, amit kézzel raknak össze, úgyhogy meg is kérik az árát. De meg is éri



Rovatok