"Egyszer akartam kokainozni, de széttüsszentettem". Még ha gyaníthatóan Woody Allentől lopta is, Boris Johnson, a Konzervatív Párt londoni főpolgármester-jelöltjének nyilatkozata nem szokványos politikusi megnyilatkozás. Csodálkozik-e ezután bárki, hogy titkon azért szorítunk, hogy a Monty Python óta a legviccesebb angol nyerje el a hagyományosan balos London vezetését?
Johnson - akit amúgy egész Nagy-Britannia szimplán keresztnevén hív, vagy becenevén Bozzer-nak - valószínűleg a reménytelennek tűnő helyzet eredményeként lehet főpolgármester-jelölt. A konzervatívoknak ugyanis nem sok babér termett eddig Londonban. Miután a Munkáspárt 1934-től többségben volt a London megyei tanácsban, az ötvenes években a konzervatív kormány úgy döntött, ideje lenne a jelenleginél kisebb terület felett uralkodó testületet megszünteti, és a közeli, reményeik szerint konzervatív többségű elővárosokkal kiegészítve a nagy-londoni tanácsra cseréli.
A konzervatívok londoni reménytelenségére jellemző, hogy még az új tanács 1965-ös felállítását megelőző választásokon sem tudtak többséget szerezni, ez csak 1967-ben sikerült, hála az akkor éppen hatalmon lévő Munkáspárt katasztrofális kormányzati teljesítményének. 1973-ban ismételtek, ezután viszont csak a thatcheri forradalom idején sikerült egy ciklusra többségbe kerülniük - részben azért is, mert az előző, munkáspárti vezetés az olajválság miatt csaknem csődbe vitte a várost.
Nem akar nyúlketreceket
A bicikliszenvedély Johnson kampányát is meghatározta, megígérte, hogy megválasztása esetén kidobja a bicikli-gyilkosnak hívott modern csuklós buszokat, és újra visszahozza az emeletes, double-decker buszokat London utcáira.
A BBC-nek elmondta, hogy véget vetne a Ken Livingstone polgármester és a londoni kerületek között kialakult patthelyzetnek, és ugyanúgy fog dolgozni a külső kerületekért, mint a belvárosért. Hozzátette, hogy a külvárosokban meg kell állítani a "nyúlketrec-méretű" lakások építését.
Szerinte a polgármesternek világos a feladata: biztosítania kell az utcákon a közbiztonságot, segítenie kell az embereknek, hogy otthont találjanak maguknak, és ünnepelnie kell a változatosságot. Johnson emelett eltüntetné a "hétköznapi lopásokat és az udvariatlanságot" az utcákon.
Ekkor lépett be a képbe Ken Livingston, London jelenlegi polgármestere, Boris ellenfele. Ahogy akkoriban hívták, Vörös Ken kemény marxista programot hirdetve nyerte el a város vezetését. Mivel azonban ahol tudott, keresztbe tett Thatcher kormányának, a Vaslady 1983-ban a nagy-londoni tanács megszüntetését javasolta, amit 1986-ra el is ért. Tony Blair hatalomra jutásáig nem is volt az egész város ügyeiért felelős hivatal Londonban. Az 1997-ben miniszterelnökké választott Blair 1999-re érte el a nagy-londoni hatóság és a közvetlenül választott polgármesteri poszt felállítását, az új tanács 2000-ben kezdte meg munkáját ki más, Vörös Ken vezetésével, aki azóta is őrzi hatalmát - bár közben pártjával is összeveszett, ami ultrabalos nézetei miatt nem is csoda.
De térjünk vissza hősünkhöz, Boris Johnsonhoz. Mint látható, az esélytelenek nyugalmával készülhet, a konzervatívok akár egy seprűt is indíthattak volna helyette. De a konzervatívok ehelyett úgy döntöttek, szórakoznak egy jót. A párt szép hagyományainak megfelelően egy arisztokratikus figurát indítottak a multikulturális polgárvárosban. Már amennyiben az arisztokratikus alatt a brit úri hülyegyerek fogalmát megtestesítő Johnsont, a nép Borisát értjük.
