A hivatal hiányos dokumentációt és egy eltitkolt, korábbi balesetet emleget, a kutatásvezető mindent cáfol. A tragédia tisztázásáig a hévizes barlang nem merülhető.
Halálos balesetet szenvedett szerdán egy 37 éves kutatóbúvár a II. kerületi, fokozottan védett Molnár János-barlangban. Életéért 45 percen át küzdöttek, de már nem lehetett megmenteni. A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség felfüggesztette a 7 kilométer hosszú, meleg vizes járatokból álló barlang kutatását, és a búvárok merüléséért felelős személy engedélyét.
A balesetet vizsgálják, a Felügyelőség a helyszínen levők nyilatkozatai alapján úgy tudja, a búvár hat társával együtt szeptember 21-én kutatási célból merült a barlangban. 47 méteres mélységben 90 percet töltöttek, a merülők közül utolsóként érkezett a felszínre vezető lépcsőkhöz. Itt jelezte az előtte haladóknak, rosszul van, így két társa visszafordult, hogy segítsen neki. Később elvesztette az eszméletét. A kutatásvezető azonnal felhívta a búvárokat kezelő Hiperbár Centrum orvos-igazgatóját.
A búvár folyamatos oxigénellátást kapott, ekkor még gyengén érezhető volt a pulzusa. A helyszínen lévő Magyar Barlangi Mentőszolgálat riasztásvezetője hívta a mentőket, akik a helyszínre érkezve megkezdték az újraélesztést, de 45 perc után megállapították a halál beálltát. Azt, hogy a merüléssel kapcsolatban következett-e be, illetve pontosan mi volt az oka, az igazságügyi orvosszakértő vizsgálata után lehet csak megmondani.
"Az áldozatnak 2000. 02. 27-én kiállított cave diver (barlangi búvár) minősítése volt, hogy ez elegendő volt -e ahhoz, hogy a Molnár János-barlangban a tragédia napján elért mélységbe merülhessen, még vizsgálják" - adott tájékoztatást Dolla Eszter, a felügyelőség igazgatója.
"Nem a kutatásvezetőtől, hanem a Magyar Barlangi Mentőszolgálat risztásvezetőjétől értesültünk a tragédiáról, a baleset délutánján. A kutatásvezető azt nyilatkozta, meggyőződött búvárai fizikai és mentális állapotáról, technikai felkészültségéről és felszereléséről." A Felügyelőségnek nincs információja, hogy a búvár mennyire volt tapasztalt, azt sem tudják, hány merülést hajtott végre az eset előtt, a rendőrséggel együtt vizsgálják, a baleset kiváltó oka emberi mulasztás volt-e.
"A búvárok által önként a hatóság rendelkezésére bocsátott, merüléshez használt mérőműszerekből a Felügyelőség adatokat nyert ki, ezek értékelése folyamatban van. A kutatásvezető által kötelezően elkészítendő és vezetendő aznapi merülési, mentési terveket lefénymásoltuk. Már most megállapítható, hogy ezek hiányosak. A mentési tervet a részvevőkkel nem íratta alá, azon dátum nem szerepelt. A 6 főből egy búvár mérőműszer nélkül merült. Volt olyan, aki a helyszínen nem tudott búvárminősítést felmutatni." Hogy az eset körülményeit a Felügyelőség megismerhesse, beidézte nyilatkozattételre az aznap merülő búvárokat, és a kutatásvezetőt.
A barlangokban 36 éve merülő Kalinovits Sándor csak részben ért egyet a hivatal véleményével, a kutatásvezető elmondta, hogy az áldozat, B. Szilárd 11 éve barlangozott, jó és precíz búvár volt, esetében a stressz, a pánik kizárt. "Négy napos volt az orvosija, nem tudni, mi okozta bajt, agyvérzés, embólia is lehet, az orvosszakértői vizsgálat megállapítja."
"Kőzetmintát kellett volna gyűjteniük, de nem jártak sikerrel. A 90 perces merülés kicsit mélyebb volt a tervezettnél, nincs jelentősége, mert a terv és a komputer szerint érkeztek a felszínre. Minden előírást betartottak, még rá is húztak a dekompressziós megállóra."
"Nem igaz, hogy egy búvár mérőműszer nélkül merült, mélységmérő rajta is volt. A merülők nem önként adták át a mérőműszereiket, Dolla Eszter, a Felügyelőség igazgatója a helyszínen erős lelki ráhatással kikényszerítette azt a búvároktól. A komputerekben lévő adatok egy otthoni pc-n, egy egyszerű szoftverrel is módosíthatók."
Kalinovitsék nincsenek jóban a hivatallal, mely felfüggesztette a barlang kutatási engedélyét. "A kutatást soha senki egy fillérrel sem támogatta, az itt merülő összesen 25-26 főnek egyénenként sok millió forintja, és fejenként több ezer órája van a feltárásban. Tragikus baleset történt. Tudni kell, hogy a kutatásvezető felel a merülésért, de abban mindenki saját felelősségére vesz részt."
