Az 1960-as római olimpián Magyarország hat arany-, nyolc ezüst- és hét bronzérmet szerzett. Az ötvenedik évfordulón Rómába utaztak az egykori érmesek, hogy a helyszínen emlékezzenek a versenyekre. Az emléktúrán részt vett a teljes öttusacsapat.

1960 sorsfordító év volt az öttusának, mert az '52-es aranyérem után '56-ban nem állt a dobogón a csapat, Benedek Gábor pedig nem fogott kezet a szovjetekkel a forradalom leverése után. A római olimpián kellett újra megmutatni, hogy a hullámvölgy véget ért.

Úgy állították össze a csapatot, hogy a két fizikai számban – úszás, futás - roppant erős oroszokkal fel tudják venni a versenyt, szinte mindent előre kiszámoltak, ez volt a stratégia alapja. Balczó András 1959-ben világbajnoki második helyével berobbant a legjobbak közé, Nagy Imre masszívan jól teljesített, a harmadik helyért Török Ferenc és Németh Ferenc vívott nagycsatát. Utóbbi stabilabb volt, a szövetség elnöksége is 9-6 arányban őt támogatta, Törököt el is tiltották, mert Amerikában rodeóversenyre ment.

Németh tehát harmadiknak került be a csapatba, mégis ő nyerte a római olimpiát, 5000 pont fölé került, ami korábban senkinek sem sikerült, nem hivatalos világcsúcsot állított fel. A korabeli olasz lapok hősként ünnepelték.

„Errefelé jöttünk, az biztos, de hogy nem ilyen volt a tájék, az egészen biztos. Sokat mondok, ha három fát láttunk az egész futópályán. Mindenesetre odaverődtünk mindhárman, az árnyékba, ott vártuk a futást, 39,7 fok volt, arra pontosan emlékszem. A harmadik helyen álltam az összetettben, és Balczó Bandi odasúgta, Cingár, ma te nyersz. Nem hittem neki, mert tudtam: úgy el tud kapni futásban, mint a pinty, ha csak nem törik el a lába” – emlékezett vissza a római olimpia helyszínén, egy jelenlegi golfklub területén Németh.

A versenyzőnek önbizalmat adott, hogy a német riválisát, Becket, aki előtte volt a rangsorban, legyőzte az előolimpián, és a tény is, hogy Beck inkább az úszásra készült fel, futásban sebezhetőbb volt. 27 másodpercet kellett ledolgoznia, viszont a német előtt indult, ami ilyenkor talán előnytelenebb pozíció.

„Én voltam a nyúl, de a kajakosok, kosarasok ott voltak a pálya szélén, Zsiros Tibi pedig egy fejszámolóművész volt, megígérték, végig tudatják velem, hol tart a német. Nem túl jó cipőt kaptunk, a napot fellőtték az ég tetejére, háromkor kezdődött a futás. Zsiros mindig szólt is, a végén azt ordította, meg fogom nyerni, ha tartom a tempómat. Semmi másra nem gondoltam. Kifutottam magam, az utolsó pár száz méteren minden összemosódott előttem. Már csak arra figyeltem a négyezer méter végén, hogy gödörbe ne lépjek, ki ne törjem a lábam. Mindent kiadtam magamból, ez mindig jellemző volt rám. Ott pedig volt egy hatalmas cél, amiért lehetett küzdeni. A magyarok a pálya szélén visszaszámoltak, amikor a német futott, hallottam, hogy huszonhét, huszonnyolc, huszonkilenc másodperccel maradt le mögöttem, ez az aranyamat jelentette. Végül 53 másodperccel győztem le Becket.”

Nagy Imre jött be mögötte másodiknak, ekkor már lehetett sejteni, hogy a csapat is nyer. Kilenc pont hiányzott ahhoz, hogy három magyar álljon a dobogón, csapat legfiatalabb tagja, Balczó negyedik lett.

„Szörnyű volt, hogy vigasztalnunk kellett, sírt mellettünk, boldog sportolók mellett, mert a negyediknél talán minden helyezés jobb. Nem vigasztalta, hogy csapatban nyert. A könyvében úgy emlékezett vissza, hogy kijózanította az a negyedik hely, mert addig a rózsaszín ködben volt, elhitették vele: a sajtó, a szakemberek, hogy első lesz. És valljuk meg, egy 22 éves fiatalember sok mindent hajlamos is elhinni.”

Balczó amúgy sérülten versenyzett, a tereplovaglásnál leesett a lóról. Akkor még minden nap egy tusát rendeztek, és a pápai mise miatt egy pihenőnapot is beiktattak. A harmadik napra, a lövészetre dagadt be a válla, a fájdalom miatt mindössze 183 kört lőtt.

„Nekem nagyon jól jött, hogy pihentünk egy napot, mert a lovaglásban majd leszakadt a kezem, úgy kellett tartani a lovat, amelyik egyszer ugyan kitört, de a legjobb volt. A vívás is jól ment, de az utolsó három csörtére már elfáradtam, semmi ötletem nem volt, csak azt csináltam, amit álmomból keltve is tudtam. Összetettben majdnem ötszázzal vezettünk ekkor már a szovjetek előtt. A lövészetnél én voltam a harmadik ember, tudtam, hogy Imre közepest lőtt, Bandi pedig gyengébben. Megfogadtam Szondy Pista tanácsát, beakasztottam a kilencesbe a pisztolyt, és jó néhány tízes jött is. A futást már meséltem.”

Némethnek ez volt az első, egyben utolsó olimpiája, mert 1961 májusában váratlanul elájult otthon. Falfehérré változott, nem tudott versenyre utazni, öt nap múlva újra rosszul lett, újra minden előjel nélkül. Hosszas orvosi vizsgálatok után derült ki, az A2-es influenza vírusa megtámadta a szívét.

„Kérdezte tőlem az orvos, volt-e kisebb betegségem, amit nem pihentem ki. Utána ugrott csak be, hogy igen, de hát az ember nem foglalkozott a náthával. 1963-ban megpróbáltam visszatérni, mert a sportot irányító Kutas István szerette volna. Még kocsit is küldött értem, hogy edzésre menjek a varrógépgyárból, ahol mérnökként dolgoztam. El is indultam egy versenyen, minden pazarul ment egészen a futásig. Kétezer méter után azonban kocogásra váltottam, mert egyszerűen nem bírtam, nem volt erőm. Az ájulás később is előjött, nem folytathattam tovább. Azóta is gyógyszert szedek, de teljesen normális életet élek. Nyugdíjas vagyok, borászkodom Balatonalmádiban, és most először megecetesedett a borom, képzelheti, mit kaptam a társaktól.”