Adóügyekről egy árva szó sincs a 3,5 millió példányban készülő Magyar Vizsla második számában, Gyurcsány Ferenc és Kóka János drága órái, és öltönye viszont annál többször előkerül. A kefeboltot vezető kiadó Horváth Éva szerint az újság arra kiváncsi, a politikusok hova teszik a pénzt. Fideszes politikusok azért nem szerepelnek benne, mert a párt nincs kormányon.
"Mi a mindenkori kormányt ellenőrizzük, mondja meg, mit tehetnénk, ha most éppen ez a kormány van hatalmon" - magyarázta az Indexnek Horváth Éva, hogy miért a "luxusbaloldal", Gyurcsány Ferenc és Kóka János vagyona a fő csapásirány a nyolcoldalas színes Magyar Vizsla címen megjelenő ingyenes újságban. A lapot az Adózók Érdekvédelmi Szövetsége (AÉSZ) adja ki, amelynek Horváth a vezetője.
Az október közepén kiadott első szám után a héten újabb kiadás kerül 3,5 millió postaládába. A fővárosban rengeteg plakát harangozta be a második számot, amelyet egyedi szerződés alapján a Magyar Posta terjeszt majd országszerte.
A Fidesszel hagyományosan jó gazdasági kapcsolatokat ápoló és a párt plakátjainak helyet biztosító Mahir Cityposter hirdetési felületein megjelenő Vizsla-plakátokon a miniszterelnök és a gazdasági miniszter címlapon szereplő montázsa látható "akiknek semmi sem drága" képaláírással.
Adományokból finanszírozzák
"Tanultunk a nagyoktól, ezért az egyesület is titkosított 50 évre minden információt az újságról" - válaszol a lap költségeit firtató kérdésre Horváth Éva. A belvárosi kefeboltot üzemeltető üzletasszony homályban hagyja, hogy miből jött össze a becslések szerint akár százmilliós előállítási és kézbesítési díj. A barátai által kefekirálynőnek szólított egyesületvezető állítása szerint adományokból, az adományozók viszont azt kérték, hogy ne kerüljön nyilvánosságra a nevük.
Az adózók védelmét felvállaló egyesület lapjában a kormánytagok öltönyeiről, autóiról óráiról szóló írások több oldalt töltenek meg, de egyetlen cikk sem foglalkozik az adószabályok változásával. Horváth Éva ezt azzal indokolta, hogy az egyesület célja jelenleg nem a szakkérdések feszegetése.
A tagtoborzás után reformálnának adórendszert
A Magyar Vizsla kiadója szerint most az a feladatuk, hogy a politikusokat kontrollálják, hova kerül az adófizetők pénze. "Még egy évig tagokat gyűjtünk, az újság célja pedig az, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet" - mondta Horváth Éva. "Ha elegen leszünk, akkor az egyesület megkerülhetetlen lesz" és előveheti saját adóterveit.
Horvát Éva szerint ugyanis nem elég, hogy a kormány csökkentette az áfát, szerinte az egész adórendszert el kellene törölni és helyébe egy olyat tenni, amely a családot állítja a középpontba. Az AÉSZ konkrét elképzeléseivel az adórendszerről csak egy év múlva szeretne előállni.