Index Vakbarát Hírportál

Eldőlt, Talmácsi a Superbike-ba sem megy

2011. január 13., csütörtök 15:35

A csapat nélküli Talmácsi Gábor úgy tesztelt egy Kawasakit Malajziában, hogy tudta, nem a Superbike, hanem a Supersport-sorozatban szeretne inkább részt venni. Nem is szerződött Pedercinivel.

A Team Pedercini csapat folytatta tesztelését a malajziai Sepangban, és érthetően a már szerződtetett versenyző, Roberto Rolfo jutott előbb lehetőséghez. Amikor Talmácsi Gáborra került volna a sor, az időjárás ismét közbe szólt, és ő már nem tudott kigurulni a boxból a pályára a monszuneső miatt.

„Az eddigi 3 tesztnapból az időjárás miatt több volt a kényszerpihenő, mint a motorozás, amit nagyon sajnálok, hiszen senki sem így tervezte a dolgot. Mivel már biztos vagyok abban, hogy nem szerződök a Pedercini csapathoz, nem szeretném elvenni Robertótól a felkészülési lehetőséget, hiszen én csak vendég résztvevőként vagyok a teszten, éppen ezért holnap már nem ülök motorra” – mondta a magyar motoros.

„Versenyzőként pontosan tudom, mennyire fontos ez az időszak a pilótának és a csapatnak egyaránt, ráadásul ezzel a motorral február végén már világbajnoki futam vár rájuk. Összegezve a történteket: élmény volt kipróbálni egy Superbike-motort. Köszönöm a csapatnak és a Kawasaki gyárnak ezt a lehetőséget, ami egyben egy feltöltődés is volt számomra” – fejezte be Talmácsi.

Talmácsi csapata december elején jelentette be megszűnését, azóta keresi magának a lehetőséget, és kijelentette: ha fizetnie kell, akkor nem versenyez.

A sepangi teszt előtt Pedercini nyilatkozatából egyértelmű volt, ha Talmácsinak kell a Superbike-Kawasakija, ő lehet Rolfo csapattársa 2011-ben. A magyar viszont úgy ment neki a gyakorlásnak, hogy inkább a kevésbé nívós Supersportban indulna, mert ott tudna győzelemre esélyes motort szerezni magának.

Rovatok