Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány: Abszolút többség esetén nem kell koalíció

Interjú Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel

2006. április 19., szerda 10:38

A gazdasági élet szereplői szerint a választások után mindenképp kezdeni kell valamit a költségvetési hiánnyal. De mit gondol erről Gyurcsány Ferenc? A kormányfő az Indexnek adott interjúban beszél a várható esélyekről, a koalíció esetleges folytatásáról, a kormányalakításról és az Amőbáról is.

[A miniszterelnökkel Abonyban, a helyi MSZP-irodában készítettük az interjút. Gyurcsány Ferenc Tóbiás József, korábbi pártigazgató kampányrendezvényén mondott beszédet az interjú után.]

Mekkora megszorító csomag várható a választások után, ha az MSZP nyer?

Miért, lesz megszorító csomag?

Elemzői vélemények alapján ez elkerülhetetlen.

Szerintem meg elkerülhető.

Akkor mi lesz? Egy korábbi interjúban említett egy 18 pontos törvénycsomagot, amit - ha nyernek -- szavai szerint a kormányalakítás után azonnal benyújtanak, és amely az állami kiadások lefaragását is szolgálja majd.

Úgy látom, itt van egy tévképzet az országban. Nem arról szól a program, hogy hogyan lehet megnyomorítani valamit. Arról szól, hogy az állam működése az elmúlt tizenegynéhány évben messze nem követte azokat a változásokat, melyek megtörténtek mondjuk az üzleti világban. Nagyon jelentős és mély átalakításra van szükség. Mindig azt szokták mondani nekem, hogy nem lehet fűnyíróelv mentén haladni. A kérdéseik mégis arra vonatkoznak állandóan, hogy hány százalékot, honnan vonnánk el. A lényegét kell átalakítani, mélyén átalakítani. Ez nem költségekről szól, ez az állam működésének egész filozófiájáról szól.

Fotók: Huszti István

De közben tudjuk, hogy hatalmas a hiány...

Mit lehet tudni? Azt lehet tudni, hogy ez a hiány időarányosan kisebb mint 1999-ben volt, ugye?

A kérdés az, hogy kell-e kiigazítás a büdzsé egyensúlyban tartásához, sokan azt mondják...

Az egész program nem kiigazítás központú. Nem egy költségvetési kiigazítási központú programról beszélünk, hanem az állam egész működésének korszerűsítéséről.

Ez viszont hosszabb folyamat. Nem gyors beavatkozásra lenne szükség?

Ez nem így van. Éppen az állam működésének átalakítása az, amit a kormányzás legelején meg kell csinálni. Amit nem csinál meg az ember azonnal a kormányváltás után, a központi igazgatás felállítása előtt, azt később már nem tudja megcsinálni. Aki azt mondja, hogy ez arról szól, hogy honnan hány százalékot veszünk el, az semmit nem ért ebből a dologból.

Tehát nem osztja azokat a befektetők által táplált aggodalmakat, hogy a hitelminősítők, elemzők, a kormányalakítást még megvárják, és az ezt követő lépésektől teszik függővé a további minősítéseket, aminek elkerülhetetlenül van hatása a forintra, a gazdasági folyamatokra, az államháztartásra?

Nem tudjuk, hogy minek van elkerülhetetlenül következménye. Én egy dolgot tudok mondani, nekem az a dolgom, hogy betartsam a költségvetési törvényt. Hogy a költségvetési törvény betartásához mit kell tenni, ezt az év első három hónapja után - most már akár Matolcsy Györgyre kijelentésére is hivatkozhatok ez ügyben - nem lehet megmondani. Mély és alapos elemzés kell ahhoz, hogy lássuk, beleférünk-e abba a jó százmilliárdos nagyságrendű tartalékba, amit a költségvetésben képeztünk. Én az ellen tiltakozom, hogy minden kérdés, ami a gazdasággal kapcsolatos, az megszorításként kerül az asztalra.

És ha kiigazításnak mondjuk?

Mit akar kiigazítani?

Az állami kiadások lefaragását_

De mit?

Felmerült rengeteg javaslat, az állami szférában dolgozók létszámának radikális csökkentésétől kezdve...

Ugyan...

