Index Vakbarát Hírportál

Magánszorgalomból és megrendelésre is születtek olimpiai dalok

2012. július 26., csütörtök 17:23

A Kormorán utódzenekaraként működő Örökség zenekar magánszorgalomból rakott össze egy teljes lemezt olimpiai dalokból. Buzdítódallal készült két egykori megasztáros, Tolvai Renáta és Kállay-Saunders András is, korábban pedig többek közt a Dolly Roll, a Rakonczai-testvérpár és Király Linda is énekeltek az olimpiára.

Londonra többen is készültek

A magyar hagyományokra fókuszáló Örökség együttest a Kormorán zenekarból kiszállt tagok alapították 2011-ben. Az Örökség meglehetős előnnyel indul a sport témájú dalok világában, hiszen a zenekar énekesnője nem más, mint Géczi Erika, aki a női kajak négyes tagjaként ötszáz méteren az 1986-os montreali világbajnokságon aranyat, míg az 1988-as szöuli olimpián ezüstérmet szerzett.

Ez a tény ugyan tiszteletreméltó, de mégsem mentség erre dalra, ami egyébként az Olimpia mítosza című CD-n jelent meg egy hónappal és egy nappal a londoni megnyitó előtt. Az Örökség menedzsere, Kis László Péter elmondása szerint a teljes egészében magánszorgalomból és saját pénzből készült lemez ötlete Mizsér Attila öttusázó olimpiai bajnok fejéből pattan ki, és a Vár rád a csúcs című opuszon kívül jobbára olyan dalok kaptak rajta helyet, amikben további sportolók – többek közt Wichmann Tamás kenus, Németh Sándor birkózó, illetve Kovács Iván párbajtőröző – is vendégszerepelnek. Ha az Örökség dala nem volt elég, és igazán szenvedni akarnak, akkor a Hajrá magyarok! című, feledhetetlen rímekkel megspékelt Mizsér-szerzeményt semmiképpen ne mulasszák el.

Dolhai Attila musicalszínész is feltűnt egy saját szerzeményű olimpiai dallal. A videóban véletlenszerűen bevágott sportjelentek ugyan nincsenek, ám a népies motívumok itt is feltűnnek némi dudaszó formájában. Igaz jóval diszkrétebben, mint az Örökség klipjében, ahol még a gitár is piros-fehér-zöldre van mázolva. Ferenczi Orsolya, az énekes menedzsere elmondta: ugyan Dolhai korábban írt már megrendelésre sportdalt – egy soproni kosárlabda-induló fűződik a nevéhez – de A győzelem angyala hív teljes mértékben magánszorgalomból készült, mivel Dolhai, mint minden tisztességes férfiember, kedveli a sportokat.

Az idei év harmadik olimpiai dala a Megasztárban feltűnt énekespáré, Tolvai Renátáé és Kállay-Saunders Andrásé, ez azonban már kifejezetten megrendelésre készült. Ahogy azt Halász Marianntól, az énekesnő menedzserétől megtudtuk: a két fiatal énekes a Coop áruházlánc, a magyar olimpiai csapat aranyfokozatú támogatójának felkérésére vette fel az itt hallható dalt. Esetükben a dolog szépsége abban rejlik, hogy noha az alábbi előzetes május eleje óta látható a neten, a teljes dalt mostanáig elfelejtették közzétenni.

A korábbi évek termése

A 2008-as pekingi olimpiára Rakonczai Viktor és bátyja, Rakonczai Imre készítette el az alábbi dalt. Róluk talán elég annyit tudni, hogy a kilencvenes években ők ketten alapították – két másik énekessel kiegészülve – a V.I.P. nevű fiúbandát, ami a Kozsó-menedzselte Shygys vetélytársa volt egy ideig, hogy aztán mindkét csapat hamar eltűnjön a süllyesztőben. Előtte azért eljutottak az Eurovíziós Dalfesztiválra.

A 2004-es athéni olimpiára Gáspár Laci, a Megasztár első szériájának harmadik helyezettje, illetve Király Linda énekelt. Utóbbiról onnan emlékezhetünk, hogy tíz éve belesült a magyar himnuszba: ezt a csorbát az alábbi olimpiai dal sem tudta kiköszörülni.

Azok, akik televízión keresztül követték annak idején az 1996-os atlantai olimpiát, valószínűleg naponta legalább kétszer meghallgathatták a Dolly Roll dalát a feledhetetlen Atlanta, rá-rá-rá-hajrá! refrénnel. Nem csoda, hogy azóta is az agyunkba égett.

Ha ismer további olimpiai dalokat, küldje el nekünk!

Rovatok