Index Vakbarát Hírportál

Kenyai környezetvédő kapta a béke Nobel-díjat

2004. október 8., péntek 11:26

Meglepetésre egy szinte teljesen ismeretlen afrikai környezetvédőnek ítélte idei békedíját a Nobel-bizottság. Wangari Maathai neves ellenfeleket, többek között Hans Blixet, George W. Busht, II. János Pált és Vacláv Havelt is megelőzte.

Wangari Maathai kenyai környezetvédő nyerte a béke Nobel-díjat "a tartós fejlődés, a demokrácia és a béke érdekében tett erőfeszítéseiért". A szinte teljesen ismeretlen aktivista neves vetélytársakat győzött le. Bár a jelöltlista elvileg titkos, a kiszivárgott hírek szerint a jelöltek között volt az ENSZ Atomenergia-ügynöksége, illetve annak vezetője, Mohamed el-Baradei, illetve az ENSZ iraki fegyverzetellenőreinek vezetője, Hans Blix is. George W. Bush és Tony Blair jelölése már az év elején kiszivárgott.

Wangari Maathai Fotó: EPA
Ahogy a díjazott személye is hamarabb kitudódott, Maathai még a hivatalos kihirdetés előtt értesítette a BBC-t arról, hogy ő kapta a Nobel-díjat.

Mama mici

Maathai az első afrikai nő, aki béke Nobel-díjban részesült. Az 1940. április 1-én született, biológiából doktorlált környezetvédő 1977-ben indította be a legnagyobb afrikai faültetési programot. A Mama Miciként, azaz a Fák anyjaként is ismert környezetvédő emberjogi harcos is, szembeszállt Daniel Arap Moi kenyai elnök diktatórikus rendszerével, és a benne elharapózott korrupcióval, ezért rendszeresen zaklatták a 70-es és 80-as években, sőt, börtönbüntetésre is ítélték.

A 2003-tól Kenya környezetvédelmi minisztereként dolgozó asszony 1984-ben alternatív Nobel-díjat kapott, megkapta a Petra Kelly-díjat és az Arbor Day alapítvány természetvédő tudósoknak járó J.Sterling Morton-díját.

A díj várományosai között volt az idén is Vacláv Havel és II. János Pál pápa is, aki már tavaly is esélyes volt és Lengyelország, valamint Lech Walesa legnagyobb felháborodására maradt díj nélkül.

Idén rekordszámú, 194 jelölést adtak le a február 1-i határidőig.

Tavaly az ideihez hasonlóan meglepetésgyőztese volt a díjnak Sirin Ebadi iráni bírónő személyében.

A béke Nobel-díj a megtiszteltetés mellett 1,4 millió dollár (280 millió forint) pénzdíjban is részesül.

Az elmúlt tíz év díjazottjai
1994 - Jasszer Arafat palesztin vezető, Simon Peresz izraeli külügyminiszter és Jichak Rabin izraeli kormányfő a közel-keleti béke történelmi folyamatához való hozzájárulásukért.
1995 - A brit Joseph Rotblat, a leszerelést támogató Pugwash mozgalom az atomfegyverek csökkentése és felszámolása területén elért eredményekért.
1996 - Carlos Belo püspök és José Ramos Horta ellenállási vezető a kelet-timori konfliktus igazságos és békés rendezése érdekében tett erőfeszítéseikért.
1997 - A Nemzetközi Mozgalom a Gyalogsági Aknák Betiltásáért (ICBL) és Jody Williams, az ICBL koordinátora, a taposóaknák betiltását célzó nemzetközi erőfeszítéseikért.
1998 - John Hume és David Trimble, északír politikusok az 1998. április 10-én Belfastban aláírt északír békemegállapodás létrejöttében játszott szerepükért.
1999 - Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) szervezet a Föld több kontinensén folytatott humanitárius tevékenységért. 2000 - Kim De Dzsung dél-koreai elnök a demokrácia és az emberi jogok melletti elkötelezettségét, kiváltképpen pedig az Észak-Koreával való megbékélés érdekében kifejtett állhatatos erőfeszítéseiért.
2001 - Az Egyesült Nemzetek Szervezete és Kofi Annan ENSZ-főtitkár az emberi jogokért és a globális konfliktusok rendezése érdekében kifejtett erőfeszítésekért.
2002 - Jimmy Carter, a világbéke érdekében kifejtett évtizedes, fáradhatatlan munkájáért.
2003 - Shirin Ebadi iráni emberjogi harcos, az ország első bírónője "a demokráciáért és az emberi jogokért" kifejtett tevékenysége miatt.

Rovatok