Sem a béna megnyitó, sem az összeomló tömegközlekedés víziója nem valósült meg. Mindössze az üresen tátongó VIP-helyektől való félelmek bizonyultak igaznak.
Danny Boyle, a Trainspottingot is rendező látványfelelős kevesebb, mint feleannyiból gazdálkodhatott, mint a pekingi olimpia nyitóeseményét tervező Csang Ji-mu: egészen pontosan 42 millió dollárból, míg Ji-mu százmilliót füstölhetett-lézerezhetett el. A költségvetést ismerő média már előre megkongatta a vészharangot a londoni nyitóünnepség fölött, ami azonban a média és a közönség véleménye alapján egyértelműen kiválóra sikerült.
A Der Spiegel szellőztette meg az olimpia előtt, hogy London tömegközlekedése elöregedett, és szinte biztosan nem fogja tudni kiszolgálni a több százezer embert, akik mind az olimpiára érkeznek. Ehhez képest néhány fennakadáson kívül – egyszer például a metró halt le húsz percre, ami Budapesten olimpia nélkül is gyakran előfordul – minden flottul ment.
Sok vészmadár szerint aggályos volt, hogy az olimpia biztosítását vállaló G4S különösen nagy erőkkel vonult ki Londonba, és az angol kormány még ezen kívül is több ezer katonát – többnyire iraki és afganisztáni veteránokat – vezényelt ki az olimpia idejére. Ennek tudatában rengetegen tartottak attól, hogy London gyakorlatilag egy mini rendőrállammá alakul át, ahol pisszenni sem lehet, ehhez képest egyáltalán nem volt nyomasztó a katonai jelenlét, sőt, a szemtanúk szerint az egyenruhások udvariasak és barátságosak voltak.
Ettől leginkább maguk a britek és a brit média félt: többek közt Nick Hornby, a Fociláz köztudottan sportőrült szerzője is kifejtette egy interjúban, hogy az olimpiára delegált angol sportolókból teljességgel hiányzik az olimpiai szellem és az igazi harcos mentalitás.
Nos, Rebecca Adlington valóban nem tudta megismételni pekingi sikerét, de a kerékpárosok rommá nyerték magukat, és a később mémmé vált Mo Farah is összeszaladgált két aranyat a briteknek, végül az éremtábla 3. helyén végeztek 100 éves rekorddal.
Ez az egyetlen ami legalábbis részben beigazolódott. Az olimpia előtt ugyanis már többen megpendítették, hogy Londonban aránytalanul sok ingyenjegyet adnak ki reprezentációs céllal, és ha ezeknek a meghívottaknak nem lesz kedvük a lelátókon ücsörögni, az nagyon bután fog kinézni. A jegyértékesítő rendszer néhányszori fennakadásán túl valóban előfordult ilyen helyzet, de később normalizálni tudták az üres székek problémáját is.