Index Vakbarát Hírportál

Egerszegi világcsúcsa újra érvényes lehet

2010. január 6., szerda 19:38

Január elsejétől nem lehet a poliuretánt tartalmazó dresszekben versenyezni, a magyar úszók megkönnyebbültek, nem lesz pszichés nyomás rajtuk. Az elmúlt két év csúcsait eltörlik, de Kiss László kapitány szerint a rekordokat hamarosan megdöntik, mert a sportág döbbenetes sebességgel fejlődik, változnak a módszerek, nő az intenzitás.

„Azt tapasztalom, mindenki örül, hogy vége a rongyos forradalomnak, mert egy borzalmas időszakot zár le. Az úszóknak abban az ötven évben, amit eltöltöttem a sportágban, nem volt soha dolguk, hogy félórán át öltözzenek, hitelesítsék a dresszüket, hiszen csak előzetesen lepecsételtben úszhattak. Mostantól nyugodtan elmehetnek vécére, mert a forradalom idején attól kellett tartani, ha esetleg kiszakad valamelyik dressz, kezdődhet újra a félórás öltözködés, ami csak a koncentrációtól vette el az időt. Hát ennek vége, és mivel a magyar úszósport szilárd lábakon áll, nem egyemberes, nem fogja megrázni, sőt, nem is lesz érezhető hatása, hogy január elsejétől már csak textilruhát vehetnek az úszók” – értékelt Kiss László szövetségi kapitány, aki korábban az öt olimpiai aranyat szerző Egerszegi Krisztina edzője is volt.

Kiss egyetért az amerikai javaslattal, hogy a szuperdresszekben úszott rekordok ne maradjanak fent, és támogatja azt a tervet, amelyik eltörölné azokat a világrekordokat, amelyek 2008. januárjától 2009. decemberéig születtek. Szuperdresszekben 240 világcsúcs született, a nagyon erős amerikai úszólobbi ötletére majdnem az összes most élő rekord eltűnne.

„Egerszegi világcsúcsa is fennmaradhatna 200 háton, mert a zimbabwei Kirsty Coventry 2008 februárjában döntötte meg. Márciusban szavaz erről a nemzetközi szövetség, remélhetőleg átmegy ez az ésszerű javaslat, és a dresszőrület rekordjai megsemmisülnek."

"Úgy gondolom, hogy amúgy sem sokáig kellene a rekordok megjavítására várni, mert az úszás hihetetlenül dinamikusan fejlődik. Hosszú Katinka például textilruhában, és yardos medencében pár napja megjavította legjobb idejét 200 pillangón, amit még cáparuhában úszott. 2012-re, a londoni olimpiára az összes rekord könnyen megdőlhet.”

A 200 méteres hátúszás rekordjainak fejlődése:

2:15.46 p: Birgit Treiber (NDK-beli), 1975.07.25. Cali (Kolumbia)
2:14.41: Antje Stille (NDK-beli), 1976.02.29. Kelet-Berlin
2:13.50: Stille, 1976.03.13., Tallin
2:12.47: Treiber, 1976.06.04., Kelet-Berlin
2:11.93: Linda Jezek (amerikai), 1978.08.24., Kelet-Berlin
2:11.77: Rica Reinisch (NDK-beli), 1980.07.27., Moszkva
2:09.91: Cornelia Sirch (NDK-beli), 1982.08.07., Guayaquil (Ecuador)
2:08.60: Betsy Mitchell (amerikai), 1986.06.27., Orlando
2:06.62: EGERSZEGI KRISZTINA,1991.08.25., Athén
2:06.39: Kirsty Coventry (zimbabwei), 2008.02.16., Columbia (Egyesült Áll.)

"Egyre többen úsznak a világban, bekapcsolódott szinte valamennyi ország, folyamatos, egész évet átívelő a felkészülés, a makrociklusok végén főverseny van, ami csak elősegíti az állandó előrelépést. Nem úsznak többet a felkészülés alatt a versenyzők, de az intenzitás húsz vagy harminc százalékkal is nagyobb, mint korábban, ami a végeredményben már számottevő különbség.”

Kiss egyet sem rakott el a régi dresszekből, de például Gyurta Dánielé bent van a szövetségben, a rövid pályás Európa-bajnokságon ebben úszott világrekordot. „El is szakadt, jótékony célra felajánljuk majd”.

Az idén 70 éves kapitány hozzátette, biztosan lesz textil és textil között különbség, nem mindegy, kinek milyen a biciklisnadrágja, vagy a vállat el nem takaró fürdőruhája, de ezek a különbségek már nem mérhetőek másodpercekben, vagyis nem kezdődik minden elölről. Hátrányban semmiképp sem lehetünk, mert a piacvezető Arena is vált.

Nem is sajnálod, Egér?

Egerszegi így emlékezett vissza arra, hogyan tudta meg Coventry idejét: "Laci bácsi hívott fel, de olyan hangot ütött meg az első mondatnál, mintha valami nagy baj lett volna. Megijedtem. Átfutott sok minden az agyamon, valami rosszat mondhattam róla, de ezt elhessegettem, hiszen nem is nyilatkoztam már régóta. Komolyan mondom, megkönnyebbültem, amikor azt mondta, csak a csúcsaimat döntötték meg. Nem is sajnálom? - kérdezte. Mire mondtam: dehogynem. Sokat jelentettek nekem is, neki is, de igazából arra gondoltam, hogy a pekingi olimpiát úgysem fogja túlélni. 17 év így is szép idő.

Úgy érzi, az úszók hatalmas pszichés nyomás alól szabadulnak fel, most már csak önmagukra kell figyelniük, nem kell azt nézniük, hogy az ellenfelük milyen csodadresszben úszik. Már fel sem merülhet, hogy a ruha lelki előnyt is jelent.

Kiss szerint a magyar edzői kar képes együtt gondolkodni, haladni a világgal, de természetesen rivalizálnak egymással, ez pedig csak előreviheti a sportágat: az augusztusi, budapesti Európa-bajnokságon a kapitány négy vagy öt aranyérmet remél.

Rovatok