„Vízilabdáztam gimi elején egy fél évet, a nagyok (1-2 korosztállyal feljebb) durván aláztak minket (öltözés közben szekrénybe begyűrés, papuccsal, törcsivel verés, lefognak és közben kiszórják a vizes padlóra a táskádból a tankönyveket stb). Én meg jólnevelt tudatos vásárlóként mentem a Dudibához, hogy terror van, erre csak röhögött, hogy naná, ettől leszünk kemények. Nekem nem ért ennyit a pólós karrier, hagytam a francba.” 

Nem miniatűr felnőtt

Az erőszak néhány formája mindenki számára egyértelmű, mindenkiben ott él a szadista, gyerekeket kifacsaró edző képe, aki a verbális terror alkalmazása mellett tanítványait olykor meg is veri. Ennél kevésbé nyilvánvaló, de a szülők túlzott elvárása is erőszakot jelent, a megfelelési kényszer a legritkábban segíti a kiegyensúlyozott, hosszú távú sportteljesítményt. Az erőszakhoz sorolják a szexuális visszaéléseket is. Az erőszak persze nemcsak az edző vagy a szülő felől érkezhet, de a csapattársak felől is nagy lehet a nyomás: a beavatási szertartásokat, amelyek esetenként szexuális értelemben is megalázók, mindenki megszenvedi. Magyarországon még nem készült olyan kutatás, amely felmérte volna, hogy az erőszak milyen formában és hogyan érinti a gyermekkorú sportolókat, az UNICEF (az ENSZ Gyermekalapja) külföldi felmérések alapján azonban átfogó képet alkotott, milyen veszélyek leselkednek leginkább a gyerekekre az edzők, a szülők vagy éppen a társak részéről.

„A lányokat kímélte, főleg a felsőbb osztályokban: bejött úszás után az öltözőbe felügyelni, hogy alaposan törölköznek-e.”     

„Brutális edző nem volt, csak részeges edző, és sok futás a salakporban, néhány ütés a futásban utolsó (ez voltam én) seggére-hátára, és öltözői avatás, amiről ketten leléptünk, majd a következő alkalommal Andrist meztelenül kizárták az öltözőből. Én szerencsére azt az alkalmat, majd utána az összes többit kihagytam.” 

A keménység, verbális, fizikai erőszak kontraproduktív is lehet. A gyerekeknek csak egy része viseli el a bántalmazásokat, sokak természetes reakciója az, hogy felhagynak a sportolással. Nem nehéz belátni, ahol több gyerek marad, az élsportnak is nagyobb a merítési lehetősége.

A tapasztalat azt mutatja, hogy azokban az országokban sem kevesebb az élsportoló, ahol a gyermekjogokat a messzemenőkig érvényesítik - mondta Herczog Mária, az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának tagja.

Az UNICEF magyar szervezetének vezetője, Bábel Tamás szerint mindenkinek fel kellene ismerni, hogy „a gyerek elsősorban gyerek, nem miniatűr felnőtt, és csak másodsorban sportoló. Ha túl nagy lelki vagy fizikai terhelést mérünk rájuk, megnyomorítjuk őket, és hiába tehetséges, nem biztos, hogy megéri a felnőtt élsportolói kort.”

Az élsportolói kor persze nagy szórást mutat, több sportágban, az úszás is ide sorolható, 18 év alattiak vezetik a világranglistákat, leggyakrabban a női tornát szokták felhozni, hogy a világ élvonalában szinte gyerekek versenyeznek. Emiatt már alsó korhatárt is húztak, de ez sem jelentett igazán megoldást, meghamisított igazolásokkal többször is próbálkoztak gyerekeket világversenyekre becsempészni.

„Józsi bá dzsúdóedzésen a 140 kilójával rendszeresen végisétált a földön fekvő gyerekek hátán, hogy szokják a fájdalmat, a későnek verés járt a dzsúdóövvel.” 

„Én vívni jártam. Szüleim állítják, hogy éjszakánként felültem az ágyamban, és az egész család arra ébredt, hogy az edzőmnek köszönök nagyon hangosan, dadogva: Cso-cso-cso csókolom Nándi bácsi! A tőr megsuhintott pengéjével sokkal hatékonyabban fel lehet hasítani a combon, a karon, a fenéken a bőrt, mint egy korbáccsal.” 

