Szakmailag a csúcsra került, magánéletében a padlóra. Fehér Tamás nélkülözhetetlen láncszem a brit súlyemelésben, a hazai szakma mintha féltékeny lenne rá. Magyar kapitányok Angliában, negyedik rész.
„Nem kis feladat itt helytállni, sok időt és energiát emészt fel a tervezés, és a heti, többszöri mítingek után az esetleges újratervezés, majd a megvalósítás. Néha, főleg az első egy-másfél évben úgy éreztem: nem kicsi az a fa, amibe belevágtam a fejszemet. Előfordult, hogy magammal is vitatkoztam, és értelmetlennek láttam bizonyos anyagi áldozatokat is. 900 ezer fontot költöttünk el négy év alatt, de most már azt gondolom, megérte. Már látszik valami abból, amiért küzdöttem” – mondta Fehér, aki a leedsi egyetemen, a sportág bázisán fogadott.
A kétórás beszélgetés alatt többször keresték telefonon, emailben, személyesen. Elvileg a pihenőidejében találkoztunk, de rajta maximálisan látszik, nélkülözhetetlen láncszem, pótolhatatlan, aki nélkül nincs kis döntés sem, és akiben megbíznak.
„A rendező tíz kvótát szokott kapni, a szigorú nevezési feltételek után megelégedtünk öttel, és ezzel az öt versenyzővel már biztosan nem fogunk szégyenkezni, méltóak lesznek az olimpiára. A 18 éves Zoe Smith az ifjúsági világbajnokságon már volt második, nagy jövő előtt áll, ha továbbra is szorgalmas és áldozatos marad. Ha a súlyából tartósan elveszít három kiló felesleget, az 58 kilósok meghatározó versenyzője lehet. De akár már Londonban is pontot szerezhet. Egy kategóriával feljebb már nem igazán érvényesülne” – jelentette ki Fehér.
Az öttusázónőket irányító Németh István, a brit kajakosnőket felkészítő Simon Miklós valamint a női vízilabda-válogatott élén lévő Fekete Szilveszter mellett Fehér Tamás a súlyemelők kapitánya Angliában. A legkevésbé Fehértől várják el a britek, hogy olimpiai érmet szerezzenek – Némethtől, Simontól nemcsak titkon, érmet remélnek. Fehér megbízatása javarészt küldetés is, meg kellett teremtenie egy új sportági kultúrát, a súlyemelésben még soha nem volt sikeres az ország.
A szakember, mielőtt elfogadta a britek ajánlatát, Aján Tamás segítségével dolgozott Salvadorban és Norvégiában, otthon pedig – társadalmi munkában - a szövetség elnöke volt három éven át. Civilben egy jelentős utazási iroda irányításával foglalkozott.
„Fáj, amit otthon látok” – mást nem kívánt hozzáfűzni a jelenlegi hazai viszonyokhoz.
„Jó visszatekinteni, mert úgy érzem, hasznosan dolgoztam. Ugyanakkor nem szeretném pátosszal értékelni a munkámat, de egy kis részem talán van benne, hogy az athéni botrányok után egyáltalán életben maradhatott a sportág, és ha csak egy versenyzővel is, de ott lehetett Pekingben. Korábban is mondtam, vicsorogva várták, mikor hibázunk, és mikor lehet eltiporni a súlyemelést. Az akkori állami sportvezetésben is megvolt az akarat az ellehetetlenítésre. Ezt nem hagyhattam. Komolyabb szállodáknak még így is jobb edzőtermük van otthon, mint az egyesületeknek, de még létezik a sportág.”
Fehér nem akart mindenáron Leedsbe menni, elégedett volt az életével. Zsuga Imre szakmai pályázatába segített be. „Aztán megkerestek, engem akarnak. Aztán újra felhívtak, és még néhányszor. Azzal érveltem, nem is pályáztam, hogy lehetnék én, és különben is, a Magyar Súlyemelő Szövetség elnökeként nem kívánok külföldön dolgozni. Addig győzködtek, amíg mint edzőből gyúrt elnök, önmagam is meggyőztem és belevágtam. Ilyen megtisztelő ajánlat, egy ekkora ország szakmai vezetése, még ha súlyemelésről is van szó, hízelgő és motiváló. És csak egyszer adódik egy életben, ha egyáltalán adódik. Úgy volt, hogy egy év múlva jön utánam a családom, a két kisfiam. Akkor azt gondoltam, majd velük teljes lehet az életem, de már látom, nem lehet az, mert a házasságom sajnos ráment az angliai ambícióimra. Ezt a mai napig nehéz megemészteni és elfogadni, de hát such is life, ahogy az angol mondja.”
A magyar doppingellenes szigor híre Angliába is eljutott, talán ezért is szemelték ki Fehért, mert az első számú szempont a tisztaság, ami a szakember mottója is egyben. „Inkább ne legyen világraszóló eredmény, de ami lesz, azt a legtisztább eszközökkel érjük el.”
Megszállottként dolgozik, társtudományokat épített be a felkészítésbe, de természetesen a magyar alapokról indult. „A magyar alapok nagyon jók. Időnként, ahogy a sporttudomány előrehalad, a mi szakmai módszereink is finomításra szorulnak persze, mert ami nem is nagyon régen még jó volt, az akkor volt jó. Például a versenyek után megpróbáltam az itteni meglátásokat, a regeneráció tudományosan megalapozott tapasztalatait beépíteni a felkészülés folyamatába.
