Index Vakbarát Hírportál

A Nottingham nagyon visszamenne már

2010. május 11., kedd 13:39

1999-ben esett ki az angol élvonalból a Nottingham, nyolcat kapott például a Manchestertől, most viszont tehet egy lépést a feljutás felé. Egy másik hatalmas múltú csapattal, a Blackpoollal osztályoz.

A Nottingham Forest ugyan csak egyszer nyert bajnokságot, a Bajnokcsapatok Európa Kupáját kétszer is (1979, 1980) elhódította.

A Nottingham menetelése abszolút sikersztori lenne, 2008-ban került vissza a harmadosztályból a második ligába, aztán majdnem kiesett, de végül bentmaradt, idén pedig egy olyan – 19 meccsből álló - veretlenségi szériát mutatott, hogy még az sem tűnt kilátástalannak, hogy azonnal, osztályozó nélkül feljut. A sorozat szeptember végétől január végéig tartott.

Akkor a második helyen állt, viszont ez a gyilkos sorozat kifullasztotta, sorrendben három idegenbeli meccsét 1-0-ra bukta el, és a West Bromwich Albion visszaelőzte.

Februártól végig ragadt a WBA-ra, de ekkor már elmaradtak a bravúros idegenbeli győzelmek, így maradt a harmadik hely.

A Nottingham ugyanakkor az elmúlt nyolc hazai meccsén nem kapott gólt – hét győzelem mellett a Cardiff ellen 0-0 -, és ha ez az imponáló sorozat folytatódik a Blackpool ellen, akkor csak ezzel 2,3-szoros pénzt lehet keresni.

A csapat győzelme 1,7-szeres pénzt ér, de aki nemcsak a győzelemben biztos, hanem a továbbjutásban is az első 2-1-es veresége után, az majdnem kétszeres pénzt kereshet.

Nem árt viszont figyelni a Blackpoolra, mert a szezonban mindhárom meccsét megnyerte a Nottingham ellen, a már említett menetelés épp a Blackpool elleni 0-1-es vereség után kezdődött. Az a mérkőzés viszont a nyolcadik fordulóban volt, a Nottingham sok mindenért visszavághat kedd este.

A másik play-off meccs simábbnak látszik, a Cardiff idegenben verte a Leicestert, Gyepes Gábor a kispadon ült.

A két párharc győztese már nem oda-visszavágós meccset játszik, hanem a Wembleyben csap össze. Kádár Tamás és a Newcastle már feljutott, akár egy újabb magyar védő is élvonalbeli lehet.

Rovatok