Tavaly augusztusban a Katrina hurrikán pusztításakor egy ország aggódott Hámori Jenőért, eltűnt, napokig nem lehetett róla semmit sem tudni. Aztán előkerült, tudatta, jól van, majd idén márciusban Magyarországra érkezett, és mivel elismert biokémia professzor hírében áll, elkezdett tanítani az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen a biokémia termodinamikájáról.

A magyar katedra a nehezebb

"Nagy élvezet, hogy minden előadásra külön kell készülnöm, mert el kell ismerjem, hogy a pesti hallgatók fogékonyabbak és felkészültebbek, mint az amerikaiak, ahol szintén tanítottam" - mondta az Indexnek az 1956-os melbourne-i olimpiai bajnoka.

Hámori a győri bencések között kezdte el a kardvívást, Tusnádi Alfréd egykori altiszt figyelő tekintete mellett, akitől olyan technikát sajátított el, hogy a '48-as vidékbajnokságot tizennégy évesen, elsős gimnazistaként megnyerte.

A három fiatal egyike a válogatottban

"'52-ben kerültem Pestre, az egyetem természettudományi karára, és a válogatott keret tagja is lettem egyben. A vívás egyre jobban ment, hiszen olyan mesterek mellet tanulhattam, mint Szabó László, aki a legendás olasz Italo Santelli iskoláját képviselte. Az olimpiára utazó csapatba is bekerültem."

Az akkori válogatottban Gerevich, Kovács és Kárpáti képviselte az idősebb generációt - ők már háromszoros bajnokok voltak -, három fiatal kerülhetett be egyidejűleg melléjük 1956-ban. Hámori mellett Keresztes Attila, Magay Dániel vívta ki a jogot az ausztráliai utazásra.

Meg akartak szabadulni tőlük a csehszlovákok

"A tatai edzőtáborba egyre másra érkeztek a forradalmi hírek, tudtuk, hogy forradalmi sporttanács alakult, hogy Pesten tüntetnek az egyetemisták, de bennünket csak az a tudat éltetett, hogy el kell jutnunk az olimpiára, és meg kell tennünk, amit megkövetelnek tőlünk, amit megkövetel a haza. A francia gépek a forradalom miatt nem akartak berepülni Pestre, Prágába mentünk vonattal, és azt hiszem, hogy ott meg akartak szabadulni tőlünk, ezért a csehszlovákok kifizették a gépek felszállásának árát, nehogy esetleg még a forradalom tovább terjeszkedjen, illetve nehogy a szovjetek ellenük is szankciókat alkalmazhassanak" - idézte fel az októberi történéseket.

Állítása szerint voltak olyan pletykák is, hogy a világcsúcstartó úszó, Tumpek György három orosz katonát is megvert az edzése után, de sohasem derült ki, valós volt-e a végül az olimpián bronzérmes úszó "hőstette".

A páston is életük legfontosabb döntésükre készültek

Végül novemberben szállhattak fel, és ötnapos repülőút érkeztek meg Melbourne-be, ahol ujjongó tömeg fogadta őket, köztük volt már néhány olyan ember is, akik a forradalom kitörésekor azonnal távoztak az országból.

"Nem tudok már visszaemlékezni, hogy a három fiatal közül melyikünk melyik mérkőzésen vívott, az biztos, hogy én az amerikaiak ellen ott voltam a páston, de nem tudom, milyen asszók voltak, nyertem-e, mert mi már akkor életünk legfontosabb döntésére készültünk. Arra, hogy maradjunk az olimpia helyszínén, esetleg Amerikában folytassuk, vagy ha nem sikerül, akkor még mindig hazatérhetünk. Nem volt veszítenivalónk. Arra viszont emlékszem, nem táncoltam a dobogón, nem készültem előre, hagytam: hadd sodorjanak magukkal az események. A mi győzelmünk nem volt csoda, vagy meglepetés, várták tőlünk, ezért is nem ujjongtam felhőtlenül."

