Kilencedik világbajnoki címét nyerte zsinórban Sebastien Loeb, ő az első, akinek ez sikerült a motorsportban. Kilenc vb-t az autósportban eddig senki nem tudott egyhuzamban összehozni, de még a kétkerekűeknél sem: a 15-szörös világbajnok Giacomo Agostini is kétszer hetet nyert megszakítás nélkül a hetvenes években.

Loebhöz hasonló négy keréken nincs, ha a rali tévéképesebb sport lenne - vagy csak törekednének rá, hogy felvigyék a képernyőre -, még nagyobb isten lenne, a legnagyobb.

A 38 éves francia különleges tehetség, tinédzserként remek tornász volt, területi és tartományi szinten klasszis. Az autókért rajongott, de nem vette igazán komolyan.

Villanyszerelőnek tanult, húszévesen el is helyezkedett a haguenaui repülőtéren a szakmájában. Úgy tudni, rettentő gyorsan vezetett közúton, de így is állandóan elkésett a munkából meg mindenhonnan. Szintén autórajongó, Ferrari Testarossa-tulajdonos főnöke viszont megértő volt, annyira, hogy Loeb 21 évesen ott is hagyta a munkát, hogy profi raliversenyző legyen.

Páratlan a sportban, hogy valaki ilyen későn lépjen élete pályájára, mégis a legjobbá váljon benne. Loebnél hamar kiderült, nagyon sokra viheti. 1998-ban, 24 évesen tudott bemutatkozni a francia Citroen Saxo-bajnokságban, amit egy év múlva megnyert. Lecsapott rá Guy Fréquelin, a Citroen vb-csapatának főnöke, és már 99-ben bevetette a Katalán Ralin az  - akkor még csak - aszfaltmenő reménységet.

A 2001-ben induló junior-vb-t azonnal megnyerte Loeb, 2002-ben több vb-futamra nevezték, és rögtön elhozta Monte Carlót, csak a végén tiltott kerékcsere miatt kizárták. Nem kellett sokat várni első hivatalos győzelmére, a legelső Német Ralin mindenkinél jobb volt.

2003-ban indult először a Citroen az összes vb-futamon, Loeb gyorsan begyűjtötte Monte Carlót, majd a Német Ralit és San Remót, hogy az utolsó szakaszig harcban legyen a vb-ért: a szezonzárón kikapott Petter Solbergtől, egy ponttal lemaradt a címről.

Egy év múlva viszont már megszorítani sem tudták, első és azóta is egyetlen nem skandinávként győzni tudott a teljesen havas Svéd Ralin, utána beállította Didier Auriol rekordját, szintén hat ralit nyert meg egy évben, és világbajnok lett (2004).

2005-ben Walter Röhl 25 éves csúcsára hajtott rá: a német 1980-ban 54 pont különbséggel végzett az élen, Loeb 56-tal, és a Korzika Ralin mind a 12 szakaszt megnyerte, ami korábban nem fordult elő a vb-n.

Címvédése kirívóra sikerült, vezetett Walesben, bajnokként állt, de Markko Martin navigátora, Michael Park balesetben meghalt a verseny hajrájában. Loeb, csak hogy ne nyerjen, és ne kelljen ünnepelni, szándékosan összeszedett két perc büntetést, így harmadikként végzett. A bajnokságot inkább csak a következő versenyen gyűjtötte be.

2006-ban Carlos Sainz 26 vb-futamgyőzelmes rekordját javította meg, kilométerekkel vezette a bajnokságot, csakhogy edzés közben elesett biciklivel, és eltörte a kezét. Két ralit ki kellett hagynia, Ausztráliában egyetlen riválisának, Marcus Grönholmnak legalább harmadik helyre volt szüksége, hogy életben maradjon vb-esélye. Nem jött össze, az időeltérés miatt Loeböt a nappalijában köszöntötték világbajnokként, épp reggeli kávéját iszogatta. Megtehette, hogy sérüléséből csak a következő idényben térjen vissza.

2007-ben Grönholm kemény küzdelemre kényszerítette Loeböt, de a francia így is favoritként ment az utolsó futamra, néhány pontot kellett csak szereznie. Harmadik hellyel biztosította be sorozatban negyedik vb-sikerét, amivel utolérte a csúcstartó Juha Kankkunent és Tommi Makinent.

2008 nagyon sima volt, rekord akad azért itt is: ötödik Monte Carlo-győzelme, ahogy ötödik vb-címe is, páratlan volt akkoriban.

