Index Vakbarát Hírportál

Gyurta: Kiengedtem, van még tartalék

2012. július 31., kedd 22:38

Két magyar úszó is bejutott a szerdai döntőkbe, Gyurta Dániel 200 méteres mellúszásban a második legjobb idővel, Jakabos Zsuzsanna 200 méter pillangóban az ötödikkel. Hosszú Katinka ugyanebben a számban meglepetésre kiesett.

Gyurta délelőtt a legjobb időt úszta a selejtezőben, számára csak az volt a kérdés, hányadik helyen jut be a döntőbe. A második futamba került, az elsőben némi meglepetésre a brit Michael Jameison nagy időt úszott, 2:08.20-at, idén még Gyurta sem volt ennyire gyors.

A második elődöntőben is nagy harc ígérkezett, Gyurta a címvédő Kitadzsima mellett úszott. A japán azonban csak az első százon volt ellenfél. A magyar mellúszó a szokásos taktikáját választotta, az utolsó ötvenet nyomta meg, amivel megnyerte a futamát, 2:08.32-vel zárt.

„Az utolsó húsz méteren már kiengedtem, nem siettem, úgyhogy van még tartalékom. Holnap, úgy gondolom, hogy a győztesnek 2:08-on belül kell célba érkeznie. Hogy a két angol nagyon jó, azt tudtuk, és itt Londonban saját közönségük még spannolja is őket. Én azonban magamra figyelek, nem másra, arra, hogy technikailag, taktikailag, mentálisan jó legyek, és minden energiát kiadjak magamból. Először is önmagamat kell legyőznöm" - nyilatkozta a futam után.

Gyurta tehát az ötös pályára került, Sanghajban onnan nyert. "Nem szoktam ilyen párhuzamokat vonni, ha már mondanom kell valamit, akkor inkább az legyen, hogy 2007 óta nem hiányoztam egyetlen nagy verseny döntőjéből sem."

Hosszú Katinka két számot (ráadásul csak negyven perc különbséggel) vállalt kedd estére, de mindkettőben várakozáson alul teljesített. Először a 200 pillangó elődöntőjében úszott, futamában a negyedik lett 2:07.69-cel. A második futamban azonban öten is befértek elé idővel, köztük Jakabos Zsuzsanna is, így nem úszhat a szerdai döntőben. Jakabost általában megveri Hosszú, de most az előbbi úszott jobb időt, 2:06.82-vel harmadik lett az elődöntőben.

„Azt hiszem, életem második legjobb idejét úsztam most, és még jobb is lehetett volna, ha a benyúlás sikerül. Kiúsztam magam, de holnap este megpróbálok tovább javulni, remélem, sikerül. Most nagyon boldog vagyok, mivel életem első egyéni döntőjét úszhatom olimpián" - mondta Jakabos.

A célja az volt, hogy bekezdjen az elején, ne kelljen hullámos vízben úsznia, mert akkor megtörik a lendülete, sokkal több erővel sem juthat előrébb. „Így meg a végére kimerültem. Folyamatosan löketeket csinálok, csak ez nem mindig látszik kívülről, a kifulladás nem látványos. A döntőben sok minden lehet, akár még a dobogó is elérhető."

Hosszú hezitált, hogy elinduljon-e a 200 vegyes döntőjében, de végül nem mondott le a szereplésről. A sikertelen négyszáz vegyes és a pillangó idegi és fizikai fáradtsága kijött rajta, a hetediktől is három másodpercre lemaradt, és saját selejtezős idejénél is jóval gyengébbet ment.

„Utólag már azt mondom, hagynom kellett volna a 200 vegyest, és a 200 pillangóra figyelni, akkor döntőben vagyok. Talán tudat alatt túl sokat foglalkoztam azzal, hogy mi lesz a 200 vegyesen, ezért csúsztam le a 200 pillangó döntőjéről, tudat alatt tartalékoltam. Van bennem hiányérzet, mert érmet szerettem volna, és ha közel is voltam hozzá, nincs a nyakamban. A tanulságokat majd akkor ráérek levonni, ha holnap a váltóval befejeztük a versenyt" - értékelt Hosszú. (A 4x200-as váltó 2010-ben Eb-aranyérmes volt, idén második, a finálé abszolút elérhető.)

Ami nem sikerült Cseh Lászlónak egyéniben 400 vegyesen valamint 200 pillangón, összejött a 4x200-as váltóval. A nyolcadik helyen, de döntős lett a Kozma, Cseh, Bernek, Kis összeállítású csapat. A fináléban sem tudtak ezen a helyezésen javítani, ami így is elismerésre méltó teljesítmény, mert az oroszok, olaszok és japánok be sem jutottak.

„Jót tett a lelkemnek ez az eredmény, de még mindig úgy érzem, hogy nem áll össze valami. Megvan a munka bennem, ott szunnyad, de valamiért nem jön ki. Nem tudom, mit kellene tennem érte, lehet, hogy száz métert kellene csak úsznom, de lehet ötezret. Nem tudom. Nem tudom kihozni magamból az erőt, pedig már mindent átgondoltam, átjátszottam a fejemben. Ettől még nagyon bízom benne, hogy holnap ki fog jönni valami a 200 vegyes előfutamában, talán akkor kirobban belőlem."

Rovatok