Tavaly nyáron Dzsudzsák Balázs pályafutása majdnem olyan nemzeti ügy lett, mint pár éve Talmácsi Gáboré. A szélső a PSV-ből a dagesztáni Anzsi Mahacskalához ment, majd télen a Moszkvába igazolt. A Dinamo akkor még jobban állt, mint most, amikor az Anzsi megelőzte.  Dzsudzsák volt klubja így az ötödik helyen áll, ami még éppen Európa Ligát jelent. A hatodik helyre visszaeső Dinamonak maradt a kupa, ha az elődöntőben legyőzi a másodosztályú Nyizsnyij Novgorodot idegenben, biztosan döntőt játszik.

Dzsudzsák három meccset játszott a Dinamóban, már valamelyest meg lehet ítélni, a váltással jól döntött-e vagy sem, egyáltalán: hogyan alakult át a játéka az orosz bajnokságban.

A Dinamóban nem egy kész csapatba került be, amelynek éppen hiányzott a balszélsője. Szilkin edző legalább három hadrendben (4-4-2, 4-2-3-1, 4-1-3-2), különböző emberekkel játszatta eddig csapatát, ami Dzsudzsák beilleszkedését nem könnyítette meg. A válogatott szélső mindig mondta, az orosz bajnokság színvonalasabb, mint a holland. Ha abból indulunk ki, hogy hat topcsapat van - és most a Rubin Kazanyt még nem vettük ezek közé -, igaza van. (Hollandiában jó esetben is csak négy.)  

Mivel minden pontnak óriási értéke van, sokkal nagyobb taktikai fegyelmet követelnek meg tőle, mint a PSV-ben, rendszeresen vissza kell mennie, zárni a területeket. Nem nehéz észrevenni, Dzsudzsák messze nem annyira kötetlen szerepkörben játszik, mint Hollandiában, ahol fickándozhatott a vonal mellett, a felezővonalat saját kapuja felé át sem kellett lépnie, többnyire fel volt mentve a védekezés alól. 

Oroszországban az első két dinamós meccsén egyszer sem futott el a szélen az alapvonalig, sebessége nem érvényesült, mert erre egyszerűen nem volt területe. (Hollandiában van, az Eredivisie a legmagasabb gólátlagú európai bajnokság, az orosz inkább az olasszal rokon.) Nincs, aki futtassa, önerőből pedig nem könnyű megverni a jobbhátvédeket.

A harmadik meccsen már majdnem sikerült az elfutás, de akkor is inkább beadott. Az oroszoknál nincs szabadság, akkor is voltak rajta, ha átment a jobb oldalra. Szilkin edző - akaratlanul is - azt a 25 százalékot vette el belőle, ami Hollandiában a sztárok közé emelte: a kreativitást, az alkotást, és mivel neki is vissza kell futnia, értelemszerűen kevesebb ereje marad a támadások segítésére, a kiszolgálásra. A második hullámbeli felfutása, kapu elé érkezése kiiktatódott.  

A 4-4-2-es felállásban Dzsudzsák lényegében nem is klasszikus szélső, ütköznie kell, részt venni a párharcokban, küzdeni, olykor még labdát szerezni, felvinni, megjátszani, indítani. A támadásokból elvett 25 százalék tehát a védekezésre fordítódott. A Szpartak ellen a gólvonalról mentett, és még így is habozás nélkül lecserélték Noboa öngólja után, mert a játék azt kívánta.  

Ettől még fejlődhet, mégha az önbizalmát rombolja is, hogy nem ér fel a kapu elé. Kellene már neki nagyon egy gól, mert így a gólpasszoknak kénytelen úgy örülni, mintha a neve mellé került volna egy találat. És nyilván amikor önmagában elképzelte az orosz karriert, nem úgy gondolta, hogy március végére még mindig gólképtelen lesz.  

Önbizalma megbicsaklását jól mutatta, hogy a Zenit ellen betört ugyan a tizenhatoson belülre, de nem lőtte, hanem passzolta a labdát, jelezve: az egó háttérbe szorult, a csapat érdekei, a gólok mindennél fontosabbak. (A Dinamo négy bajnoki meccsen három gólt lőtt, amiért egy pontot kapott, és folyamatosan csúszik hátra a kiegyenlített mezőnyben.) 

Egy lecsorgó labdát a Zenit-meccsen éles szögből kapura bombázott, de az meg mellé ment. Ezt a labdát egy erőtől duzzadó, csapatával már összhangban lévő Dzsudzsák valószínűleg bevarrta volna.  

A Dinamónál nem volt azonnali, megváltoztathatatlan tétel, hogy mindegyik pontrúgás az övé, ki kellett érdemelnie a csapatban ezt a rangot. A Zenit elleni kupameccsen a tizenegyest Misimovic lőtte, amiből kikövetkeztethető: a bosnyák előtte van a sorban.

Dzsudzsák, ha marad az Anzsinál, pillanatnyilag jobb helyzetben lehetne, mert a pontrúgásoknál más nem jönne számításba. A holland edző, Guus Hiddink érkezésével a bal lábas Zsirkov került Eto’o mögé.  

