Gotovina életének rejtélyei már gyerekkorában kezdődnek. Kevés nyilvános adat van a fiatal Antéról, ezek nagy része Nenad Ivankovic - Franjo Tudjman országlása idején a leginkább az elnök személyes közlönyének nevezhető Vjesnik című napilap főszerkesztője - Ratnik - pustolov i general (jedna biografija) [Harcos - kalandor és tábornok (egy életrajz)] című, Gotovina legendáját kritikátlanul közlő művéből származnak.
A rövidített, összefoglaló életrajz alatt külön fejezetekben bővebben is olvashat Gotovina életének meghatározó fejezeteiről, a légiós évekről, a francia szélsőjobbhoz fűződő viszonyűról, bűnözői múltjáról, háborús kalandjairól, a háéborúban játszott valós szerepéről, bukásáról és szökéséről, valamint a személyét övező hőskultuszról.
Egy évtized a légióban
Ante Gotovina (2005.12.12.)
Annyit biztosan tudhatunk, hogy már a fiatal Ante sem volt problémamentes kamasz. Az 1955-ben a dalmáciai Pasman szigetén született Gotovina tizenöt évesen a középiskola helyett a szökést választja, matróznak szegődik egy hajóra. Ezután hamis papírokkal csatlakozik az Idegenlégióhoz (ld. lentebb). Kiváló katona, a Commandos de Recherche et d'Action en Profondeur (CRAP) elitalakulat tagja lesz. Harcol Dzsibutiban, Zairéban és Elefántcsontparton is, 1978-ban törzsőrmesterként szerel le és francia állampolgárságot kap.
A rejtélyes nyolcvanas évek
A következő évtized történései homályosak. Gotovina egy légiós társával, Dominique Erulinnel különböző biztonsági vállalkozásokba kezd, bűnügyekbe keveredik (ld. lentebb) - egyes értesülések szerint kettő, de az is lehet, hogy négy évre még le is csukják. Ezt védőügyvédei hevesen tagadják. Erulinnel együtt a francia szélsőjobboldallal is szoros kapcsolatokat épít ki (ld. lentebb). A Gotovina körül kirajzolódó szélsőjobboldali összeesküvés feltehetően a francia államigazgatás több hivatalnokának támogatását is élvezi. Enélkül Gotovina aligha tölthette volna a nyolcvanas évek egy jelentős részét dél-amerikai országok szélsőjobboldali félkatonai alakulatainak a kiképzésével. Itt, pontosabban Argentínában ismerkedik meg a II. világháború után az országba menekült, részben a fasiszta Ustasa mozgalomhoz kötődő horvát emigrációval.
Horvátország véreskezű hőse
Az ő ösztönzésükre támadt fel újra addigra már-már elvesztett horvát identitása. 1990-ben - más források szerint 1991 júniusában - hazatér Horvátországba és csatlakozik a Nemzeti Gárdához. A nyugat-szlavóniai harcokban még közkatonaként szolgál, de mivel azon kevesek közé tartozik a gárdában, aki tényleges harci tapasztalatokkal felvértezve keveredett a háborúba, hamar kiemelkedik. Tiszti karrierje 1992-es sebesülése után kezd igazán szárnyalni, 1992-ben már a spliti körzet katonai parancsnoka.
Tüzérségi támadás a szerbek ellen
Ebben a minőségében több fontos hadműveletet is levezényel (ld. lentebb). Az 1995-ös Vihar (Oluja) kapcsán 2001-ben a hágai Nemzetközi Törvényszék (IT) hét pontból álló vádat emelt ellene. A gyanú szerint politikai, faji és vallási alapon erőszakos kitelepítést vitt véghez - a Vihar idején 150-200 000 szerb hagyta el Horvátországot -, legalább 150 szerb civil kivégzését rendelte el, illetve személyesen is részt vett a kivégzésekben, valamint szerbek otthonait rombolta le, megakadályozandó későbbi visszatérésüket.
