Index Vakbarát Hírportál

Történelmi döntés, kapkodó elfogadás, nyilvános sörözés

2015.06.30. 19:03 Módosítva: 2015.06.30. 20:05

EGY HÉT MÚLVA SZAVAZUNK AZ OLIMPIÁRÓL

A Fidesz szerint kell, meglepő módon a KDNP szerint is, az MSZP szerint nem, az LMP szerint eleve délibáb, a Jobbik teljes mellszélességgel a Fidesz mögött: az olimpiáról vitáztak a parlamentben. A 33. olimpiai és 17. paralimpiai játékok 2024-es budapesti megrendezéséről szóló pályázati szándék támogatásáról július 6-án szavazhatnak majd a parlamentben.

MITŐL SÜRGŐS AZ INFOTÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSA?

Pénteken számoltunk be róla, hogy a kormány módosítást nyújtott be a 2011-ben elfogadott adatvédelmi és információszabadság-törvényhez. A jogvédők által jogkorlátozónak nevezett tervezet több fontosabb dologban módosítaná a közérdekű adatigénylés jelenlegi szabályait. A tervezet indoklásából nem derül ki, hogy mi volt a baj az eddigi korlátozással. Az viszont ma igen, hogy a módosítás rettentően fontos a kormányoldalnak: Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kezdeményezte, hogy a tervezetet kivételes eljárásban, még a tavaszi ülésszak során tárgyalja a parlament, a vita már holnap elkezdődjön, és a jövő hétfői rendkívüli ülésnapon el is fogadják a módosítást.

JÖNNEK AZ ELLENPLAKÁTOK

Bár csak 3 millió forintot kért a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Vastagbőr a kormány bevándorlóellenes plakátjaira válaszoló ellenplakátokra, az adományozók végül ennek több mint 11-szeresét, 33,3 millió forintot utaltak. Az első 500 plakát szerdán kerül ki az utcákra, a szervezők pedig nyilvános sörözéssel ünneplik ezt meg az Ellátóházban. Az akció két héttel később, július 16-án folytatódik.

TÖRTÉNELMI DÖNTÉS: MEGSZŰNIK AZ EU-BAN A ROAMING

2017-től sokkal jobb lesz Európában turistának, vagy külföldön dolgozónak lenni, ugyanis az Európai Parlament mai döntése értelmében megszűnik a roamingdíj, beszélgetésre és adatforgalomra egyaránt. Ezzel egy évtizedes küzdelem zárul le az EU és a telekomcégek lobbistái között.

KÖZELEG A GÖRÖG CSŐD

Kedd éjfélig kell fizetniük az IMF-tartozást. A görög kormányfő az utolsó pillanatban bedobta, hogy egy kezdjenek tárgyalni egy újabb mentőcsomagról, de Merkel német kancellár nem volt nyitott ilyesmire, annyit mondott, hogy a vasárnapi népszavazásig nincs semmiféle tárgyalás. A görögök a fizetési határidő elhalasztását sem bírták elérni, így most elég nagy bajban vannak

VISSZAHÍVTÁK SZIVÓS MÁRTON A VÍZILABDA-VÁLOGATOTTBA

A Világligán elért hatodik hely csalódás volt a magyar vízilabda-válogatottnak, így meggyőzte Benedek Tibor szövetségi kapitányt, hogy visszahívja a 34 éves Szivós Márton Salamon Ferenc helyére.



Rovatok