Kovács Ágnes kereknek érzi a pályafutását, amit hivatalosan hétfő reggel zárt le, de lélekben már januárban, vagy az is lehet, khogy orábban. Karrierjére vonatkozó megállapításával értelmetlen vitatkozni, olimpiai bajnokságot nyert, kétszer volt a világ, háromszor Európa legjobbja, bár pályafutásának lezárását nyilván önmaga sem így képzelte, szeretett volna negyedik olimpiáján is részt venni, ami kivételes az úszósportban. De haladjunk sorjában.

Kovács Ágnes 1995-ben tűnt fel a bécsi Európa-bajnokságon, amikor még Egerszegi Krisztina volt az abszolút csillag, mégis legalább két napig róla beszélt mindenki. 100 mellen az utolsó huszonöt métert irdatlanul megnyomta, harmadik lett, az addig nem létezett magyar vegyesváltó pedig a második helyre került.

Tizennégy éves volt, nyolcadikos általános iskolás, és persze azonnal megvonta a sajtó a párhuzamot Egerszegivel. Az ötszörös bajnok első olimpiai címét szintén tizennégy évesen nyerte, a keletnémet Cornelia Sirch úgy állt mellette a dobogón Szöulban, hogy még az alsóbb fokról is magasabb volt nála majdnem.

1996-ban már titkos esélyesként emlegették, ami túlzás volt, mert edzői még azon tanakodtak és reménykedtek, miként lehet a mellúszásra tökéletes a testalkata, hogyan fejlődhet, nőiesedhet úgy, hogy áramvonalasságát megőrizze.

Kovács az atlantai küldöttség legfiatalabb tagja volt, alkatilag nem változott sokat, de már inkább a kétszázat favorizálta, mert technikája jobban tudott érvényesülni. A rövidebb távon sokkal fontosabb egy jó rajt, az energikus elrugaszkodás, ugyanígy egy dinamikus, erőteljes forduló. Kovács ezeket mindvégig külön gyakorolta, Darnyi Tamás is segített neki, mert ellenfelei ezen akár egy másodpercet is képesek voltak hozni rajta. Ezt tudta ellensúlyozni kifinomultságával és elképesztő hajrájával.

1996-ban bronzérmes volt az olimpián, rá egy évre az Európa-bajnokságon már senki sem állt az útjába. Innen nyílegyenesen vezetett az út az olimpiai bajnokságig, mindössze egyszer kapott ki, épp Sydney évében, amikor a román Caslaru megverte azon az Eb-n, amelyet nem vett véresen komolyan.

Ha ezt a versenyt nem számítjuk, 1996-tól öt éven át veretlen volt, a 2001-es fukuokai világbajnokságon is megnyerte a kétszázat. Öt éven át úgy ülhettünk le a tévé elé, hogy egyáltalán nem kellett kétségbe esni, ha száznál még csak az ötödik helyen fordul,t és még a következő ötvenen is éppencsak dobogós volt, mert az utolsó ötvenet, de még inkább az utolsó huszonötöt senki sem bírta nála jobban. Jószerével a tudósításokat is meg lehetett előre írni, mert lényegében mindig ezt a forgatókönyvet teljesítve nyert.

2001 után Amerikába ment tanulni – éveken át hívták, de csak ekkor válaszolt igennel –, és szinte biztos volt, hogy kisebb törés következik be pályájában. Kinyílt előtte a világ, már nem a szigorú edzéstervek alapján készült, kicsit lazíthatott, feltöltődhetett. A következő Eb-n negyedik lett, de az igazi csalódás a 2003-as barcelonai vb-n jött, nem jutott be kedvenc távja döntőjébe, kilencedik lett.

Edzője pár évvel volt csak idősebb nála, nyilván több kompromisszumot csikart ki tőle, mint Kiss Lászlótól, aki kőkeményen tartotta a fegyelmet.

Az átmeneti hullámvölgy megerősítette, Athénban ötödik lett, 200 vegyesen pedig kevés hiányzott neki az újabb olimpiai dobogóhoz, de végül a negyedik helyen csapott célba.

Utána sokáig tanakodott, folytassa-e egyáltalán. Igazán ösztönzően a budapesti Európa-bajnokság hatott rá, amelyiken élete egyik legnagyobb élményét élhette át, három bronzérme ellenére úgy szerette a hazai közönség, mintha bajnok lett volna.

Előtte szörnyű dolgokon ment keresztül, megsérült egy autóbalesetben, rejtélyes vírus támadta meg, Lyme-kórra is gyanakodtak, végül természetgyógyász segítségével épült fel, kapott erőre.

Nemsokára bejelentette, mégsem vonul vissza, kitart a pekingi olimpiáig, elsősorban a váltót szeretné segíteni, mert egyéniben már nem képes újra a csúcshoz közelíteni. A tény, hogy Debrecen megkapta a rövid pályás Európa-bajnokságot, csak megerősítette, hogy jól döntött, mert a hazai közönségnek egyszer még meg akarta mutatni. Nem utolsósorban a város polgármesterének, Kósa Lajosnak, akinek ő a kedvenc sportolója, ezért kötelességének is érezte, hogy ússzon.

2007 októberben aztán, miközben az Unicef nagykövetének választotta, meggondolatlanul ott hagyott egy doppingvizsgálatot. Az Athénban történtek után fel kellett készülnie rá, hatványozott figyelem irányul az ilyen ügyekre. A Nap-keltében kiborult, megesküdött rá, hogy soha életében nem doppingolt, százszor vizsgálták, valamennyi negatív eredményt hozott. Egyben az ellenőröket is támadta, az ország egy része meg tanakodni kezdett, most akkor tényleg tiltott szereket használt volna?

Az eset után álmatlan éjszakái voltak, összeomlott. Ezzel együtt a hazai mellett a nemzetközi szövetség is felmentette, Debrecenben még el is indult, utána azonban bejelentette: az olimpiát már nem vállalja, hiányzik belőle a tűz, nincs igazi motivációja. Eközben sem ment könnyen a vizsgálata, nem tudtak vért venni tőle, de akkor az ellenőrök magukra vállalták a felelősséget.

Azt is tudatta a félreérthető kijelentésekkel tarkított beszélgetésen – „a nevem mellett ott marad a dopping” –, hogy az országos bajnokságra még felkészül, mert klubjáért úszni akar. Kicsit meg is orrolt az Indexre, amikor visszavonulásáról írtunk. Az országos bajnokság indulói között utóbb mégis hiába kerestük a nevét, csak egy bemutatón láthatjuk.

Néhány éve úszóiskolát nyitott, a sportágtól biztosan nem szakad el, és szinte biztos, hogy láthatjuk még hasonló show-műsorokban, mint a Szombat esti láz, illetve magazinok címlapjain is.

(A 2000-es sydneyi és a 2006-os budapesti versenyek felvételeit a Magyar Televízió engedélyével közöljük.)