Index Vakbarát Hírportál

Újabb londoni éremesély veszhet el

2011. március 8., kedd 09:18

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) határozata szerint, akit a londoni olimpia előtt fél évnél hosszabb időszakra tiltanak el doppingvétség miatt, nem indulhat 2012-ben. Ungvári Attila vizeletében sztanozololt, tehát szteroidot mutattak ki, így az Eb-érmes dzsúdósnak feltehetően többet kell kihagynia.

Hétfőn annyit közölt a Magyar Antidopping Csoport (MACS), hogy a február tizenkettediki budapesti Hungária Kupán az egyik magyar versenyző doppingtesztje pozitív lett.

Mivel ilyen Világkupákon általában csak a győzteseket szokták ellenőrizni, szűkült a kör, a 73 kilóban nyertes Ungvári Attila pedig be is vallotta, hogy ő az érintett.

„Folyamatban lévő ügyről nem nyilatkozhatok, így nem mondhatom meg, milyen szerről van szó. Annyit azért elárulhatok, hogy a sportág és a személy is meglepett” – mondta Tiszeker Ágnes, a MACS vezetője, aki név szerint nem nevezte meg a 23 éves Ungvárit.

Az Index úgy tudja, nagy a baj, és ugyan a fegyelmi bizottságnak kell majd döntést hoznia, elég valószínű, hogy a londoni olimpiáról a világranglista hatodik helyén álló Ungvári hiányozni fog.

Mert ha egyéves eltiltást is kapna, ami értelemszerűen lejárna a jövő júliusi rajtig, a NOB szabályai szerint, aki félévnél többet kap, az már nem lehet ott Londonban. A világbajnok birkózó, Kiss Balázsnak sincs sok esélye a részvételre, pedig csak egy évet kénytelen kihagyni.

"Teljesen értetlenül állok az eset előtt, mivel ez egy ősrégi, elavult testtömegnövelő doppingszer, amelytől senki sem dzsúdózik jobban. Ráadásul amikor bátyja, Miklós visszalépésével megnyerte a döntőt, tudta, hogy az első helyezetteket automatikusan doppingellenőrzésre viszik, ez sem támasztja alá a tudatos doppingolást" - mondta Tóth László elnök az MTI-nek.

 A versenyen Ungvári Attila testvérével, Miklóssal kellett volna, hogy a döntőt vívja, de megígérték édesanyjuknak, hogy egymás ellen nem állnak ki. Esete azért furcsa, mert a sportágban kéthetente rendeznek Világkupa-versenyeket.

A sztanozolol a hetvenes évek slágergyógyszere volt, a szöuli olimpián az aranyérmes Ben Johnson is ezzel bukott. Ha izmot is növel, a dzsúdóban károsak a nagy izmok, mert több oxigént kívánnak, és a küzdelmek végére elmerevednek.

A sportág egyébként sem doppingérzékeny, a kínai olimpiai bajnok Tung Vent 2009-ben csípték el klenbuterollal, de őt a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a napokban felmentette, mert a B minta analízisénél eljárási hibák voltak.

Rovatok