Bár Gotovina a Vihar hadműveletben közel sem játszott jelentős szerepet (ld. lentebb), a védelmi miniszterrel, Gojko Susakkal és a köré gyűlő szélsőjobboldali hercegovinai lobbival ápolt jó kapcsolatai miatt valódi sztárstátust élvezett a horvát sajtóban. Ezen elsőre az IT vádjai sem változtatnak, valóságos népi hős, popkulturális ikon (ld. lentebb) lesz belőle.
A nép hőse
Bukás és menekülés
A közéletből ennek ellenére már a hágai vádemelés előtt visszavonul. A Nacional című horvát lap értesülései szerint leginkább azért, mert Tudjman halála és a demokratikus ellenzék hatalomra kerülése után állítólag katonai puccs szervezésén érik. Annyi bizonyos, hogy az ország új vezetői nem tartanak igényt szolgálataira és leszerelik - a hivatalos indoklás szerint azért, mert több, a hercegovinai lobbihoz köthető katonatársával együtt aláír egy, az új kormány politikáját bíráló nyilatkozatot. A 2001-es vádemelés után vádlottársával, az albán származású Rahim Ademivel ellentétben nem adja fel magát, hanem bujkálni kezd. Végül 2005. december 7-én, a Kanári szigeteken fogják el a spanyol hatóságok, majd december 12-én kiadják az IT-nek, ahol első meghallgatásán ártatlannak vallja magát a felhozott vádpontokban.
Gotovina, a légiós
Ante Gotovina életének nincsenek egyszerűen elmondható történetei. Már légióskodása kezdetei is rejtélyesek. Egy biztos, Horvátországot még tizenhat éves kora előtt, a Jela Topic teherhajó fedélzetén hagyta el. Egyes források szerint 1971-ben, még fiatalkorúként, a Jutarnji List oknyomozó riportja szerint 1973. január 1-én, már tizennyolcadik életévében csatlakozik a légióhoz, Ivan Grabovac álnéven, 1953-as születési dátumra kiállított hamis papírokkal - ez utóbbi tény inkább az 1971-es kezdést valószínűsíti.
Idegenlégiósok a dzsungelban
A légióban kiemelkedően teljesít. Fizikai teherbírása és bátorsága is legendás, egy történet szerint német kiképzőtisztje egyszer tüzet nyitott rá, de a fiatal Antét ez sem akadályozta meg feladata végrehajtásában. Búvár, ejtőernyős és kommandós kiképzést kap, és életre szóló barátságot köt Dominique Erulinnel. Erulin bátyja, Phillipe, pedig harci parancsnoka lesz az elefántcsontparti, zairei és dzsibuti akciókban. Törzsőrmesterként szerel le 1978-ban, 1979-ben pedig francia állampolgárságot kap - a Jutarnji List adatai szerint ezt már Ante Gotovinaként szerzi meg.
Vissza az életrajzhoz
Gotovina és a világuralomra törő szélsőjobb
A még mindig csak huszonéves Gotovina öt-hét évnyi légióskodás után sem elégelte meg a katonásdit. Cimborájával, Dominique Erulinnel a francia hadüggyel baráti kapcsolatokat ápoló Comex biztonsági cégnél helyezkednek el. Innen hamarosan átigazolnak a szélsőjobboldal felemelkedő vezére, Jean-Marie Le Pen biztonsági cégéhez, a KB Internationalhoz. 1981-ben Le Pen pénztárnoka, a lapkiadó Jean-Pierre Mouchard felkérésére leverik a CGT szakszervezeti szövetség nyomdai sztrájkját Seyne-sur-Merben. Gotovina, Erulin és ötven társuk a Jutarnji List értesülései szerint kemény tisztogatásokkal, fizikai erőszakkal bírták megállapodásra és a sztrájk feladására a szakszervezetiseket.
