Marosi Ádám lovaglása nagyon rosszul sikerült, így a harmadikról a 29. helyre csúszott vissza a kombinált szám előtt az angliai öttusa Európa-bajnokság férfi döntőjében.
A 2009-es év egyéni világbajnoka a vívás és az úszás után jó pozícióban állt, harmadikként várhatta a lovaglást, ami viszont rémálomszerűen alakult a számára. Eleve pontlevonással indult, mert állítólag a bemelegítő pályán a megengedettnél eggyel többet ugratott, aztán mindjárt az első akadályt lehúzta, és a folytatásban még további nyolcnál nem jött össze az ugrás, így végül 920 ponttal zárt.
A lóról leszállva feldúltan magyarázta az edzőknek, hogy miként élte át a történteket. Mint utóbb kiderült, már idegesen lovagolt be a pályára, miután közölték vele a pontlevonást, s aztán - amint azt a teljesítménye mutatta - nem is tudott megfelelően koncentrálni.
A magyar csapatvezetés óvott, de a beadványt elutasították.
Demeter Bence öt akadálynál rontott (1100), az egyéni induló Tibolya Péter négynél (1120), csak Kasza egyetlen hibával, 1180 ponttal zárt.
A válogatott a rosszul sikerült lovaglás ellenére megőrizte második helyét a zárás előtt, de az olaszok és a csehek nagyon felzárkóztak.
A programot fél órát csúszott a versenyzők miatt, mert nem vonultak fel időben a lósorsolásra. A csütörtöki kvalifikációs küzdelmek után több óvás érkezett, mert egyesek szerint nem működött kifogástalanul a lőtér, a beadványokat azonban a versenybíróság elutasította. Az öttusázók a szombati akciójukkal azt akarták elérni, hogy az illetékesek tegyenek meg mindent a hibák kiküszöbölésére, mert az olimpia közeledtével olyan rendszernek kell felállnia, amelyikben mindenki százszázalékosan megbízik. A magyarok passzív szerepet játszottak a megmozdulásban, inkább csak szolidárisak voltak a kezdeményezőkkel, már csak azért is, mert ők edzéseken nem tapasztaltak hibákat a jelenlegi rendszerben.