"Április 20-án kaptam levelet a Felügyelőségtől a kutatási engedélyünk felülvizsgálatáról. Május 6-án a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatósága hasznosítási kérelmet adott be az illetékes miniszterhez a barlangra, május 17-én a Felügyelőség évtizedes várakozás után védetté nyilvánította a forrástelket: ezek a lépések mind arra mutatnak, hogy a Molnár János-barlangot gazdasági célra akarják hasznosítani."
Szeptember 5-én levelet kapott, hogy 23-i hatállyal - indoklás nélkül - állítson fel egy legfeljebb 10 fős kutatócsoportot. "Hét kilométert ismerünk a barlangból, ekkora létszám nem elég a feltáráshoz. Több ezer óra munkával hét kilométer kötelet telepítettünk a víz alá, ha elveszik az engedélyt, visszaállítjuk az eredeti állapotot, kivesszük a köteleket."
A kutatásvezető tavaly elhallgatott egy szerencsésen végződött balesetet. "2010 őszén több nem hivatalos forrásból arról értesültünk, hogy a Molnár János-barlangban merülés közben balesetet szenvedett egy búvár, dekompressziós kamrában kezelték. A kutatásvezető nem jelentette az esetet, pedig köteles lett volna. A Felügyelőség a kutatásvezetőt október 19-én, illetve 2010. december 3-án nyilatkozattételre szólította fel írásban. A megkereséseket többszöri kiküldés ellenére sem vette át. Harmadszorra, március 24-én hatósági kézbesítéssel, azaz kézben adtuk át neki a levelet" - adott tájékoztatást Dolla Eszter.
"Április 1-jén válaszában arról írt, hogy az augusztus 20-án történt eset – tekintettel arra, hogy a tünetek a merülés után keletkeztek – nem minősül balesetnek. További nyilatkozatában az állítja, semmilyen baleset nem történt. A Felügyelőség a Magyar Búvár Szakszövetségtől azt kérte, küldjék meg a barlangban történt, tudomásukra jutott búvárbalesetek bejelentőlapjait. Ezen részletesen megtalálhatók a baleset körülményei."
"Augusztus 20-án 15 órakor a balesetet szenvedett a barlangban merült. A barlang elhagyása után gyengeséget érzett. Kb. fél óra múlva végtagjai fájni kezdtek, orvosi segítséget kért. Aznap este már 5,5 órás dekompressziós kezelést kapott. A bejelentés szerint 8 alkalommal kapott kezelést, azóta a újra merülhet."
"A Felügyelőség 2011. június 3-án értesült a tavalyi baleset körülményeiről. A kutatási engedély felülvizsgálata már zajlott, amikor bekövetkezett az újabb baleset. Az engedély módosítását, szigorúbb feltételekhez kötését terveztük, kértük a kutatásvezetőtől, állítson össze egy 10 főből álló kutatócsoportot, hogy a kutatásban csak a legtapasztaltabb, legfelkészültebb búvárok vehessenek részt. A csoport tagjainak búvárminősítéseit meg kellett volna küldenie a Felügyelőségnek, a csoport létrehozásával ellenőrizhetőbbé váltak volna a kutatás körülményei."
"A kutatásvezető-helyettes válasza a baleset napján érkezett meg, ironikus hangnemben nyilatkozott. "Meglepődtem, mélységesen felháborodtam a kutatócsoport létrehozásáról szóló levelüket olvasva. Mint írják, a Felügyelőség szakértő álláspontja szerint a Molnár János-barlangban az abban előforduló rendkívüli mélységek miatt fokozottabban fordulhatnak elő balesetek, rendkívüli események. Kérdem Én, ki a szakértő a barlangi búvárkodást érintő kérdésekben a Felügyelőségen?”
"Ezenkívül a kutatásvezető-helyettes közli, hogy „Önök a mi életünket veszélyeztetik azzal, hogy olyan dolgokat próbálnak ráerőszakolni a barlangi búvárokra, amely minden realitást nélkülöz."
"Kijelentette: "más országokban a barlangi kutatás agyonszabályozás nélkül történik. Csodák csodája, ott sem hullanak a búvárok mint a legyek, a feltárás is szépen halad és ami a legfontosabb, a barlangnak sem esik semmi baja. A kutatásban résztvevő búvárok, merülésvezetők el tudják dönteni, mire képesek, mit tudnak bevállalni biztonságosan (természetesen a kötelező papírok megléte mellett), az öngyilkosjelöltek pedig úgyis leugranak valamelyik hídról a Dunába, ha akarjuk, ha nem!”
A kutatásvezető cáfolja a Felügyelőség állításait: "Nem történt búvárbaleset, a rosszullét másfél órával a merülés befejezése után következett be. Helyettesem pedig hangsúlyozottan magánlevelet írt, tíz címre, minden illetékesnek elküldte, ezt használja fel most a hivatal."
A cikkhez köszönjük Pál Balázs segítségét.