Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, december közepén rossszabbra fordult a kiújult hasnyálmirigyrákban szenvedő Gianluca Vialli állapota. A sportembert 2018-ban már gyógyultnak nyilvánították, de a kór tavaly újra megtámadta. A visszatérő, agresszív betegség miatt december közepe óta Vialli folyamatos kórházi kezelésre szorult, ennek volt a jele, amikor bejelentette, hogy távozik az olasz válogatott mellől és minden erejével a rák újbóli legyőzésére koncentrál. Az erő ma reggel fogyott el. 

Lenyűgöző pályafutás

Az ötgyermekes, milliomos családba született Gianluca Vialli a cremonai Castello di Belgioioso 60 szobás kastélyában nevelkedett, így nem meglepő, hogy profi labdarúgó-pályafutását a Cremonese csapatánál kezdte 1980-ban. A kiscsapatban 105 bajnokin lépett pályára, és 23 gólt szerzett. Mutatott játéka lenyűgözte a Sampdoria vezetőségét, és 1984-ben szerződtették is. Hogy mennyire igazuk volt, azt mi sem bizonyítja jobban: 85 bajnoki gólt szerzett, 3 olasz kupát, Serie A-t és Európai Kupagyőztesek Kupáját nyert a klubbal. 

A Sampdoria 1990/91-es legendás bajnokcsapata, amelyet a szerb Vujadin Boskov irányított, így állt fel: Pagliuca – Mannini, Vierchwood, Lanna, Pari – Lombardo, Katanec, Dossena, Mihajlicsenko – Mancini, Vialli. (Cserék: Bonetti, Pellegrini, Cerezo, Branca, Calcagno). Erről a csapatról Misur Tamás Nagy olasz futballkönyvében ez áll:

A Sampdoriáról azt tartották, hogy övé a legerősebb „olasz blokk”, ugyanis a légiósai sohasem képviseltek jelentős átütő erőt. Sem Brady és Francis, sem Souness és Briegel, sem Victor és Mihajlicsenko nem számított akkora menőnek, mint Vialli és Mancini, Vierchowood és Mannini, Pellegrini és Pari, Pagliuca és Branca, vagy Lombardo és Dossena.

A bajnokcsapatból Vialli olasz gólkirály lett 19 góllal (az Inter Lothar Matthäusával társbérletben). A Samp Gianluca vezetésével 5 pontot vert rá a korszak legerősebb együttesére, Arrigo Sacchi Milanjára. 

Nem is lepődött meg senki, amikor a Samp gólzsákja 1992-ben világcsúcsnak számító összegért, 12,5 millió fontért átigazolt a Juventushoz, ahol megnyerte az Olasz Kupát, a Serie A-t, az Olasz Szuperkupát , a Bajnokok Ligáját és az UEFA-kupát.

Különösen két trófea volt ezek között értékes. Az 1994/95-ös olasz bajnoki cím a Juventus számára egy 9 éves nyeretlenségi szériának vetett véget. Marcello Lippi csapata látványos, bátran kockáztató játékot mutatott be: a 23 győzelem mellett hét vereség is érte a Peruzzi – Ferrara, Kohler, Carrera, Torricelli – Di Livio, Paulo Sousa, Tacchinardi – Del Piero, Vialli, Ravanelli alapfelállású csapatot, amely a következő évben a római Olimpiai Stadionban az Ajax ellenében tizenegyesrúgásokkal megnyerte a Bajnokok Ligáját, kezdőjében olyan ma már edzőként is legendás karriert befutó játékosokkal, mint Antonio Conte, vagy Didier Deschamps. Mindmáig ez a Bajnokok Ligája-győzelem volt az olasz rekordbajnok Juventus számára az utolsó, a klub a következő 26 évben 5 BL-döntőt is elbukott. Vialli mindenesetre megszolgálta az árát: a négy juvés szezonja alatt összesen 102 tétmérkőzésen lépett pályára, és 38 gólt szerzett. Nem mellesleg 1995-ben a világ legjobb játékosának választották. 

Vialli 1996 nyarán Londonba költözött és egy ingyenes transzfer keretében csatlakozott a Chelsea-hez, a korábbi nagy ellenfél, a holland Ruud Gullit hívására. Vialli gyorsan alkalmazkodott a londoni élethez, az első angliai évében megnyerte az FA-kupát, de mivel összeveszett Gullittal többször is kimaradt a kezdőből. 

Az 1997–1998-as szezonban a Barnsley elleni bajnokin négy gólt szerzett, és  volt egy mesterhármasa is a norvég Tromsö ellen a Kupagyőztesek Európa-kupájában. Gullit 1998 eleji elbocsátása után Viallit kérték fel, hogy játékosmenedzserként vezesse a csapatot. Az ötlet bevált: a londoni kékek 1998-ban Kupagyőztesek Európa-kupáját és Ligakupát nyertek, majd a Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid elleni győzelemmel az UEFA Szuperkupát is Londonba vihette csapatával. A játékospályafutása 1999-ben ért véget, utolsó mérkőzésén győztes gólt lőtt a Derby County ellen a Stamford Bridge-n. A Chelsea-ben 83 tétmérkőzésen 40 gólt szerzett. 

