Index Vakbarát Hírportál

Szerbia harcol Janics Natasáért

2012. augusztus 16., csütörtök 10:13

A szerb olimpiai bizottság szeretné a többszörös olimpiai bajnok Janics Natasát átcsábítani, hogy nekik nyerjen aranyakat, de erre nem sok esély van.

A bácskapalánkai születésű, 2001 óta Magyarországon élő, az olimpiákon három magyar aranyat nyerő Janics Natasa Londonban ezüst- és bronzérmet szerzett. A verseny után csalódott volt, elment a kedve a kajakozástól, de később elmondta, biztosan kitart Rióig.

A Szerb Olimpiai Bizottság elnöke, Vlade Divac ugyanakkor tárgyalt vele szerbiai visszatéréséről. Divac erről eddig nem beszélt a szerb sajtóban, egy szerb edző viszont igen: és szerinte gyorsan meg is fognak tudni állapodni.

Az edző, Dragan Plavsics azt is elárulta, hogy a helyszínen nézte meg a kétszáz méteres döntőket Divac, jóllehet szerb nem volt döntős.

Szerbia sem 2004-ben, sem 2008-ban nem szerzett aranyat, ezen a két olimpián Janics három első helyet szerzett.

„Hétfő este együtt vacsoráztunk Natasáékkal, jókedve volt, a budapesti fogadtatás határozottan feldobta. Megható volt számára az is, ahogy éltették Szegeden. Bajnokként fogadták, ez pedig lenyűgözte. A sztorizgatása közben beszélt arról is, hogy Divac gratulált és beszélgetett vele, vigasztalta, amikor a parton ücsörgött a bronzérme után. Ennyi történt, azóta pedig nem is beszéltek. Nem csoda, ha megindulnak a találgatások, hiszen egy világhírű kosaras sztár ment oda egy magyar sportolóhoz, ami valljuk meg: nem túl gyakori" – mondta Csonka Gábor menedzser, így cáfolva a szerbiai nyilatkozatokat. Viccesen hozzátette, nagy szerencse, hogy nem az angol királyi családból ment oda valaki hozzá, mert akkor most arról találgatnánk, hogy mikortól lesz angol.

„Natasát 2012. december 31-ig szerződés köti az EDF DÉMÁSZ-Szeged Vízisport Egyesülethez - jelentette ki Petrovics Kálmán, a szegedi klub igazgatója. - A folytatással kapcsolatos tárgyalások még nem kezdődtek meg, hiszen Natasa nincs is Magyarországon. Egyértelmű, hogy azt gondoljuk, marad, hiszen Szeged annak idején befogadta, szerette és szereti is, ha viszont másképp képzeli a pályafutását, nyitottak vagyunk a tárgyalásra. Hivatalosan még senki sem keresett meg bennünket, így sem a szerb szövetség, sem Natasa."

A Nemzeti Sportnak sms-ben reagált a külföldön lévő Janics, aki csak annyit közölt, „nem igaz a hír”.

Janicsék pár napot amúgy Bácskapalánkán töltenek, majd onnan Szófiába mennek. Janics édesanyja Szerbiában, férje, Adrian Dusev szülei pedig Bulgáriában élnek.

Rovatok