Jómagam is szoktam úszni egyébként. Nyilvánvalóan kiválóan csinálja Gyurta Dániel, látszik, hogy ért hozzá, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy nagyon sokat is gyakorolja. Persze nem tudhatjuk, hogy mi lenne, ha én is annyit úszhatnék, mint ő, de hát azt sem tudhatjuk, hogy milyen cikkeket tudna írni, ha neki kellene naponta a klaviatúra mögé ülnie.

Az ugye nyilvánvaló, hogy amikor ő 1993-ban megtanult úszni (négyévesen önéletrajza szerint) akkor addigra én már oda-vissza átúsztam a Budakalász melletti Omszki-tavat. Nem mintha ennek lenne jelentősége, hiszen az olimpiákat medencékbe szervezik, én pedig a természetes vizekben szívesebben úszom. Nem állítom, hogy alapvetően ezen múlna az, hogy most róla és nem rólam beszél az ország, de valahol ez is számít. És hát sok kicsi sokra megy.

Én például közepesen számítok szőrösnek, de azért korántsem vagyok tökcsupasz. És hát az ilyen olimpiákon borotválkozni kell, mellkason, karon, lábon, mert a szőr lassít, növeli az ellenállást. Megvallom őszintén, nem szívesen bíbelődnék ilyenekkel, és hát ez is egy ilyen apróság, ami miatt most nem nekem játszották a Himnuszt Londonban. Sok ilyen kicsi dolog sokra megy.

Érdekes, hogy nyolcévesen indult Gyurta élete első versenyén, és rögtön dobogóra állhatott. Nos, itt nehéz az összehasonlítás, mert én nyolcévesen például már tudtam írni, de azt nem tudom, hogy ha lett volna írásverseny nyolcéveseknek, akkor mi történt volna, mert ilyeneket nem tartottak. Ebből a szempontból izgalmasabb szakma az úszóké, mert meg tudják mérettetni magukat. Könnyebb az összehasonlítás.

Persze vannak hasonlóságok is bőven Gyurta, és az én életművem között. Ő például idén is indult rövid- meg hosszútávon is, ahogy én is írtam már az idén hosszú és rövid cikkeket is. „A III. kerülethez ezer szállal kötődöm” – írja Gyurta a saját honlapján, és nem azért mondom, de ha nem is ezerrel, azért néhány százzal én is. Itt van ugyanis az Index szerkesztősége, ami sportos párhuzammal az én egyesületem.

Mindezekkel együtt természetesen kiváló eredmény Gyurtáé, hiszen valóban nagyon gyorsan úszott. Engem ha nem kerget a tatár – és hát a strandon miért is kergetne? – körülbelül 15 perc alatt úszom le a 200 métert. Na ez neki most 2 perc alatt sikerült, ami kétségtelenül legalább 13 perccel jobb. Mondjuk fura érzés, hogy 13 percen múlik az, hogy most tele vannak a fényképeivel az újságok, meg ilyeneket blogolnak róla, többek között. Mondjuk rólam is készültek már fényképek, igaz, azokon általában fel vagyok öltözve rendesen. Talán ez is egy olyan kicsi dolog, amiből sok sokra megy.

És van, amiben kicsit másképpen alakultak a dolgaink, és mondjuk az enyémek kicsit jobban. Ezt nyilatkozta: „Pekingben vertek meg utoljára, azóta senkinek sem sikerült”. Nos, én 2006 tavaszán jártam Pekingben, turistaként, de egyáltalán nem vertek meg, és azóta se történt ilyesmi. Engem utoljára 1990-ben vertek meg, de az Budapesten történt, fényes nappal a nyílt utcán egyébként.

Kétségtelen, hogy Gyurta Dániel most nagyon nagy szám, mindenki vele foglalkozik, ebben gondolom szerepe van a világcsúcsnak is, ami az eredményjelzőn szerepelt. De ezzel együtt ne felejtsük el, hogy sok szorgalmas ember van még ebben az országban, akik esetleg ugyanígy tudnának örülni annak, ha velük is foglalkoznának a közvéleményben.