Index Vakbarát Hírportál

Lassan visszatér az áram New Yorkban

2003. augusztus 15., péntek 12:13

Egyre több helyen állt helyre az áramszolgáltatás az Egyesült Államok északkelti részén. A csütörtök délután kezdődött áramszünet összesen mintegy ötvenmillió embert érintette a nyolc amerikai államban és több kanadai nagyvárosban. New Yorkban szükségállapotot rendeltek el. Bár az FBI nem zárta ki, hogy esetleg terrorcselekmény történt, eddig semmi sem utal erre.

Csütörtökön, röviddel délután négy óra után hosszan tartó áramszünet bénította meg az Egyesült Államok északkeleti és közép-nyugati államainak életét. Az áramszolgáltatás több kanadai nagyvárosban is leállt. New Yorkban sok ember rekedt a metrószerelvényekben vagy a toronyházak liftjeiben. New York állam kormányzója, George Pataki szerint mintegy hatszáz szerelvény rekedt a pályákon. A hőségtől rosszul lett ingázók és gyalogosok elárasztották a kórházakat, mert ott a tartalékgenerátorokkal működésben tudták tartani a fontosabb berendezéseket, így a légkondicionálókat is, jelentette a New York Times. Mivel az áramszünet tőzsdezárás után történt, az eddigi adatok szerint nem volt fennakadás a pénz- és értékpapírpiacokon.

Az ok ismeretlen

Több mint tíz órával az áramszünet kezdete után még mindig nem tudni, mi okozta az üzemzavart. A New York Times információi szerint a városban épp a hatóságok kapcsolták le az áramot, hogy egy nagyobb kiterjedésű áramszünetet megelőzzenek. New York polgármestere, Michael R. Bloomberg azt jelentette, hogy helyi idő szerint éjjel 11 órakor már volt áram Bronx és Queens egyes részein, de Manhattanben még nem. A forgalmas 42-ik utcában például csak az autók fényszórói szolgáltattak fényt.

'Hóhelyzet'

A polgármester arra kérte a lakosságot, hogy úgy kezeljék a helyzetet, mintha "havazás bénította volna meg a várost". Azt tanácsolta az embereknek, hogy hallgassák a rádiót, és számítsanak arra, hogy földalatti járatok esetleg nem működnek majd pénteken sem. Az autósokat arra figyelmeztették, hogy a közlekedési lámpák sem működnek mindenhol.

Fennakadások a reptereken

New York három repteréről késve indulnak a gépek, és több járatot is töröltek, de nem zárták le őket. A városba tartó több járatot máshová irányították át. A szövetségi légügyi hatóság azt állította, hogy egyetlen repülőgép sem került veszélybe az áramkimaradás miatt.

Rovatok