Büszkén mondhatom, hogy a Sheffield United futballcsapatnak ez idáig már két alkalommal tartottam előadásokat az erőfejlesztésről, a regenerációról. Még magyar futballedzők is részt vettek rajta. Mellettük az angol Rugby Union, az English Institute of Sport, a Leeds Metropolitan University is felkért néhány előadásra. Májusban az USA-ban, a Rhode Islanden rendezendő Eleiko Strength Summit egyik előadója leszek, ami nemcsak a világhírű súlyzógyártót, de a társelőadókat tekintve is egyik csúcspontja lesz oktatói-előadói munkámnak. Azaz a szakmai szekér, úgy tűnik, szalad.
A hazai szakmától elszakadt, mintha féltékenyek lennének rá. „Rendkívül büszkén viszem tanítványaimat Szombathelyre márciusban és Tatára júniusban. Brit melegítőben, de természetesen megváltoztathatatlanul magyar szívvel. Szakkönyvet írtam, számtalan előadást tartottam 5 földrész több mint 20 országában, az itteni edzőképzés rendszerének felépítése is a feladatom. Annyit tanultam, olvastam, kutakodtam, hogy kemény lett a bőr a fenekemen. Meglehetősen önjáró es autodidakta vagyok, és így nem kevés tapasztalatot és tudást sikerült összegyűjtenem 1980-tól. Ha nem keresnek, nem tolakszom, ha nem konzultálnak velem, csendben maradok.”
Mennyire elégedett?
Ha Tomi es Ádi fiaim velem lehetnének, maradéktalanul az lennék. Anita lányom már felnőtt, ő önálló életet el. Egyedül nem könnyű helytállnom, lelkileg pedig különösen nem.
Milyen konkrét elvárásai vannak az angol szövetségnek?
Öt kvótánk van, ha az öt versenyzőből lesz egy pontszerző, és két “A” csoportos versenyző, termeszétesen megfelelő fejlődést produkálva, akkor nagyon boldogak leszünk. Ugyanakkor a távlati olimpiai felkészülés alatti időszak eredményei (felnőtt és korosztályos Eb-k, vb-k) sem elhanyagolhatók.
Hol az otthonom, hol a hazám?
A hazám természetesen Magyarország. Mindig hazamegyek. Amikor csak tehetem, ülök a gépre, vagy autózom egy teljes napig. Havonta szeretnék hazajutni, hogy lássam a gyerekeimet, de ezt sajnos egyre ritkábban tudom megoldani. Ennek ellenére sokat vagyunk együtt, mindig elviszem őket nyaralni, együtt karácsonyozunk, szilveszterezünk, es néha ők repülnek ki hozzám. Amikor kiszakadok innen, csak az övék vagyok. A célom amúgy hazamenni, de nem biztos, hogy ez az olimpia után ez meg is történik.
Miért nem ismerik egymást az angliai magyarok?
A Szilveszter által említett konferenciáig senkit sem ismertem, kivéve Nemeth Lacit, aki a Magyar Kosárlabda Szövetség egykori elnöke volt. Sajnos őt a munkája azóta elszólította Leedsből. Én jöttem a legkésőbb, a többiek többnyire már egy olimpián voltak angol színekben. Az ország hatalmas, a fizikai távolság és a sportágak egymástól való elszigeteltsége (itt nincs Tata) megnehezíti a kapcsolatépítést. Legutóbb, a sencseni Universiade két hete alatt több brit sportolót es edzőt ismertem meg, mint az azt megelőző közel három évben. Leeds csak Manchestertől nincs messze, ezért Szilveszter barátommal természetesen más a kapcsolatom. Nincs széthúzás, nem tapasztaltam ilyet.
Milyen magyarok ellen felkészíteni a versenyzőit? Tudathasadás vagy zsoldosmunka?
A súlyemelés egyéni sportág, és egyik nemzet sincs most azon a szinten, hogy ez egyáltalán lelkiismereti kérdés lehessen. Nem éreztem zsoldosmunkának az alkalmazásomat soha. Még a kelet-európai bélyeget sem éreztem igazán. De egy biztos, hogy egy britnek minden keleti ugyanolyan, keveset tudnak vallási, kulturális, vagy történelmi különbségeinkről. Nekik a régió Albániától Csehországon keresztül Magyarországig ugyanaz. Angliában egy rendezett, tiszta, nyugodt világban élünk. Leeds egyetemi központ, tehát egyben a sportok fellegvára is. Tiszta és barátságos város, ahol, fájó kimondani, de korrektebbek a viszonyok, mint otthon. Jobban odafigyelnek az emberek egymásra, többet mosolyognak, udvariasak, élhetőbb az élet. A honvágy jelen van, persze, pláne egy szétszakadt családdal. A megbecsülést éreztem az első pillanattól, a tekintélyt is, és remélem ez az olimpia után sem lesz másként.
Úgy gondolom, legfőbb otthoni bajunk sokkal inkább az eltűnő magyar sport, aminek elsősorban társadalmi es gazdasági okai vannak, es amin néhány, mégiscsak itthon maradó szakember nem segítene. Talán nehezen hihető, de a külföldön tevékenykedők jó része szívesebben tenné ugyanezt otthon, ha volna rá módja. Ez alól en magam sem vagyok kivétel.