Az Anzsinál Satov van a szélen mostanában, a második félidőben, a Lokomotiv ellen viszont Busszufa került át. Dzsudzsák volt csapata ott tart a csapatépítésben, hogy a hajrában, amikor menni kellett az eredmény után, a legértékesebb játékos - Eto’o - szabadrúgást lőtt. Mivel a kameruni a leggólveszélyesebb, érthetetlen, hogy kivették a kapu elől, pláne, hogy hasba lőtte a hozzá legközelebb álló játékost.

Nem értik

Az egész orosz bajnokságra jellemző, hogy újra külföldi edzőkben látják a megváltást. 2004-ben volt a beáramlás első hulláma, akkor megszerezték a portugál Artur Jorgét (CSZKA), az olasz Nevio Scalát (Szpartak), volt két cseh edző is, az egyik a Dinamóban, a másik a Zenitben. Általában fél évet bírtak, menesztették őket. Utána visszanyúltak az orosz edzőkhöz, míg el nem jött a mostani második hullám, amikor Hiddink mellett a portugál Couceiro és mindenekelőtt az olasz Spalletti érkezett.  

Spalletti már bajnok volt a Zenittel, most megismételné ezt. A volt litván kapitány, Couceiro, a Lokomotivval a BL-ért harcolhat, Hiddinknek egyelőre még az Európa Liga is megfelelő.  

Az orosz tévében napról napra visszatérő téma, hogy az Apoel miként juthatott el a BL negyeddöntőjébe, ami oroszoknak nem sikerült, jóllehet az elitklubok büdzséje tíz vagy hússzorosa a ciprusiénak, amely 20 millió euróból gazdálkodik, és a legnagyobb fizetések is csak évi 200-300 ezer euró között mozognak.  

A műsorvezető feltette azt a kérdést is, hogy talán nem nagy sztárokat kell venni, hanem olyanokat, akik inkább egymáshoz illenek, és egymásból többet képesek kihozni. Erre a ciprusi elnök úgy reflektált, hogy ők egyszeri eredményt értek el, ha tehetné, ő is venne nagy sztárokat, de szerinte nagyon fontos, hogy futballkultúrák jól megférjenek egymás mellett. Az ukrán Sahtart hozták példának, ahol a keletieket összeválogatták, Hübschmann, Rat, Srna, Mihtarjan, akik védekeztek, a brazilok pedig támadtak, ezért is volt egységesebb a játékuk.  

Az orosz futballban ezt még nem látni. A rájátszás nyolc csapatából hatban vannak robusztus – csak a Rubin és a Zenit a kivétel - erőcsatárok Eto’o, Dumbia (CSZKA), Caicedo (Lokomotiv), Emenike (Szpartak), Traore (Kubany), Kuranyi (Dinamo), de ők nem minden esetben értetik meg magukat a kiszolgálókkal.  

„Itt az a filozófia, hogy értékes, könnyen kezelhető külföldi kell, akinek jobb híján fel lehet ívelni a labdát, tud vele kezdeni valamit, de akiért kimennek a szurkolók is. Az értékes külföldi viszont nem olasz vagy spanyol, mert őket nem lehet megfizetni. Ide egy vagy két kivételtől eltekintve olyan külföldi jön, aki gyökértelen, elfogadja a viszonyokat, a nagy pénzért idomul ahhoz, hogy egyedül verekszik a védőkkel. Az orosz foci még nem tudja megmozgatni a legjobb brazilokat, legjobb argentinokat, csatársorra még nem telik. Ha vannak is átmeneti nagy nevek, nem ez az általános. Nem élvezetes a játék, sokszor nem látszik, mit akarnak játszani, a sablonosság ebből az egycsatáros felállásból alakult ki” – mondta a Lokomotiv meccsen az egyik kolléga, amikor épp egy banán repült a nézőtérről.  

Mivel a centerek többsége fekete, nem könnyű megküzdeniük az előítéletekkel, ráadásul a banán a jobb helyekről, a VIP alól repült.  

Az oroszok külföldön sem érnek el sikereket, Arsavin előtt Kerzsakov is visszamenekült, Pavljucsenko sem ragadt meg Angliában. Nem véletlen, hogy orosz BL-győztes is csak egy van, Alenyicsev, aki a Portóban leginkább csere volt a 2004-es szezonban. Ráadásul Szpartak vagy CSZKA-meccset nézni is lehangoló, hacsak nem egymással játszanak – akkor 70 ezren kimennek -, mert több a rendőr a Luzsnyikiban, mint a néző.  

Az orosz focinak nagy problémája, hogy nézőt nem tud venni, pedig az érthetetlen meccs eleji, utáni tűzijáték is értük lenne. A félmeztelen ultrákat nem kell megvenni, azok akkor is mennek, ha rossz a csapat. A családok viszont nem mennek ki, mert a jó időt sem lehet megvenni.  

A Dinamo futballcsapata közel annyit nézőt szerez meg, mint amennyi a hokira kimegy, vagyis hét és tízezer között. Igaz, a Dinamó futballistáiért Himkiig kell utazni, oda már nem megy metró, csak marsrutka, kisbusz a város széléről.