Johnsonnál ugyanis kevés üdítőbb figura van napjaink szürke politikai életében, csak olyan nagypályás idiótákhoz lehet hasonlítani, mint amilyen Silvio Berlusconi, vagy amilyen Ronald Reagan volt, de stílusa még náluk is lenyűgözőbb. Igazi etoni növendék - itt barátkozott össze egyébként a toryk mostani vezérével, David Cameronnal -, aki a szokásos pályaívet követve a híres college-ból a híres oxfordi egyetemre került, ahol egyrészt klasszika-filológiát tanult, másrészt lelkes résztvevője volt a helyi arisztokrata ifjúság alkoholmámoros, orgiákkal tarkított tivornyáinak, harmadrészt pedig magát szociáldemokratának hazudva elnyerte az egyetemi diákszövetség elnöki tisztét is. És barátságot kötött Nagy-Britannia leghírhedtebb biztosítási csalójával, Darius Guppyval is, aki később bajba is keverte.
A bohó egyetemi évek után Boris úgy döntött, ideje komoly szakmát keresnie. Klasszika-filológusként, mi más, vállalatvezetési tanácsadó lett belőle egy egész hétre. "Akárhogy is próbáltam, nem bírtam tudatvesztés nélkül ránézni a fejem fölé vetített növekedési profitmátrix ábrákra" - magyarázta évekkel később a történteket.
A rövid és sikertelen üzleti karrier után úgy döntött, dédnagyapjához hasonlóan újságíró lesz. Dédnagyapja egyébként Ali Kemal volt, aki karrierje csúcsán Ahmed Tevfik pasa bábkormányának belügyminisztere volt a török birodalom végnapjaiban. A Timesnál kezdett, és elsőre legalább olyan sikeres újságírónak ígérkezett, amilyen vállalatvezetési tanácsadó volt. Az legalábbis nem túl bíztató kezdett, hogy egy éven belül kirúgták, amiért meghamisította Lucas Collins, az oxfordi egyetem későbbi alkancellárjának a nyilatkozatát. Collins amúgy Boris keresztapja.
Végül egy rövid szépírói kitérő után mégis az újságírásnál kötött ki, a nyilván mindenki számára ismert, wolverhamptoni Express&Startól 1987-ben a Daily Telegraph igazolta le, ahol sikeres és elismert, de unalmas karriert futott be. Aztán mindannyiunk szerencséjére 1998-ban meghívták a BBC Have I Got News For You című hírkvízébe, ahol két vendégszereplés is elég volt ahhoz, hogy a brit bulvársajtó a műsor sztárjává nyilvánitsa. Persze mindent meg is tett ezért. Az első adásban, amikor egyik vitapartnere, Ian Hislop szó szerint idézett abból a telefonbeszélgetésből, amikor a már említett biztosítási csaló, Guppy egy bulvárlap újságírójának a lakcímét kérte el Boristól, hogy jól megverhesse. Boris szimplán csalással vádolta a műsort, ám ezt következő szereplésekor vissza is vonta. A közönséget pedig azzal nyerte meg magának, hogy amikor rákérdeztek, miért jött el másodszorra is, azt felelte: "tuljadonképpen a pénz miatt".
A hirtelen jött népszerűség szinte megrészegítette Johnsont, aki ekkortól igazán lelkesítő, a Monty Python és a brit humor legszebb pillanatait idéző, a politikai korrektség kereteit feszegető ámokfutásba kezdett. Legismertebb botránya talán az volt, amikor magazinjában, az 1999-től általa főszerkesztett Spectatorban a brit pártok vezetőválasztását a hagyományos pápua új-guineai "kannibálorgiákhoz és vezérgyilkosságokhoz" hasonlította. Pápua Új-Guinea brit főmegbízottja ezután meghívta az országba, hogy saját szemével is meggyőződhessen állítása hamisságáról, igaz, azt is hozzátette, hogy kijelentései miatt aligha kapja meg a beutazóvízumot. Johnson ígéretet tett rá, hogy Pápua Új-Guineát is felveszi globális bocsánatkérési körútja programjába. "Biztos vagyok benne, hogy a pápua új-guineaiak is, hozzánk hasonlóan, ártatlan burzsoá háziasságban élik életüket" - igyekezett megnyugtatni a kedélyeket.