Nemzetközi szinten Vialli két világbajnokságon képviselte Olaszországot ,1986-ban és 1990-ben hazai pályán, ahol bronzérmet nyert. Húsz éves profi labdarúgói pályafutása alatt klubszinten 259 gólt, a nemzeti csapatban 16, az olasz 21 éven aluliak labdarúgó-válogatottjában 11 gólt szerzett, összesen 286 gólt több mint 500 meccsen. Ezzel összességében a tizedik legtöbb gólt szerző olasz játékos.

Korszakos játékos 

Nemzedékének egyik legjobb olasz csatáraként számon tartott Gianluca Vialli dinamikus, határozott és sokoldalú csatár volt, aki képes volt csapata bármely támadóposztján játszani. Edzői többször tették a szélre, és gyakran volt amolyan visszavont csatár is, aki mélyebbről indulva bontotta meg az ellenfél védelmét. Mindazonáltal igazán jól a center posztot szerette, itt tudta leginkább kamatoztatni tudását, dinamizmusa, intelligenciája, gyorsasága, kimagasló technikai tudása állandó gólveszélyt jelentett.  Vialli a védők rémálma volt, nem lehetett belőle igazán felkészülni: fejjel és mindkét lábbal termelte a gólokat, de önzetlenül képes volt helyzeteket teremteni csapattársai számára. Nem véletlen, hogy Lippi is gyakran játszatta őt a középpályán, akár karmesterként is.

Viallit az olasz szakemberek az olasz futball új „csatárfajtájának” tekintették, aki a technikát és a góllövő képességet gyorsasággal, atletikussággal és fizikai erővel kombinálta. Kiemelkedő atletikussága, ereje és mozgékonysága miatt a levegőben is remekelt, és hajlamos volt akrobatikus gólokat is szerezni. Játékostársai nemcsak futballtudását tisztelték, hanem elhivatottságát, vezetői tulajdonságait, erős mentalis erejét, karizmatikus befolyását is nagyra becsülték. Nem véletlen, hogy Roberto Baggióval és Franco Baresivel együtt őket tartják a modern olasz labdarúgás első ikonjainak. 

Menedzserként is fantasztikus

Vialli éppen ezekért a tulajdonságaiért tűnt ideális választásnak a Chelsea menedzseri posztjára. Karizmatikus egyénisége, munkabírása hamar győzelemre vezette a fővárosi klubot: megnyerte az FA-kupát, a Ligakupát, az UEFA Kupagyőztesek Európa-kupáját és az UEFA Szuperkupát. Bár nem sokáig vezethette a nagyszerű londoni Kékeket, abban mindenki egyetért, hogy Vialli vezetői képességei, kommunikációs stílusa a következő 20 évben is etalonnak számított a klubnál. 

Vialli annyira megszerette Londont, hogy haláláig az angol főváros lakosa maradt, bár vállalt munkát az olasz válogatott mellett is. 2019 októberében Viallit nevezték ki az olasz labdarúgó-válogatott új küldöttségfőnökévé Roberto Mancini (egykori sampdoriás csatártársa) vezetőedző és személyes barátja mellé. A poszt a legendás Gigi Riva 2013-as visszavonulása óta volt betöltetlen. A döntés helyességét mi sem biznyítja jobban, mint az, hogy a válogatott 2021. július 11-én tizenegyespárbajban megnyerte az Európa-bajnokságot éppen Anglia ellen. Kevesen gondolták, hogy éppen ez a fantasztikus siker lesz a legendás sportembernek az utolsó nagy labdarúgó trófeája... 

A 2000-es évek vége óta Vialli a Sky Italia tévés futballkommentátoraként is dolgozott, de például a 2012-es Európa-bajnokság alatt a BBC tudósítójaként jelent meg a tornán. 

Az 58 éves legendás játékosés edző öt éve szenvedett hasnyálmirigy-daganatban, ugyan két éve bejelentette, hogy meggyógyult, azonban a betegsége tavaly kiújult. Nemrég jelezte, hogy ideiglenesen felfüggeszti az Olasz Labdarúgó Szövetségnél végzett munkáját és minden energiáját arra használja, hogy ismét leküzdje a betegségét.

 Egyik utolsó nyilvános megszólalásában így fogalmazott: 

Félek a haláltól! Nem tudom, mikor alszik ki a fény, de azt sem, hogy mi vár a túlvilágon. Egy bizonyos szempontból izgalommal tölt el, hogy hamarosan fel fogom fedezni.

A lecke, amit a legjobban megtanultam?

Egy egyszerű dolog: megértjük mi az élet fontossága,  Mit jelent szeretni? Ezt akkor vesszük észre, amikor már kezdjük elveszíteni az életünket. 

Vagy már el is veszítettük.

Gianluca Vialli 58 évet élt.

(Borítókép: Gianluca Vialli 2022. június 7-én. Fotó: Claudio Villa / Getty Images)