Index Vakbarát Hírportál

Itt olvashatja a nap elmulasztott híreit

2015.04.29. 19:13
Az ETO kirúgta a fojtogató sportigazgatót

KIVERTE A BIZTOSÍTÉKOT ORBÁN A HALÁLBÜNTETÉSSEL

  • Az Index úgy tudja, a miniszterelnök a Fidesz-elnökség megkerülésével lebegtette meg a halálbüntetés támogatását. Orbán Viktor korábban is ezen az állásponton volt, de idáig visszafogta magát.
  • Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke Strasbourgban közölte, telefonbeszélgetést kezdeményezett Orbán Viktorral a halálbüntetésről szóló kijelentései miatt.
  • Az Európai Unió egyik sarokköve a halálbüntetés tilalma, ezt pedig az Európai Bizottság szóvivője nyilatkozta. Ha Magyarország mégis bevezetné, az súlyos következményekkel járna, melyeket itt szedtünk össze.
  • Rendkívüli aggodalmának adott hangot a magyarországi politikai közbeszédben szerinte tetten érhető "populista trend" miatt Nils Muiznieks, az Európa Tanács emberi jogi biztosa szerdán kiadott közleményében., szintén a halálbüntetés meglebetgetésére utalva.

LESZEDHETIK A TRAFIKOSOK A FÓLIÁT

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szerdán azt mondta: a trafikosok leszedhetik a fóliát a boltok üvegéről. Eddig sem volt olyan jogszabály, amely előírta a fóliázást.

A kaposvári trafikos gyilkosság után a város polgármestere és több ellenzéki párt is követelte, hogy módosítsák azt a jogszabályt, aminek értelmében a 18 év alattiak védelmében le kell sötétíteni a dohányboltok kirakatát. Szerinte ugyanis ezzel megelőzhetőek lennének az ilyen tragédiák.

MINDEN MÁSODIK FIÓKJÁT BEZÁRJA A RAIFFESEN

Jelentős méretcsökkentést tervez Magyarországon a Raiffeisen, jelentették be szerdán. A fiókhálózatot a jelenlegi 112-ről 67-re csökkentik, a költségeket 20 százalékkal vágják vissza a bank, ennek harmadát a munkaerő-költségek csökkentése adja. A nem teljesítő hitelek arányát a következő két évben egyszámjegyűre csökkentenék.

ÁPRILISBAN KEZDŐDIK A KÖVETKEZŐ F1-SZEZON

Ami azért nagy dolog, mert legutóbb 1988-ban indult akkor. Sőt, emellett más fontos változásokra is lehet számítani a mintegy két hét múlva nyilvánossá váló tervezett 2016-os naptárban. A sajtó már összerakott egy lehetséges menetrendet, erről, illetve a további tervekről itt és itt olvashat bővebben.

AZ ETO KIRÚGTA A FOJTOGATÓ SPORTIGAZGATÓT

Továbbra sem mennek rendben a dolgok a győri futballklubnál, sőt, a helyzet egészen abszurddá kezd válni. Itt van például ez az eset, amiről itt olvashat bővebben.

FELFÜGGESZTETTE A VODAFONE A TV2-S HIRDETÉSEIT

A Vodafone elfogadhatatlannak tartotta, „amiért a csatorna nem nyújtott azonnal segítséget a bántalmazott nőnek”, úgyhogy lefújták az új kampányaik előkészületeit addig, amíg a csatorna transzparens módon le nem folytatja a belső vizsgálatot, és nem garantálja, hogy a jövőben a női jogokat maximálisan tiszteletben tartja, és betartja az ezzel kapcsolatos etikai normákat és törvényeket. A Vodafone úgy hivatkozott magára a sajtóközleményben, mint „a TV2 több százmilliós nagyságrendű hirdetője”.



Rovatok