A 11. szakasz hegyi befutóját az erejét jól beosztó Igor Anton nyerte, ezzel újra vezeti az összetettet. Bónuszként még a pontverseny zöld trikóját is megszerezte.
A Pireneusokhéz ért a Vuelta 11. szakasza. A hegyi befutót Andorrában jelölték ki, az 1900 méter magas Pal tetején az egyik leghosszabb 208,5 kilométeres szakasz végén. Bár csak két kategorizált csúcsot kellett megmászni a szakasz mégis nehéznek bizonyult. A táv második felétő szinte végig emelkedett az út, az utolsó tíz kilométeren pedig átlagosan 6,5 százalékos meredeken kellett hajtani a brinásoknak.
A szakasz elején a korábbi piros trikós Gilbert akciózott, mert a pontversenyben vezető Cavendishnek csupán három pont előye volt vele szemben. Ezt az első sprintben le is dolgozta, és még egy ponttal át is vette a vezetést. Gilbert az összetettbeli hátrányát már nem tudja ledolgozni, de a zöldtrikó még az övé lehet. A Vueltán kevés sprintereknek kedvező szakasz van, így a két hegy között kijelölt hajrákat, a nem kifejezetten sprinterek is begyűthetik.
A táv nagyobb részén két szökevény volt elöl, Mikael Cherel (FDJ) és Johann Tschopp (Bbox) a szakasz felénél még 15 perces előnyel mentek. A mezőy, elsőorban a Rabobank vezetésével, fokozatosan faragta le a hátrányát. Az utolsó 10 kilométerre azonban eltűtek az élrő Mencsov segítő, és a Katyusa húzta a tempót a piros trikóst védve. Ekkor Vogondy és Fofonov is kísérletezett támadással, de akcióik hamar elhaltak.
Az élmezőyt szétrázó támadást Mosquera indította. A legmeredekebb részen négy kilométernél nagy áttételt hajtva támadott , akciója mindenki meglepett, előzör csak az összetett harmadik Nibali tudott hozzá csatlakozni.
Joaquin Rodrigez is megpróbált tapadni, de erős volt neki az iram, és lassan leszakadt. A Mosquera robbantását átvenni nem tudó Igor Anton viszont magára talált, és a támadásba nem belerogyva, egyenletes tempóban kezdte feldolgozni magát. Sorra érte utol ellenfeleit, a teljesen lemerevedő Joaquin Rodrigezt, majd Nibalit is leelőte. Mosquerat egy kilométernél fogta meg, majd könnyebb áttételt hajtva gyorsan el is lépett tőe, így megnyerte a hegyibefutót. Szakaszgyőelme egyben a piros trikó visszaszerzését is jelentette. Kedden egy két másodperces időjóváírás miatt vesztette el az elsőhelyet.
Az összetettben Nibali lépett a második helyre, míg a harmadik helyre a csapatkapitányánál, Sastrénál jobb teljesítményt nyújtó Tondo jött fel.
Igor Anton a piros mellett a zöld trikót is megszerezte, mert a célban a hegyi pontok mellett sprintpontokat is osztottak. Gilbert 14, míg Cavendish 15 ponttal áll mögötte.
11. szakasz:
Vilanova i la Geltrú - Andorra (Pal), 208, 5 km
1. Igor Anton (Spa) Euskaltel-Euskadi 5:25:44
2. Ezequiel Mosquera (Spa) Xacobeo Galicia + 3 mp
3. Xavier Tondo (Spa) Cervélo Test Team + 10 mp
4. Rigoberto Uran (Col) Caisse d’pargne + 16
5. Vincenzo Nibali (Ita) Liquigas-Doimo + 23 mp
6. Frank Schleck (Lux) Team Saxo Bank
7. David Moncoutie (Fra) Cofidis
8. Inigo Cuesta (Spa) Cervélo Test Team + 32 mp
9. Carlos Sastre (Spa) Cervélo Test Team
10. Ruben Plaza (Spa) Caisse d’pargne
Összetett:
1. Igor Anton (Spa) Euskaltel-Euskadi 47:37:15
2. Vincenzo Nibali (Ita) Liquigas-Doimo + 45 mp
3. Xavier Tondo (Spa) Cervélo Test Team + 1:04
4. Joaquin Rodriguez (Spa) Team Katusha + 1:17
5. Ezequiel Mosquera (Spa) Xacobeo Galicia + 1:29
6. Ruben Plaza (Spa) Caisse d’pargne + 2:07
7. Rigoberto Uran (Col) Caisse d’pargne + 2:14
8. Nicolas Roche (Irl) Ag2R-La Mondiale + 2:30
9. Frank Schleck (Lux) Team Saxo Bank
10. Peter Velits (Svk) Team HTC-Columbia + 2:37