Tud valamilyen időpontot felelősséggel vállalni az eurócsatlakozás feltételeinek teljesítésére?

Igen, 2008-at. Megmondtam, hogy a költségvetési törvényt be kell tartani. Hogy ehhez kell-e bármilyen intézkedést tenni, azt nem tudom ma önöknek megmondani.

Nap mint nap megjelennek olyan hírek, hogy meddig vár ki a piac. Mennyire kell aggódnunk a forint miatt, ami meglehetős ingadozásokat mutat?

Valóban mutat? Az euró árfolyama beállt 263-268 forint közé, a sáv erős oldalán vagyunk.

Persze, és 282-ig ott is maradunk, de az elmúlt hetek jelentős gyengülést hoztak.

És akkor? Most őszintén? A forint egy túlértékelt állapotból jutott el ide, és most stabil. A piac nagyjából azt mondja, amit én. Azaz, hogy tessék sokkal többet áldozni az egyensúlyra. Amit Magyarország az elmúlt időszakban tett, kétségeket ébreszt. És azt üzeni a piac, hogy be fogom rajtatok vasalni a költségvetési törvényt. Programszerűen kell a költségvetést kezelni. Teljes mértékben ellene vagyok mindenfajta buta sokkterápiának, mert ez nem használ.

Ez azt jelenti, hogy ennél erősebb forintot nem is tart kívánatosnak?

Az érdektelen, hogy mit látok kívánatosnak.

Nem is tart további gyengüléstől? A Goldman Sachs 300 forint/eurós árfolyamot is elképzelhetőnek tart.

A legnagyobb elemzők és befektetési bankok pedig többségükben tartásra vagy vételre ajánlják a forintot. Ez pedig nem gyengülést hoz. Ma is erősödött a forint, ráadásul a jegybank elnökének ellenkező szándékú nyilatkozata ellenére.

Hogy állnak a készülő törvényjavaslatok, amiket győzelmük esetén azonnal be akarnak nyújtani? Ha átfogó reformokról van szó, aligha megkerülhető néhány kétharmados törvény módosítása, Orbán Viktor pedig már jelezte, hogy nem számíthatna feltétlenül a támogatásukra.

Nemcsak a kormányzó párthoz vagy pártokhoz fogok elmenni a kormányalakítás időszakában, hanem az ellenzéki pártokhoz is. Megbeszélni, hogy mit gondolok. Ki fog derülni, mi az, amivel egyetértenek, és mi az, amivel nem. És nemcsak azért van szükség ezekre a megbeszélésekre, mert van olyan kérdés, ami kétharmados, hanem mert nagyon fontos tudni, hogy a nagy kérdések közül miben értünk egyet, és miben nem.

Mondana konkrét elképzeléseket a tervekből?

Ezeket látni fogja. A 100 lépés politikájában kiderült, hogy miként lehet nagy intenzitással erős politikai kormányzást gyakorolni. Ugyanezt a módszert fogjuk alkalmazni.

De példákat tud mondani?

Tudnék, csak nem mondok. Ha nyerünk, a kormánypártok szakértőinek fogok javaslatot tenni a kormányalakítási megbízást követően, ezután kezdődik egy három-négy hetes törvényelőkészítési munka, amikor ezzel kész vagyunk, utána beszélünk arról, hogy mi a szerkezet, és kik a személyek.

Mikor állhat fel az új kormány?

A kormányalakítási megbízást követő 45 napon belül.

Ez a törvényes határidő.

Aki velem arról akar beszélni, hogy kiből mi lesz, és hány minisztérium lesz, annak megköszönöm a beszélgetést. Nem ez a kérdés Magyarországon, hanem az a kérdés, hogy mit fogunk csinálni egy sor területen.

Másképpen: minél gyorsabb kormányalakításra törekedne, vagy ki akarja használni a rendelkezésére álló időt?

Nem akarom, örülnék én, ha két nap alatt meg tudnánk állapodni minden fontos kérdésben, de azt mondom, nagyjából 30-40 nap el fog menni a kormányalakítással.

Azt mondta, nem akar személyi, szerkezeti kérdésekről beszélni, kedden mégis másodszor jelentette be, hogy az MSZP igényt tartana az oktatási miniszteri posztra.

