Néhány nap múlva kezdődik a világ legnagyobb sporteseménye. Ne is kezdjünk bele az olimpia-focivébé vitába, annyira egyértelmű a helyzet. Az előbbitől nem őrül meg a világ, az utóbbitól meg szinte mindenki. Az előbbin egy rakás nyertes van, az utóbbin pedig csak egyetlen egy. Nincs ember, aki végig akarjon nézni egy olimpiát. A focivébét négyévente viszont milliók.

Focivébét az elsőtől a legutolsó percig kell bámulni. Megoszlanak a vélemények arról, hogy szabad-e akár egyetlen meccset is kihagyni, én személy szerint ebben az ügyben nem vagyok vaskalapos. Természetesen az egyenes kieséses szakaszban minden percet látni kell, és kifejezetten szánalmasak az olyan figurák, akik nem értik "mi a fenét lehet bámulni egy Szlovénia-Algérián". Ők az olyan emberek, akiknek már egy Tour de France-szakasz vagy 50 kilométerny sífutás is felfoghatatlan akadályt jelent.

Vébét a nagy gólok és a jó játékosok mellett az ember az ember éppen azért néz, hogy közepes csapatok nagy csatáit is végigizgulja, lehetőleg elvakultan drukkolva az egyik félnek. Ezeket a meccseket tehát tilos kihagyni. A csoportmeccsek utolsó körében, ha van már totálisan tét nélküli összecsapás, azt azért nem kötelező. Vébét nézni nem munka, hanem szórakozás.

Viszont mint minden szórakozást, értelmes és körültekintő felkészüléssel ezt is még jobbá lehet tenni. Aki nem élete első focivébéjére készül – és mivel feltételezem nincs négy év alatti olvasója ennek a cikknek, kevesen vannak itt ilyenek – annak illik tudni, mivel is érdemes tölteni a csodálatos hónap előtti utolsó napokat. Vegyük is végig az alapvető tíz feladatot.

1. Időpont-egyeztetés. Szerencsére Dél-Afrikával majdnem egy időzónában vagyunk, így nagy baj és éjszakázás idén nem lesz. Az egyetlen gondot a hétköznap fél kettőkor kezdődő meccsek jelenthetik, a fél ötösre már illik ellógni munkából, illetve akkor már a kivetítős tárgyalóba sem kínos bezárkózni. Ennyi promóció talán belefér, úgyhogy a fél kettes problémára ajánlanám az Indexet, amely most több ezer évnyi sorscsapás és illegális stream után képpel-hanggal közvetíteni fog minden egyes mérkőzést.

2. Megfontolt programszervezés. Négyévente egyetlen egy hónapra megéri előre tervezni. Hétvégi családi ebédek, misék, esküvők és bulik most mind kénytelenek lesznek alárendelni magukat egy Portugália–Észak-Koreának. Akinek nem káptalan a feje, ne szégyellje a határidőnaplót vagy annak valami digitális megfelelőjét sem. Sokkal jobb előre tervezni, mint menet közben össze-vissza hazudozva lemondani mindenféle társasági eseményeket.

3. Tippelés. Munkahelyen, baráti társaságban, levelezőlistán, teljesen mindegy hol, de valakinek muszáj magára vállalnia a feladatot, és valamiféle totószerű kérdőívet előállítani a vébé előtt. Aki vett már részt ilyenben, az pontosan tudja, hogy focitorna eredményére sokkal nehezebb jól tippelni, mint például egy olimpia esetében, mert relatíve kevés esemény van, viszont szinte mindig sok a meglepetés. Azt a Törökország–Dél-Korea bronzmeccset például nyilván senki nem is álmodhatta meg előre. Így marad a vidám saccolgatás, majd a végén a szörnyülködés, hogy a főnyereményt már megint valamelyik férfiismerős feleségének a műkörmöse vitte el.

