Index Vakbarát Hírportál

Álompáros alakult a férfi kajakosoknál

2009. október 12., hétfő 11:58

Visszatért korábbi edzőjéhez a kétszeres olimpiai bajnok kajakos, Vereckei Ákos. Sári Nándor irányításával készülhet a következő évre, Kammerer Zoltán lehet a párostársa, együtt pedig akár a világ élvonalába emelkedhetnek. Egy jó négyes alapját is megteremthetnék ők ketten.

Az augusztus végén záruló versenyszezon és alig több mint egyhónapos pihenés után a nulláról kezdik el újra a felkészülést a kajakosok, izomláz és vérhólyagok várnak rájuk.

Sári Nándor csoportja a múlt hétfőn a Gubacsi hídnál kezdte el az edzéseket, két hiányzóval. A háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán az első héten még Gödön edzett, hamarosan csatlakozik a többiekhez. Benkő Zoltán végleg búcsút intett, négyévnyi közös munka után elköszönt az edzőjétől.

„Az olimpia után egy kissé felemásra sikeredett ez az évem – mondta Benkő Zoltán. A következő idényben azonban szeretnék ismét az élmezőnyben lenni, és úgy döntöttem, ennek érdekében új alapokra helyezem a pályafutásomat. Megköszöntem Sári Nándornak a közös munkát, ám a jövőmről egyelőre még nem szeretnék nyilatkozni. Lényeg az, hogy folytatom a kajakozást.”

Benkő ment, Sári Nándor egykori sikertanítványa, a kétszeres olimpiai bajnok Vereckei Ákos úgy tűnik, visszatér. Vereckei a nyári közös négyes indulás után korábbi trénere segítségét kéri a felkészülésben.

„Nándival öt esztendő szünet után ismét közös úton járunk, pozitívan állunk egymáshoz mondta a 32 éves Vereckei Ákos. – Az őszi munkát egyénileg végzem, de Nándi heti kétszer-háromszor motorossal végigkíséri az edzésemet, segít a technikám csiszolásában. Bár egyelőre még minden képlékeny, reményeim szerint tavasszal harminc-ötven százalékban én is csatlakozom a csoport munkájához, hiszen szeretnék páros, illetve csapathajóban szerepelni.”

Ki lehetne Vereckei párostársa? „Nem titok, kipróbálnánk a Kammerer, Vereckei párost, amely nagyon eredményes lehet – mondta Sári Nándor. – Nagyon örülök, hogy a nyári egyhetes közös munka után Ákos úgy döntött, hogy van közös jövőnk. Átbeszéltük a dolgainkat és mindketten úgy határoztunk, hogy érdemes belevágni a közös munkába. És nem csak párosban tervezzük az indulását, ha minden jól alakul, egy nagyon erős csapathajót is össze tudunk állítani majd.”

Mivel az olimpiai műsorból kikerült az ötszázas páros, értelemszerűen ezer méteren versenyezne a két klasszis - a vb-n Kökény és Gönczy ment és lett negyedik -, és így Kucsera Gábor is tarthatná magát korábbi tervéhez, és egyesben versenyezne.

Rovatok