Igaza van, van kettő, sőt ha úgy tetszik három kivétel ebben az ügyben. Az egyik, ami már elhangzott, a mezőgazdasági miniszter személyére vonatkozott, a bejelentésnek politikai oka volt: a legnagyobb riválisunk oda kívánta-kívánja adni a Magosznak a tárcát. Ezt én arcpirítónak tartom, és ezzel a kampányban a lehető legkönnyebben úgy lehetett szembe menni, hogy megnevezzük azt a minisztert, akinek a személyében széles koalíciós egyetértés van, nincsen vita.

Ez a jelenlegi miniszter, Gráf József.

Igen. És van két másik ügy, mindkét esetben valamelyik párt erős politikai érdeke diktálta, hogy valamit kijelentsen. Az egyik esetben az SZDSZ jelentette be az igényét az egészségügyre, a másik esetben én jelentettem be, hogy a szocialista párt akkor teszi jól, ha az oktatásügyhöz ragaszkodik. De ez természetesen nem azt jelenti, hogy ez nem vita és nem beszéd tárgya. És a jövő hétfőtől ilyen típusú személyi spekulációkba egy darabig nem megyünk bele.

Van más tárca, amihez ragaszkodik az MSZP?

Nem tettem ilyen kijelentést soha.

Van másik olyan tárca, aminek az élén szívesen látna szocialista minisztert?

Hogyne, az összes tárca élén szívesen látnék szocialista minisztert, ha így teszik fel a kérdést, igen.

Milyen eredményre számít vasárnap? Hány körzetet nyernek meg? Hány mandátumuk lesz az SZDSZ nélkül?

55-65 körzetben nyernek jelöltjeink, nagyjából 180-190 képviselőnk lesz a parlamentben.

Ha az MSZP ötven százalék feletti parlamenti eredményt érne el a választásokon, kezdeményezne egyáltalán koalíciós tárgyalásokat? Ilyen helyzetben is szükségesnek látná a további együttműködést?

Nem.

Mekkora esélyt lát ilyen arányú MSZP győzelemre?

Elhanyagolhatót.

És politikai szempontból kedvezőbb helyzetnek tartaná ha tiszta MSZP-kormány alakulhatna? Könnyebb lenne a reformfolyamatokat, az elképzeléseit megvalósítani? Szívéhez közelebb állna egy tisztán MSZP-s kormány?

Őszintén szólva teljesen érdektelen, hogy én mit gondolok. Egypárti kormányban a különbségek a párton belül erősödnek fel, koalíciósban pedig pártok között. Első ránézésre az egypárti kormány stabilabb és könnyebben végrehatja programját, de ez csak statikusan igaz. Önálló elemzést igényel, hogy ilyen esetben milyen folyamatok indulnak el a kormánypárton belül. De én nem elemző vagyok. Ha az MSZP többséget szerez, akkor egyedül kell kormányoznia. Én pedig az MSZP politikusaként nem látok más kitűzhető célt, mint a lehető legnagyobb arányú győzelem elérését. A többi meg a választók dolga.

Több nemzetközi elemző most azt veti fel az első forduló kommentárjaként, hogy egy csekély többségű kormány, illetve a többséget adó tagolt MSZP mennyire lenne stabil háttér a szükségesnek ítélt reformok keresztülviteléhez.

Induljunk ki a realitásokból: látták azt az elmúlt másfél évben, hogy egyetlen szakpolitikai elképzelésem megdőlt az MSZP-n belüli vitán?

Nem.

Láttak olyat, hogy azért, mert a koalíciónak csekély többsége volt, nem tudott valamit elfogadni?

Nem emlékszünk.

Na ugye. Ezek ezoterikus találgatások, amik a brit modellből indulnak ki, ahol a parlamentben a brit munkáspárt szétszavaz. Vegyük a dolgot ennél komolyabban, az MSZP-t vagy engem nem ez fenyeget.

Tudja már, hogy az őszi önkormányzati választásokra lesz-e önálló főpolgármester-jelöltje az MSZP-nek?

Ez a kérdés, hála a jó Istennek, nincs napirenden.

De ha mi mégis tudni szeretnénk?

