Egy kolumbiai szurkoló leesett a motorjáról, és a helyszínen életét vesztette a tereprali-verseny perui szakaszán. Mauricio Saldarriaga Riera Pisco város közelében, a sivatagban egy sziklának csapódott motorjával, mikor megpróbálta utólérni a versenyzőket. A baleset helyszínére több mint negyedóra alatt jutottak el a mentők, a 41 éves férfin már nem tudtak segíteni.
Egy szemtanú szerint a verseny szervezése nagyon rossz: "Senki nem jött segíteni, az emberek lefilmezték a balesetet, és továbbhajtottak." Az áldozat egy 40 fős szurkolói csapat tagja volt, akik végigkövették a világ legnehezebb raliversenyét.
Az idei versenyen már az első napon meghalt egy motoros, ezen kívül is volt súlyos sérüléssel járó baleset.
A Dakart egyébként az autósok között a francia Stéphane Peterhansel, a motorosoknál honfitársa, Cyril Despres nyerte. Peterhansel tizedszer (hatszor motorral, négyszer autóval) nyert, míg Despres negyedszer szerezte meg a végső győzelmet.
A verseny utolsó mért szakaszán, a Limába vezető úton az amerikai Robby Gordon volt a leggyorsabb az autósok között, a motorosoknál a norvég Pal Anders Ullevalseter nyert.
Az egyetlen versenyben maradt magyar, az autós Szalay Balázs a 21. helyet szerezte meg az összetettben. "A Dakaron mindig remek érzés beérni a célba - nyilatkozta honlapján Szalay. - Ahhoz képest, hogy a verseny első hetében alig volt olyan napunk, amikor ne lett volna technikai gondunk, a huszonegyedik helyen értünk célba, ami nem rossz."