Index Vakbarát Hírportál

Történelmet írt a bobozás Raikkönenje

2010.02.22. 21:46

Megközelíthetetlen, hideg profi - jellemzik a bobozás Jégemberét, a most már négyszeres olimpiai bajnok német kormányost, André Langét. Sportága legeredményesebbje lett Vancouverben, de a négyesek versenye még hátravan.

Szánkósként kezdte nyolcévesen, de abban a sportágban nem találták elég jónak. Húszévesen váltott a bobra, és ebben a műfajban minden idők legjobbja lett a Vancouverben negyedik olimpiai aranyát szerző André Lange.

A bobozásban általában az egységek kormányosait emelik ki, az NDK-ban született Lange történetéhez azonban nagyban hozzátartozik állandó társa, Kevin Kuske, aki valamennyi sikerének a részese lett.

Lange első nagy győzelme a 2000-es világbajnokságon a négyessel szerzett arany volt (mellette a kettessel nyert egy ezüstöt is).

Első olimpiájuk a 2002-es Salt Lake City-i volt, ahol a négyesben - kiegészülve Enrico Kühnnel és Carsten Embachhal - a második számú német egységként nemcsak a hazaiakat, hanem a címvédő és sérülés miatt visszalépő Christophe Langen csapatát is legyőzték.

A következő olimpiáig Langéék összesen négy vébéaranyat és egy-egy ezüstöt, illetve bronzot gyűjtöttek. (A vb-címek közül három volt négyesben, ezeket már René Hoppéval és Martin Putzéval érték el.)

Így Lange a kettesben és a négyesben is esélyesként érkezett Torinóba. Ott pedig sikerült neki az, ami a keletnémet Wolfgang Hoppe 84-es teljesítménye óta senkinek: mindkét számot meg tudta nyerni.

Lange a 2006 óta eltelt időben is dominálta a sportágat, jól jelzi ezt három aranya, amiből kettőt szerzett a Kuskéval együtt alkotott kettessel.

Vancouver előtt már nem mindenhol sorolták őket a legesélyesebbek közé. A kettes első futamában a szintén német Thomas Florschütz, Richard Adjei egység megelőzte őket, de Langéék a következő három futamot megnyerték, így negyedik olimpiai bajnoki címüket is megnyerték.

"Kimi Raikkönnenhez hasonlítanám. Ő is Jégember - és nem azért jégember mert bobozik, hanem annyira érzelemmentes mindenben amit csinál - jellemezte a négyszeres bajnokot Gyulai Márton, a korábbi magyar bobkormányos. Lange vérprofi mindenben, és semmivel nem lehet kihozni a sodrából. - Szinte megközelíthetetlen, de nem azért, mert nagyképű vagy beképzelt lenne. Kedves, köszön mindenkinek, de amivel nem kell, azzal nem foglalkozik egyáltalán."

Lange és Kuske ezzel megelőzte a bob eddigi két legeredményesebb versenyzőjét, az NDK-s Meinhard Nehmert és Brenhard Germeshausent. Lange már az olimpia előtt világossá tette, hogy az olimpiát követő vb után visszavonul. A hétvégén kiderül, ötszörös olimpiai bajnokként teszi-e ezt meg.



Rovatok