Ante barátja, Jean-Marie Le Pen
Gotovina azonban többre hívatottnak érzi magát. Kihasználja, hogy a KB International jó viszonyt ápol a Franciaországot Mitterand 1981-es választási győzelméig irányító gaulle-isták jobbszárnyának félkatonai titkosszolgálatával, a Service d'Action Civile-lel. Így már nem csak Le Pen testőreként, de görög, török és latin-amerikai szélsőjobboldali félkatonai csoportok kiképzőjeként is kamatoztathatja légiós tapasztalatait.
Latin-Amerikában a II. világháború utáni - javarészt a horvát fasiszta mozgalommal, az Ustasákkal szimpatizáló - horvát emigrációval is kapcsolatba kerül, az ő ösztönzésükre tér vissza Horvátországba, ahol szintén a szélsőjobboldaliak köréhez, a Gojko Susak védelmi miniszter vezette hercegovinai lobbihoz csapódik.
Vissza az életrajzhoz
Gotovina, a bűnöző
Miközben a szélsőjobb színeiben vívta magánháborúit, személyes vagyongyarapodásán is dolgozott. A Jutarnji List tényfeltárása szerint Guatemalában a szélsőjobboldali milicisták képzése közben Erulinnel kétmillió frank értékben ékszereket lopott el Henry és Sava Solomontól. A horvát napilap értesülései szerint 1981-ben el is fogták és két évre - más források szerint négy évre - be is börtönözték. Állítólag 1987-ben szabadult, bár az egész történet követhetetlen Gotovina álnevei miatt. Gotovina ügyvédei szerint a Jutarnji List állításai igazolhatatlanok, többek között azért is, mert Gotovina szerintük álnéven szerzett francia állampolgárságot - a napilap szerint 1980-ban már Gotovinaként szerepel a hivatalos iratokban.
Az 1987-es szabadulás történetének ellentmond az is, hogy 1986-ban nemzetközi körözést adnak ki ellene, és ugyanebben az évben hatmillió frankot próbál kizsarolni egy bizonyos Sanguinede-től. Négy évvel később újabb rablás következett, Saint-Aubin des Bois közelében két társával, Paul Rochat-val és Christian Gregoire-ral elarbolják Gerald Tourmetz-t. Tourmetz vallomása szerint Gotovina tartotta pisztolyt a fejéhez. A férfit öt napig tartották fogságban, majd elengedték, hogy Párizsban összeszedje a váltságdíjat. Két részletben 350 000 frankot szedett össze, de a harmadik részlet kifizetése előtt értesítette a rendőrséget.
A bírósági papírokban már csak Rochat és Gregoire van említve, Gotovina neve mindössze kétszer bukkan fel. A Jutarnji list szerint ez is Gotovina francia titkosszolgálati kapcsolataira utal. Gotovina szabadon távozhat Horvátországba, amikor végre ellene is eljárás indul. A Jutarnji List értesülései szerint harminc hónapos börtönre ítélik zsarolás miatt. Ügyvédei szerint ez sem igaz. Nyilatkozatuk szerint Gotovina, aki francia-horvát kettős állampolgár, aligha tudta volna 1995-ben és 2001-ben is megújítani francia útlevelét, ha valóban jogerősen elítélték volna.
Vissza az életrajzhoz
Gotovina a honvédő háborúban
| ||||||||||||||||||||||||||||
Gotovina hazatérését követően rövid ideig közkatonaként szolgál, de sebesülése után beindul tiszti karrierje is. A horvát Honvédő Háború két legfontosabb ütközetében is részt vesz. Az első látványos akciója Zadar felszabadítására indított "Olajbogyó" (Maslenica) hadművelet, aminek Janko Bobetko, Ante Roso és a szintén háborús bűnökkel vádolt Mirko Norac mellett ő az egyik vezetője. Az 1993 január 22-26. közötti hadműveletben a horvát hadsereg az akkor még szemellenzősen semlegességpárti brit és francia tiltakozások ellenére támadást indítottak a Zadar előtt álló, Horvátországot ketté szelő szerb csapatok ellen.