Johnson, miután 1997-ben sikertelenül próbálkozott a walesi Clwydben, 2001-ben lett Henley-on-Thames parlamenti képviselője, a konzervatív nagyágyú, Michael Heseltine nyomdokán. Parlamenti karrierjéből kiemelhetnénk, hogy 2004-ben az árnyékkormány művészetügyi minisztere lett - pár hónapon belül kirúgták egy nőügye miatt -, vagy hogy 2005. decemberében újra árnyékminiszter, ezúttal oktatásügyi lett - nem rúgták ki, főpolgármester-jelöltsége miatt maga mondott le a posztról. Inkább az angol és a német parlamenti képviselők barátságos focimeccsét idéznénk fel, amikor a magasra nőtt, saját bevallása szerint dagadék sportember tíz méteres nekifutás után fejjel előre vetődött bele német ellenfele ágyékába.
Képviselősége emlékezetes pillanata volt még, amikor 2007. áprilisában Portsmouth munkáspárti képviselői egyhangúan lemondásra szólították. A szőrszállhasogató balosoknak nem tetszett, hogy a vicces Boris azt írta a GQ magazinban, hogy Portsmouth "Dél-Anglia leglehangolóbb városa, ahol vitathatatlanul túl sok a drog, a túlsúlyos és alulteljesítő ember és a munkáspárti képviselő".
Csoda-e, hogy ezután folyamatos támadások érik a főpolgármester-jelöltsége felmerülése óta. Bár hivatalosan csak szeptember 27-én vállalta el a felkérést, rögtön azután heves kampányt indítottak ellene a baloldali csoportok, hogy egy augusztusi felmérésből kiderült, meglepetésre lemosná Vörös Ken Livingstone-t a választáson. Elsőként Doreen Lawrence, az 1999-ben meggyilkolt fekete tizenéves, Stephen Lawrence anyja vádolta rasszizmussal, csak mert Johnson egy 1999-es írásában a fiú halálát követő vizsgálat azon felvetését, hogy a rasszista nyelvhasználatot, viselkedést nem csak akkor kéne büntetni, ha nyilvános helyen történik, Ceausescu módszereihez hasonlította. Miután vádját több újság nevetségessé tette, a Munkáspárt két fekete képviselője lendült támadásba.
Ők Johnson egy 2002-es cikkét bányászták elő, és az alapján vádolták "a gyarmati múlt legsértőbb nyelvhasználatát idéző" megszólalással. A kifogásolt cikkben Johnson Tony Blair a világ válsággócaiban tett messianisztikus útjait figurázta ki. Mint írta, amint Blair megérkezik "a törzsi harcosok a nagy fehér főnök láttán vigyorognak, mint a tejbetök", ahogy egyébként "a királynő is azóta kedveli a Brit Nemzetközösséget, amióta az megfelelő számú zászlót lengetve ünneplő aprósággal látja el".
Írásai alapján a Compass nevű politikai elemzőcég is szélsőjobboldalinak bélyegezte, úgy látszik, ők sem érettek eléggé az angol humor legszebb arisztokratikus hagyományaihoz. Biztos azt a nyilatkozatát is a rendpárti fasizmus megnyílvánulásának vették, amikor, miután hetedszer lopták el a biciklijét, amivel rendszerint munkába járt, nyomkövetős álbiciklik felszerelését javasolta, hogy utána a tolvajokon rajtaüthessen a terrorelhárítás.