Index Vakbarát Hírportál

Az újonc Cavendish vezet a Vueltán

2010. augusztus 29., vasárnap 13:08

Az első szakasz csapatidőfutam volt, nyert a HTC-Columbia, élén a világklasszis sprinterrel.

Szokatlan körülmények között rendezték szombaton a Vuelta első szakaszán a csapatidőfutamot Sevillában. A napközbeni nagy hőség miatt a szervezők este 10 órára tűzték ki a rajtidőt, a csapatok így a díszkivilágításban úszó sevillai óvárosban kanyarogva hajtottak az óra ellen. A biztonság érdekében a közvilágítást kiegészítve több mint ezer világítótestet szereltettek fel.

A 13 kilométeres éjszakai száguldást a HTC-Columbia nyerte 14:06-tal. A csapatból Mark Cavendish hajtott át először a célvonalon, így övé lett az összetett első hely is. Ráadásul a további hét helyen is Columbiás található, csupán egy versenyzőjük, Eisel nem a többiekkel együtt ért célba.

Cavendish tisztában van vele, hogy sikere elsősorban a csapata érdeme: “Ez volt az elsőszakaszom az első Vueltámon és máris az enyém a piros trikó, de én ezzel csak a tíz százalékát képviselem a győzelemnek, a csapattársaim is megérdemelnék, hogy viseljék a trikót”- mondta Cavendish a cyclingnews. com -nak.

A szakasz második helyére 10 másodperces hátrányban a Liquigas érkezett, míg a harmadik helyen az év végén megszűnő Cervéló érkezett Hushovddal és Sastréval. A világ legjobb időfutammenőjével, Cancellárával és a Schleck-testvérekkel felálló Saxo-Bank csak a negyedik helyen futott be, hátrányuk azonban nem jelentős.

A verseny első számú esélyeseként kikiáltott Mencsov a Rabobank gyenge szereplése miatt máris 20-25 másodperces hátrányba került a legveszélyesebb ellenfeleivel szemben.

1. szakasz. Sevilla-Sevilla, 13 km-es csapatidőutam

1. HTC-Columbia 14:06

2. Liquigas-Doimo + 10 mp

3. Cervelo TestTeam + 13 mp

4. Saxo Bank + 14 mp

5. Lampre  + 14 mp

Összetett:

1. Mark Cavendis HTC-Columbia 14:06

2. Peter Velits HTC-Columbia

3. Martin Velits HTC-Columbia

13. Roman Kreuziger Liquigas  + 10 mp

14. Vincnezo Nibali Liquigas

19. Carlos Sastre Cervélo + 13 mp

25. Andy Schleck + 14 mp

26. Frank Schleck

39. Christian Vandevelde + 17 mp

121. Gyenisz Mencsov + 36 mp

Rovatok