Az akció annak ellenére sikeres, hogy a brit kormány intervenciós fenyegetései miatt félúton le kellett állítani. A hadműveletben felszabadítják Zadar hátországát és a Zágrábot Dubrovnikkal, azaz a kontinentális Horvátországot Dalmáciával összekötő Adriai Magisztrálutat.
A második hadművelet a horvátországi háborút végleg eldöntő "Vihar" (Oluja) volt. Az 1995. augusztus 4-től 7-ig tartó akcióban felszámolták a Horvátország harmadát ellenőrzése alatt tartó szakadár szerb államot, a Krajinai Szerb Köztársaságot (RSK). [Az összecsapó felek adatait a horvát wikipedia nemzeti sportos meccstudósításra emlékeztető táblázatában ismertetjük.]
A Vihar idejére már egészen más volt a nemzetközi politikai helyzet, mint az Olajbogyó idején volt. A boszniai szerbek már elfoglalták Srebrenicát és Zsepát, a két, elvileg ENSZ-védelem alatt álló bosnyák enklávét. Horvátország és Bosznia-Hercegovina hivatalosan föderációra lépett, így a horvát hadsereg hivatalosan is beavatkozhatott a boszniai harcokba. Így az RSK-t észak, Bosznia felől is bekeríthették.
A horvát felszabadítók
Ráadásul a horvátok abban is bízhattak, hogy a nemzetközi közösség ezúttal nem avatkozik közbe a szerbek érdekében, erre utalt az is, hogy tavasszal különösebb nemzetközi rosszallás nélkül szabadíthatták fel az RSK nyugat-szlavóniai területeit. Ráadásul az RSK vezetői egy nappal a támadás előtt visszautasították a horvátok békeajánlatát, ami a szerb lakosok teljesen egyenjogú állampolgárságát is magában foglalta.
A horvát hadsereg ezután a boszniai szerb területek, azaz végső soron Szerbia felé nyitott menekülési folyosót az RSK civil lakosságának. Ezt értékeli utólag etnikai tisztogatásként az IT, bár az akkori megítélés szerint ez inkább humánus lépésnek számított.
Vissza az életrajzhoz
Gotovina, a harmadosztályú tábornok
Ott vannak a szerbek
Bár Gotovina hivatalosan a "Vihar" hadművelet parancsnokai közé tartozott, Antun Tus tábornok 2005-ben a Feral Tribune-nak nyilatkozva igyekezett helyére tenni valós szerepét. Mint mondta, a Vihart ténylegesen Zvonimir Cervenko irányította - a rossznyelvek szerint a horvát vezérkart két leszerelt amerikai tábornok és izraeli stratégák segítették. Gotovina Tus szerint "harmadosztályú tábornok" volt csupán, ténylegesen csak egy zászlóaljat irányított egy elterelő jellegű hadműveletben.
Gotovina - ahogy az már a légióban is bebizonyosodott - Tus szerint is remek harcos volt, agresszív, fizikailag és taktikailag is felkészült katona, de legfeljebb kisebb alakulatok irányításához elégséges stratégiai ismeretekkel rendelkezett. A Vihar hadműveletben sem volt más dolga, harci alakulatot vezényelt a terepen.
Gotovinát az IT 150 000 szerb civil elüldözésével vádolja, ezt valószínűleg harci cselekedetei nem fogják igazolni. Tus szerint ugyanis Gotovina ilyen magas szinten sosem vett részt a Vihar hadművelet levezénylésében. Sokkal valószínűbben igazolható az a vád, hogy a parancsára és esetleg személyes közreműködésével végeztek ki százötven szerb civilt. Ehhez ugyanis képzettsége és korábbi tapasztalatai is megvoltak, és egy ilyen direkt akció életrajza alapján is inkább jellemezheti.