Nem fogják. Azért, mert egyik koalíciós pártnak sem érdeke, hogy ezt most eldöntsük. Meg kell nyerni a választást, el kell kezdeni a kormányzást. Hosszú, nehéz parlamenti időszakra számítok július végéig, augusztus elejéig. A köztárasági elnök úr azt jelezte, hogy a lehető legkorábbi időpontra írja ki az önkormányzati választásokat, és ez október eleje. Lényegében egy rövid kampányra kell készülnünk, augusztus második felétől, október elejéig. Ez pont elegendő arra, hogy valamikor augusztusban meghozzuk ezt a döntést. Becsszó, még én sem tárgyalok ebben az ügyben a kulisszák mögött, őszintén mondom, ez a kérdés egyáltalán nincs napirenden.

Mit szól az Amőba mozgalom fejlődéséhez? A szervezet már öt különböző városban nyitott klubot, a miskolcit például 100 millió forintért újították fel. Honnan van a pénz? Ön mennyivel szállt be?

Nagyon örülök, ha az Amőba és a mögötte lévő klubhálózat fejlődik. Az Amőbában benne van az alapítók nagyon kevés pénze, nekem azt hiszem 100 ezer forintom, sok támogató egy-kétszázezres, egy-két milliós hozzájárulása, és nyilvánvalóan, mint tisztességes és jól működő gazdasági vállalkozások egy-egy projektre hitelt is felvesznek. És ez a normális.

Vagyonbevallásában 106 millió forintos, döntően osztalékból származó jövedelmet tüntetett fel. Elárulja, mire költ?

Például adókra. Tudja mennyit kell ez után fizetni?

Jó, de a fennmaradó részt?

A többiből pedig élünk.

Mit szól azokhoz a pletykákhoz, hogy az MDF, illetve a párt elnöke, Dávid Ibolya azért makacskodik a Fidesszel, mert az MSZP "megvette"?

Ez épp annyira van így, mint ahogy a nap is azért kelt fel ma, mert megvettük.

A miniszterelnök-jelölti vita után voltak olyan hírek, amelyek szerint az Orbán Viktorral folytatott szópárbajban a tanácsadói tanácsai ellenére viselkedett.

Nem jók ezek az információk.

Pedig ezeket nekünk is megerősítették.

Egy egységes tanács volt, hogy nem szabad szerepet játszani. Azt mondták, mindig akkor voltam jó, amikor nem próbáltam meg magamat nagyon korlátozni. Igaz, mindannyian arra számítottunk, hogy ez egy kiegyenlítettebb, valóságos vita lesz. A különbség azért is volt nagy, mert az egyik fél nem vitatkozott. Ehhez képest valóban offenzív voltam.

Ma is így csinálná?

Abszolút.

Milyen érzés volt többmillió néző előtt kimondani, hogy "lárifári"?

[Hosszan gondolkodik] A vita első kettő percében és a mezőgazdaságról szóló első három percen kívül nem volt semmilyen megtanult szövegem. Azt már többször elmondtam, hogy az ilyen helyzetekben az elején mindig pocsékul szoktam szerepelni, ezért az elejére koncentráltam. Az ilyenek, mint a lárifári, a pillanat műve volt. Itt pusztuljak el, ha ezt valaki előzetesen tanácsolta. Őszintén mondom.

Hány mobiltelefonja van?

Egy.

Hány órát alszik naponta?

Attól függ. Ha hatot tudok aludni, az már nagyon rendben van.

Mi van a pulikutyájukkal?

Mi hozzászoktunk, ő pedig mihozzánk. A hálószobánkban alszik.

Szobatiszta?

Igen.

Mi a véleménye arról, hogy a miniszterelnököt nem Gyurcsány Ferencnek, hanem Dobrev Klárának hívják?

Arra gondol, hogy ő hordja a nadrágot?

Biztos vannak olyanok, akik ezt gondolják.

Van olyan, aki ennél sokkal cifrábbat gondol. Nem akarok minden gondolatot kommentálni.

Lesz gázáremelés?

Szeretnének?

Lesz?

Nem tudom megmondani, hogy a Tisza vize milyen magas lesz jövő tavasszal. Nincsen gázáeremelési terv. [mondja tagoltan]

Rovatok