Index Vakbarát Hírportál

A legjobb gifek az olimpiáról

2012. augusztus 13., hétfő 16:47 | aznap frissítve

Erzsébet királynő körömrágása, Berki Krisztián lólengése, a német, aki magára ejtette a súlyt, az arcon térdelt új-zélandi futballistalány és a többiek.

A nyitóünnepség bővelkedett izgalmakban, de II. Erzsébet királynő nem így gondolta. Unott arca gyakorlatilag néhány óra alatt mémmé vált.

Pedig a nyitóünnepségen Rowan Atkinson, vagyis Mr. Bean is fellépett, aki a csakis rá jellemző mimikájával sokkolt mindenkit.

Az olimpia nagy favoritjának kikiáltott Michael Phelps ugyan megdöntötte a felhalmozott érmek rekordját, de az elején bizony rozsdásan kezdett. Először nem is akarta elhinni, hogy kikapott.

A medencéknek viszont voltak sokkal nagyobb vesztesei is. Stephan Feck német műugró például nulla pontot kapott erre a gyakorlatra. Pedig szinte tökéletes hátasugrást mutatott be.

LeBron James kosárlabdázó az aranyérem mellett azt is bemutatta, hogy arckifejezések terén vetekszik Steven Segallal.

A kosárlabdapályán persze nemcsak a móka és kacagás ment. A francia válogatott ugyanis annyira győzni akart, hogy a fair playről abszolút megfeledkeztek. Itt épp Nicolas Batum abriktolja meg egy kicsit Juan-Carlos Navarrót. Batumot ezután majdnem lemészárolták a dühös spanyolok.

Az olimpia egyik legbrutálisabb balesetét a pekingben aranyérmet szerző Matthias Steiner német súlyemelő szenvedte el, amikor a fejére ejtette a csekély 196 kilót nyomó súlyzót. Steinernek nem lett súlyos baja, de a versenyt fel kellett adnia.

Katie Glynn, az új-zélandi női gyeplabda-válogatott tagja pedig véletlenül hajolt bele egy borzalmas ütésbe. Miután ellátták a sebét, visszament játszani a hollandok ellen.

A harmadik elképesztő balesetet szintén egy új-zélandi szenvedte el, mégpedig a női válogatott kapusa, Jenny Lindon, akinek amerikai ellenfele, Alex Morgan szinte lerúgta a fejét egy akciónál.

A kubai rúdugró, Lazaro Borges puhára esett, de még így is elég ijesztő, ahogy az egyik kísérlete során a rúd három darabra törik a kezében.

A leggyönyörűbb győzelmi tánc kategóriában két jelölt is van: az egyik Serena Wiliams...

...a másik pedig Kevin Durant.

A legnagyobb ünneplő mégiscsak a német diszkoszvető Robert Harting volt, aki a mezét egy mozdulattal tépte le és ugrált boldogan tova.

Ebből az összeállításból Usain Bolt sem maradt ki, akiről természetesen készült pár száz animáció. A legjobb talán mégis az, ahogy megszívatja a váltóbotért nyúló pályabírót.

Berki Krisztián az ünneplésben visszafogott volt, lólengésben viszont száz százalékot produkált.

Táncban nemcsak a sportolók, de Boris Johnson, London már az olimpia elején mémmé vált polgármestere is tökéleteset teljesített. A záróünnepségen úgy partizott a Spice Girls koncertje alatt, mintha legalábbis tizenhét évesnek képzelné magát.

A végére már csak Lolo Jones, az olimpia harmincéves szüze, egyben Balotelli-díjasa marad, aki a záróünnepségen is rommáégette magát azzal, ahogy őrjöngve énekelte az Oasis Wonderwallját.

Rovatok