Az biztos, a torna kegyetlen sportág, hihetetlen erőre és lazaságra van szükség. Ezt olykor a legbrutálisabb eszközökkel próbálják elérni. Ha körbenézünk a videómegosztó portálokon, számos példát találunk arra, ahogy szadista edzők ráülnek a 30 kilós gyerekekre, vagy mintha bábuk lennének, úgy csavargatják a végtagjaikat. Azzal akár érvelhetnének is, hogy még senki nem halt bele ezekbe, a szemléletük szerint a sporthoz tartozó kínzásokba, de a gyerekek nincsenek abban a helyzetben, hogy mérlegeljenek. Alárendelt, felnőttektől függő viszonyuk miatt védtelenek, nem tudják az érdekeiket érvényesíteni.

Hallgatunk az erőszakról

Magyarországon ritkán kerülnek napvilágra olyan esetek, amikor az edző bizonyíthatóan visszaélt hatalmával. A Magyar Labdarúgó Szövetség például az utóbbi néhány évből nem tudott olyan esetet felidézni, amikor utánpótlásedző került volna fegyelmi- vagy etikai bizottság elé. Ezt azzal magyarázták többek között, hogy edzőképzési rendszerükben a legalacsonyabb szinteken is egyre hangsúlyosabb szerepet kap a pedagógiai felkészítés. Borbély Zoltán, az MLSZ Jogi- és Sajtóirodájának vezetője úgy véli, tudatalatti motivációja is lehet annak, hogy eltűntek a szadista edzők. „Amit mi kaptunk, semmiképpen nem adjuk vissza.” 

„A Fradiban 10 évesen utolsó pár előre fusst kellett tolni, amíg edző elintéz pár telefont, de hogy mindenki hajtson, az volt a kitétel, hogy ha leteszi, akkor majd 100 m sprint lesz, és aki ott a mezőny második felében végez, az még letolhat 20 kört időre. Családi problémái voltak az öregnek, de még így is nehezen bocsátottuk meg, hogy 45 percig intézte az ügyeit. Közben többen összeestek, a végén kivétel nélkül mindenki kiokádta az uzsit, az egyik cserekapus meg valami furcsa rohamot kapott, elvitte a mentő, nem jött többet.” 

Az ilyen jellegű problémák láthatatlanságának másik oka pedig az lehet, mint azt az erőszakos eseteket felidéző alanyaink is említették, hogy egyszerűen azt hitték, a túlzott keménység a normális. Valószínűleg manapság is ezért, vagy a gyerekek félelméből nem derülnek ki az erőszakos visszaélések. Ha ki is derülnek, szemérmesen hallgatunk róla.

„Andrea néni csak nyomta a lelkiterrort, mindenki utálta, Náci volt a beceneve. A felsős lányok edzésen nem húzhattak bugyit a dressz alá valamiért, és a srácok 45 percig a csajokat méregették. Kivéve, aki menstruált, annak melegítőgatyát kellett húzni, és vörös fejjel kocoghatott óra alatt a teremben körbe-körbe.”   

„A magyar társadalom nincs készen arra, hogy a piedesztálra emelt edzőket elítélje, a tekintélyes személyekről kialakult pozitív képbe egyszerűen nem fér bele például az, hogy molesztálni is képes. Nagyon hasonlóan történt ez sok egyházi vezetőnél is, közülük is sokan megúszták" - mondta Budavári Ágota sportpszichológus.

Fékek azért kellenek, mert a bíróság, szövetségek fegyelmi bizottságai elé nem is igazán kerülnek ezek az ügyek. Ilyen szerepben leghatékonyabbak a szülők lehetnek. Általános, hogy a szülők egyre bizalmatlanabbak, egyre inkább kontroll alatt akarjak tartani az edzőt. Az is egy megoldás, ha elviszik a gyereküket egy másik edzőhöz, de Budavári szerint azért van lehetőségük javítani is a helyzeten. Egyre több tudatos, karakán szülő van, akiktől kapnak intelmeket a megtévedt edzők, és az is pozitív, hogy a gyerekek is egyre kevesebb problémát hallgatnak el.

Herczog szerint az is segíthetné az esetek csökkenését, ha minden gyerek számára lenne elérhető panaszmechanizmus, kell egy olyan felnőtt, akihez bizalommal tudnak fordulni, ha megalázzák vagy bántják őket, vagy érzik, nem tudnak megfelelni az edző által támasztott magas követelményeknek. Magyarországon nincs kialakult gyakorlata ennek, iskolai szociális munkáshoz, pszichológushoz, védőnőhöz, gyermekjóléti szolgálathoz, háziorvoshoz, rendőrséghez lehet fordulni.