Vissza az életrajzhoz
Gotovina szökésben
Gotovina 2001-ben, a hivatalos vádemelés után szembeszegül a hatóságokkal és menekülni kezd. A négy évnyi bujkálás története javarészt felderítetlen, de egy-két kémregénybe illő epizód azonban most is akad. A tábornok kézre kerítését a britek tekintették leginkább szívügyüknek, Horvátországra is Nagy-Britannia részéről nehezedett a legkomolyabb nyomás Gotovina kézre kerítésére. Az ország európai uniós csatlakozási tárgyalásai is a britek - és az IT - elégedetlensége miatt akadnak el 2005 márciusában. 2005 szeptemberében a BBC beszámol róla, hogy Gotovina egy horvátországi vagy hercegovinai ferences kolostorban bujkál, és hogy menekülésében a horvát titkosszolgálat mellett a Vatikán is segítheti. A Vatikánnal szembeni vádakat Carla del Ponte, az IT főügyésze is megerősítette. A horvát titkosszolgálatok érintettségére utal, hogy a brit hírszerzés, az MI6 ügynökeinek neve feltehetően a horvát kémelhárítástól szivárog ki a horvát sajtóhoz. A kémek lebukása nem csak a Gotovina elfogására indított akciót, hanem a teljes balkáni brit kémhálózatot veszélybe sodorja.
Kézcsók a pápának
Ekkor úgy tűnik, Gotovina végleg kicsúszhat az igazságszolgáltatás karmaiból. Októberben azonban Horvátország mégis megkezdheti a csatlakozási tárgyalásokat az EU-val - ezt részben a Törökország EU-tagságát ellenző, Horvátországét támogató Ausztria zsarolja ki, de feltétele volt a horvát hatóságok teljes együttműködése az IT-vel is. A tábornokot végül a Kanári-szigeteken fogják el. Horvát sajtóértesülések szerint a tábornok már hetek óta a szigetek körül cirkált jachtjával egy ausztráliai horvát - a II. világháború után az Ustasa emigráció másik célországa Argentína mellett Ausztrália volt -, Joza "Nyárfa" Grgic társaságában. Tenerifén Kristijan Horvat álnéven foglalt szállást egy négycsillagos hotelban. Ez az álneve azonban már ismert volt a hatóságok előtt, így este kilenc után tíz perccel spanyol rendőrök őrizetbe veszik. Szállodai szobájában 12 000 euró készpenzt találnak. Útlevelében pedig pecsétek sorát, ezek szerint bujkálása során Argentínában, Chilében, Oroszországban, Kínában, Csehországban és Tahitin is megfordult.
Vissza az életrajzhoz
Gotovina, a hős
Bár Gotovina nyilvánvalóan nem játszott főszerepet a Vihar hadműveletben, a horvát közvélemény mégis hősként tekintett rá. Nem véletlenül. Gojko Susak hadügyminiszter és a szélsőjobbos hercegovinai lobbi cimborájaként meglehetősen jó sajtója volt. Amellett mindenben meg is felelt a dalmáciai macsóideálnak. Erős volt, magas, agresszív és azért odapörkölt a szerbeknek. Hősi státusán az IT vádemelése még csak emelt is.
Franjo Tudjmannal
Népszerűségére jellemző a horvát populáris kultúrában betöltött szerepe. Személye több hazafias megaslágert is ihletett, az életét kalandregényként bemutató, hitelesnek aligha nevezhető életrajza hetekig vezette a könyveladási listákat. Ugyanakkor múltja sötét fejezeteinek feltárása némiképp megtépázta hírnevét, de legjobban talán saját maga ártott magának.
Gotovina ugyanis a többi háborús bűnökkel vádolt horvát tábornokkal - Mirko Noraccal és Rahim Ademivel szemben - nem adta fel magát, ezzel Horvátország euroatlanti integrációját is veszélybe sodorta. Bár még mindig sokak szemében hős, a csendes többséget már kevésbé érdekli sorsa. Míg Mirko Norac letartóztatásakor százezrek vonultak tiltakozni az utcákra, Gotovina elfogása után szűkebb pátriájában, Splitben még összecsődült negyvenezer ember, de Zágrábban például alig ötszázan tiltakoztak a nemzeti hős elfogása ellen.
Vissza az életrajzhoz