2009-ben szintén úgy indult, hogy sokkal a vége előtt bajnok lesz, ám a szezon közepén kétszer hibázott, kiesett, Mikko Hirvonen eléje került a pontversenyben. Még az utolsó futamra is a finn ment előnnyel, igaz, csak egy pontnyival, de Loeb legyőzte, és behúzta a hatodikat.

2010-ben semmi különös nem történt, ahogy mindig, újra, zsinórban nyolcadszor nyerte a Német Ralit, amin a futam 2002-es indulása óta addig senki más nem győzött, csak ő.

Bejelentette, 2011 az utolsó szezonja lesz, mert már nincs kedve többet kockáztatni, ami nem is csoda: a vb összes helyszínén nyert legalább egyszer, 136 raliból 60 sikere, 92 dobogója, 725 szakaszgyőzelme, 1009 pontja, hét vb-je volt.

Csakhogy tavaly meggondolta magát, és miután az új szupertehetséges csapattársa, Sebastien Ogier ellen kiélezett küzdelemben megnyerte a világbajnokságot, a nyolcadikat, úgy döntött, marad még egy teljes szezont. A körülmények is így hozták: Ogier-ra nem építhetett a Citroen, mert váratlanul aláírt az idén csak készülődő, 2013-ra fejlesztő VW-hez. Egyrészt könnyű esély adódott így a 9.-re, másrészt a Citroennek is kockázatos lett volna egyedül az Ogier pótlására igazolt Hirvonenre építenie.

Loeb maradásával viszont egyértelmű favoritként indultak, és végeztek is az élen: az immár zsinórban kilencszeres bajnok 9 ralit nyert, egyszer második, egyszer hatodik lett, kétszer kiesett. Nem volt ellenfele, és most már tényleg kiszáll az éles küzdelemből: jövőre nem megy rá a világbajnokságra, már csak passzióból vezet, és mindössze négy ralin, Monte Carlóban, Svédországban, Argentínában és hazájában, Franciaországban ül be a Citroenbe.

76 futamgyőzelmét így még gyarapíthatja, 113 dobogója és 879 gyorsaságisikere sem végleges, ezt biztosra vehetjük. Legalább évtizedes rekordokat állított fel, nem tudni, valaha is megjavítják-e ezeket.

Nagyjából ennyi a karrier, ezen sokat javítani nem lehet, rontani meg képtelenség, vagyis a következő kérdés az, miért tudta pont ő elérni ezeket a magasságokat, és vált tulajdonképpen legyőzhetetlenné - legalábbis új fejezi be, hogy az uralmát nem tudták megdönteni, de még megszakítani sem.

Az szinte lehetetlennek tűnik, hogy Loeb tehetségesebb versenyző legyen, mint Michael Schumacher vagy épp Valentino Rossi, akik vele nagyjából párhuzamosan vagy nagyon kevéssel előbb uralták a Forma-1-et, illetve a MotoGP-t. Schumacher nem tudta visszaszerezni a címet, miután 2005-ben elveszítette, míg Rossi szintén megakadt, de összejött neki a visszatérés, és azok után, hogy 2006-ban és 2007-ben nem végzett az élen, 2008-ban és 2009-ben ismét ő lett a bajnok. Schumacher aztán a mercedeses kudarccal az utóbbi három évben kissé lerombolta a nimbuszát, és ugyan még mindig ő az F1 valaha volt legsikeresebbje, közel sem ismerik el annyira, mint Loeböt a raliban.

Lehet azt mondani, hogy Rossi és Schumacher csapatot váltott, tény, hogy Loeb végig citroenes karrierje komolyan hozzájárult a megdönthetetlenségéhez, de az is, hogy ő folyamatosan jó döntéseket hozott, egész végig a karrierjében - köztük ezt is, hogy végig maradt a franciáknál. Csábította őt is a Ford, 2009-ben kecsegtette a Red Bull, hogy átviszi a Forma-1-be, volt, hogy vissza is akart vonulni idő előtt, de mindig jól döntött. És ezek csak azok a döntések, amiket mi kívülről is látunk, miközben számtalan rali dőlhetett el a javára azzal, hogy helyesen választott gumit, kicsit lassabban vagy gyorsabban fordult be egy kanyarba. Vagy például ott van a Park halála miatti eset is, amiből abszolút a legjobban jött ki azzal, hogy türelmes és magabiztos volt.

Loeböt nem lehetett kibillenteni, sziklaszilárdan ment mindig előre a helyes döntések mentén, a győzelem felé.