Néhány országban azonban komoly hátrányokat szenvedhetnek azok az edzők, akik akár egyszer is bántalmazták a gyerekkorú tanítványaikat. Nagy-Britanniában listát vezetnek róluk, és nem is könnyen kapnak újra edzői állást.  

Amikor a szülő jobban akar nyerni

Az erőteljes szülői fellépés azonban nem mindig építő. A gyerekét nemcsak motiválni tudja, de sokszor a legnagyobb fék a képességeinek kibontakoztatásában. Szinte mindenki találkozott már, ha nem ő maga az, az edzőnél is edzőbb és többet tudó szülővel, vagy olyannal, aki saját (félresikerült) karrierjének folytatását a gyermekétől várja. Az ilyen szülőket az edzőknek is nehéz kezelni, bár inkább az jellemző, hogy ártalmas koalícióba lépnek. „A legtöbb tréner eredménycentrikus, nem fogja a szülőt lebeszélni, ha hajtja a gyereket, azért sem, mert az ilyen szülök nagyon jó technikai hátteret is biztosítanak, szponzorként is fellépnek, vagy mondjuk fuvarozzák a versenyekre a gyerekeket.  De serdülőkorban szinte kivétel nélkül robban a bomba. Kemény harcok árán juthatnak el odáig, hogy a gyerek önálló döntését elfogadja a szülő, de jobb, ha enged. Nem lehet kényszerből sportolót nevelni, limitált az a teljesítményt, amit nyomás alatt valaki ki tud magából préselni” - mondta Budavári.

Nem kevés van önmegvalósító apukákból és anyukákból, ezt az Egyesült Államokban is tudják. Hogy minimalizálják a konfliktusokat, már az edzőterem előtt, plakátokon gondolkodásra kérik a szülőket. „Kérünk, menj el, ha saját céljaidat akarod a gyereken keresztül elérni, ha meg akarod mondani az edzőnek, hogy mit csináljon, noha fogalmad sincs az edzői munkáról, ha kifogásokat keresel a gyereked rossz magaviseletére, ha aláásod a csapat egységét, ha azt gondolod, hogy a te gyereked sokkal fontosabb, mint a többi gyerek a csapatban.”

  Hol hibázik az edző?

„Általános az, hogy  a saját viselkedésüket nem figyelik, pedig az mindig hatással van a sportolókra, még ha nem is mondják, érzik, ha bántják őket. Egy edzőnek meglátásom szerint professzionális kommunikátornak is kéne lenni, a gyerekek hatnak rá. Az már utolsó pont, amikor egy edző kiabálni kezd vagy veri a tanítványait, azt mutatja, nincs már eszköze. Nemcsak az élettant meg a technikát kéne tudnia, hanem meg kéne tanítani újra, hogyan tud hatni a tanítványaira” - mondta Budavári.

„A nevelőedzőm rendszeresen megalázott, de csak szavakkal. Szarfaszú, kurvaanyád, mindezt a 13 éves lányoknak, kizárólag miattad vesztünk, üvöltötte 20 ember előtt, plusz kör futások, plusz 100 felülés stb., de akkoriban ez nem tűnt kirívónak, maximálisan elhittem, hogy igaza van, és én vagyok a hibás.” 

A sportpszichológus szerint ez a készség fejleszthető, amennyiben valakiben megvan rá a szándék és nem túlságosan önelégült. Japánban és az Egyesült Államokban már működnek is ilyen programok, úgynevezett érzékenyítő tréningek, a terepen, edzés közben monitorozzák az edzőket, hogyan reagálnak rájuk a sportolók. A visszajelzéseket aztán az edző és pszichológus közösen dolgozza fel, és megbeszélik, mit kéne máshogy csinálnia. Budavári több válogatott edzővel dolgozott már így, a csapategység megteremtésében és ezáltal az eredményességben is óriási szerepe lehet ennek a módszernek.

Szintén fontos, hogy az edző a szülőkkel jó kapcsolatot tartson fenn, rajtuk keresztül könnyeben feltárja a gyerekek problémáit, de a szülő a gyerekek felé is jó kommunikációs csatorna.

A sport közben szerzett jó és rossz tapasztalatokról az UNICEF a sport@unicef.hu címen várja a leveleket.