4. Kedvencek kiválasztása. Kedvence, akinek minden körülmények közt drukkol, nyilván mindenkinek van. Kinek az angolok, kinek a brazilok, kinek a chileiek. Na de mit tegyen az ember, ha éppen nem a drágaságai játszanak, vagy ami még rosszabb, tovább sem jutottak a csoportból? Hát tervezzen előre, azt. Kellenek a másodlagos opciók. Anglománoknak Ausztrália (sőt, Új-Zéland), latinofiloknak meg Paraguay. Ilyenkor érdemes végiggondolni azt is, hogy kedvenc klubcsapatunk szempontjából mi az ideális. Real Madrid-drukkerek azt szeretnék, ha Cristiano Ronaldo sikeres vébét zárna, vagy ha már a csoportmeccsek után húzhatna haza rápihenni az őszi meccsekre?

5. Gyereknevelés. Ez nem szórakozás, hanem kötelesség. Fiúgyermekkel rendelkező futballbarátok ilyenkor kötelesek elmagyarázni a csoportmeccsek és az egyenes kieséses szakasz rendszerét. Érdemes az összes csapat nevét felírni cetlikre, és szépen végigvinni az egész tornát kitalált eredményekkel. Ugye senki nincs, aki nyugdíjas éveit egyedül akarja végigkókadozni a tévé előtt, csak mert elsőszülött fia a foci helyett a művészeteket választotta?

6. Közös meccsnézés. Az alapvető szabály az, hogy igazán fontos meccset nem nézünk nyilvános kocsmában vagy szórakozóhelyen, ahol a képernyőre koncentrálást  számtalan tényező zavarhatja. A vébében pont az a jó, hogy – legalábbis az elején – vannak meccsek, amiket szórakoztató megnézni, viszont annyira azért nem fontosak. Gondoljuk előre végig, hogy melyek ezek a baráti társaságban is megtekinthető mérkőzések, amelyek néhány percéről azért nem tragédia lemaradni, ha pont akkor kell menni a pulthoz a következő kör sörért. És azt is találjuk ki, hol érdemes ezeket megnézni. Segítség: nem ott, ahol a város fele.

7. Reklámok megtekintése. Lassan, de biztosan a vébé előtti reklámok olyan elválaszthatatlan részei lettek a fociélménynek, mint Amerikában a Super Bowl szünetében vetített alkotások. Ezen nem bánkódni kell, hanem kiélvezni, hogy ez azon kevés pillanatok egyike, amikor akkora figyelem irányul a focira, hogy olyan fantasztikusan szórakoztató alkotások születnek, mint az Adidas és a Nike mostani produkciói. Több bizonyíték nem is kell arra, hogy ilyenkor tényleg a világ legjobb játéka a mindenség közepe.

8. Labdás siránkozás kiröhögése. Azt meg tudja valaki magyarázni, hogy a kilencvenes évek eleje óta, amikor sikerült megalkotni a focira ideális labdát, mi értelme van az újításoknak? Odáig rendben, hogy az Adidas újabb és újabb labdákat akar eladni, de ehhez nem lenne elég átfesteni a régit? Minek kell milliókért fejleszteni még rondább és még műanyagabb modelleket? Persze ha azért csinálják, hogy siránkozó kapusokat lehessen hallgatni, akkor minden rendben. A picsogó Casillas és Buffon tényleg minden pénzt megér.

9. Vastag mellékletek átnyálazása. Ahogy a média a print felől végérvényesen az internetre teszi át a székhelyét, erre egyre kevesebb lehetőség van. Nyolc év múlva talán már nem is lesznek ilyenek, úgyhogy most érdemes igazán kihasználni a lehetőséget, és eltölteni néhány órát valami (külföldi) magazin vébé-különszámával. Legalább 100 színes oldal kell, minden egyes játékos, stadion, bíró és szövetségi kapitány adataival, és természetesen válogatott sztorikkal az utóbbi nyolcvan évből.

10. Kesergés nélkül. Nem, nem jutottunk ki. A következőre sem fogunk. A nap süt, a tévében meg csodás meccsek vannak. Ez nem a siránkozás ideje.

Ha minden idők legrosszabb vébéje következik, akkor is csodálatos hónap lesz.