Hajós Alfréd (született Guttmann Arnold) úgy szerezte meg az első magyar olimpiai bajnoki címet, hogy nem akart olimpiai bajnok lenni. Igazi sportpolihisztor volt, válogatott futballista lett, torna-, és atlétikaversenyeken indult, és mint kiderült, a pireuszi öböl nagyon hideg – a visszaemlékezésekben 10-ről és 14 fokról is lehet olvasni - vizében senki sem tudott nála jobban úszni sem rövid, sem hosszú távon. A 100 után kis pihenővel nyerte az 1200 métert gyorson.

Hajós építésznek készült, Lechner Ödön mellett tanult, abban a korban profi sportról szó sem lehetett, és később szakmájában is kivételes sikereket ért el. Ő tervezte többek közt a margitszigeti, később nevét viselő uszodát, a debreceni Aranybika szállót. Lauber Dezsővel a stadiontervük az 1924-es szellemi olimpián kivívta a zsűri csodálatát, de csak ezüstöt kapott érte.

A korábbi sportminiszter, Gallov Rezső így emlékszik vissza Hajósra, illetve a győzelme napjára.

„Először is a mellét kellett ápolnia, mert még a 100 méter gyors rajtja előtti felsorakozáskor az erre a célra kihúzott erős hajókötél jócskán lehorzsolta a bőrét, a sós víz végig csípte is a sprintverseny közben.” (Százon úgy nyert 82,22-vel, hogy nem is tudta, hogy nincs nála gyorsabb.)

„Ujjnyi faggyúval kente be azután gondosan minden porcikáját a már megtapasztalt, kegyetlenül hideg víz ellen. Az öbölből három kis gőzösön vitték ki a nyílt tengerre a bátor résztvevőket - egyes források szerint 12, mások szerint 15 úszót, majd a rajtpisztoly dörrenésére ugrottak a vízbe, és kezdték meg küzdelmüket a hideggel, széllel, két-három méteres hullámokkal - egymással. A rajt után Hajóst hamarosan nem csak a magányosság érzése, hanem a veszély kerítette hatalmába: mi történik velem, ha netán görcsöt kapok és tehetetlenné válok?! – gondolta” – írja Gallov a MOB honlapján, Hajós önéletrajzi könyvét is felhasználva.

„A kis hajók eltűntek, visszaindultak a kikötőbe, sorsukra hagyták a versenyzőket. Amikor nem látta az ellenfeleit – bajnokunk később bevallotta – eljutott a feladás gondolatáig, ellenben nem talált a láthatáron csónakot, amely felvehette volna. Az életösztön erősebbnek bizonyult benne a győzni akarásnál, úgy döntött, előbb jut ki, ha minél gyorsabban a célnak veszi az irányt. A tőle leszakadó, egyetlen fenyegető ellenfelét, a görcsökkel küszködő osztrák Paul Neumannt szinte az utolsó pillanatokban mentették ki a kísérők, akik az öböl bejáratától aztán végre visszafordultak a szerencsétlen versenyzők irányába, és egymás után halászták ki a remény- és erővesztett úszókat.”

„Hajós akkor kezdett kissé megnyugodni, amikor átúszott az öböl kapuján, és bár éles késszúrásokként érezte a hideg víz verését és a szél ostorcsapásait, valamelyest könnyebbé vált a helyzete, mert a hullámok fokozatosan veszítettek erejükből, és fel-feltűntek mind gyakrabban a versenybírák hajói is a közelében. Ellenfelet nem látott, már egész elbizonytalanodott, amikor mind erőteljesebben hordta felé a szél a parton összesereglett hatalmas tömeg ujjongását. Őt ünnepelték, a legyőzhetetlen „Magyar Delfint”, aki messze-messze megelőzte még a hazai vizeken versenyző görögöket is” – eddig a visszaemlékezés.

A krónikák 100 méteren kizárólag a győztes idejét őrizték meg, a helyezettek időeredményei feledésbe merültek. Hajós a hosszú távon 18:22. 1 nyert, a második Andreou Ioannisz mögötte 21:03,4-gyel ért célba. A különbséget pontosan átszámítani méterre szinte lehetetlen, de óvatos becslések szerint Hajós legalább nyolcvan métert vert rá az utána következőre.