A nyelvtudásban és a vegyészdiplomában bízva

Elismerte, huszonkét évesen nem aggódott annyira, mint a családosak, ő jóval kevesebbet kockáztatott. Azt hallván, hogy Amerikában jól lehet keresni, nyelvtudásában és vegyészdiplomájában bízva vállalkozott arra, hogy távozik, és majd a szüleit kintről, dollárral fogja támogatni.

Ösztönzésként Alex Brody, az egri születésű író, Bródy Sándor leszármazottja vállalta, hogy ő menedzseli a negyvenfős csapatot, elviszi az Egyesült Államokba.

A legkellemetlenebb sportélmény

Még Karácsony előtt érkeztek meg San Fransiscóba, és ez volt az első olyan ünnep, amikor hó nélkül készültek az ajándékozásra. "Huszonkét évesen magyar szót hallottunk körülöttünk, boldogok, győztesek voltunk, tele reménnyel, és egyfajta bulihangulatban éltük meg az év végét. Nem igazán értettük, de elfogadtuk, hogy néhányan visszatértek Magyarországra, köztük néhány neves vízilabdázó. Elfogadtuk, ők a sportból akarnak megélni, mi páran azonban tudtuk, hogy ezen szívesen túllépnénk."

Hámori később doktorált, emellett kétszeres amerikai bajnok lett. Sportpályájára igen kellemetlen emlékként vetül rá, hogy az '59-es philadelphiai világbajnokságon a magyar csapat visszalépett, és a vezetők azzal indokolták távolmaradásukat, hogy Hámori és Magay még magyar állampolgár, ők nem szerepelhetnek amerikai színekben. "Pedig félni már nem kellett tőlünk, mert már rég nem voltunk olyan formában, hogy a rendkívül iskolázott magyar vívókkal felvegyük a harcot."

Tisztes nyugdíjas megélhetés

'64-ben tért először haza, és elborzasztották az itteni viszonyok. Azóta az ország megváltozott, és kényelmesebb az élete, hazajövetele. Mindig büszke volt magyarságára, és tudta, hogy egy tehetséges nemzet tagja.

Tisztes megélhetést biztosító amerikai nyugdíja mellett nem veszi fel az olimpiai bajnokoknak járó életjáradékot, és nem kíván élni szavazati jogával sem. Annak ellenére sem, hogy rendelkezik állandó magyar lakcímmel. "Azon gondolkodunk Magayval, hogy felajánljuk egy alapítványnak az államtól kapott összeget, de még nem hoztuk meg a végső döntést."

Amikor minden mozgott a szobában

Élete legszörnyűbb pillanatairól, a Katrina hurrikán pusztításáról úgy beszélt, mintha már évekkel ezelőtt történt volna.

"Két házunk van a városban, az egyikben, magasabban fekvőben vészeltük át a vihart, amikor minden mozgott a szobánkban, és tényleg borzasztó perceket éltünk át. Nem menekültünk el, vállaltuk a rizikót, talán annak is köszönhetően, hogy korábban már több évben azt mondták, most aztán végzetesen le fog sújtani a hurrikán, és mégsem történt semmi. Szerencsére épségben átviseltük, nem éheztünk, az ivóvízzel viszont akadtak problémáink, a szomszédunk medencéjéből kellett vizet nyerni, de megtettük. Amikor pedig visszahúzódott a víz - a házunk is félméteres vízben állt -, akkor elmentünk a lányunkhoz, Krisztinához, és ott végre napok után tudtunk fürödni, és emberi életet élni. Addig mintha a pesti ostrom alatt éltünk volna."

Nagy távolságot már nem vállal

Sajnálja, hogy az áltata alapított vívótermet elvitte a víz, hetvenhárom évesen már nem fogja újralapítani. A könyvírás mellett azonban még az is élteti, hogy visszatérjen a Lónyay gimnázium vívótermébe, ahol élete első versenyét nyerte. És még az is kihívás számára, hogy a Belgrád rakparti lakásából át tudjon futni Pestről Budára, bár a Szabadság és a Lánchíd közötti távolságot már nem vállalja, jóllehet semmije sem fáj.