Index Vakbarát Hírportál

Az árvíz miatt bezár a margitszigeti sportuszoda

2013. június 3., hétfő 11:39

A Duna magas vízállása és az Ausztria felől közeledő árhullám miatt hétfőn – 2013. június 3. – délutántól határozatlan ideig a lakossági vendégek nem látogathatják a margitszigeti Hajós-Széchy Sportuszodát. A válogatott és egyesületi sportolók egyelőre a Széchy Tamás medencében megtarthatják edzéseiket, ám amennyiben a Duna vízszintje az előrejelzett ütemben emelkedik tovább, akkor a hét második felében az ő esetükben is szükség lehet az uszoda használatának korlátozására.

A Nemzeti Sportközpontok szakemberei már elvégezték az árvízhez kapcsolódó műszaki megelőző intézkedéseket.

  „A védekezést már megkezdtük, lezártuk a zsilipeket, de már most olyan magas a Duna, hogy a szennyvízelvezető-rendszer nem működik tökéletesen, emiatt nem engedhetjük be a nagyközönséget az uszodába. Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a Katasztrófavédelemmel és figyeljük az előrejelzéseket: ha valóban 800 centiméter felett tetőzik a Duna, akkor mindenképpen homokzsákokkal kell megvédenünk a létesítményt. Izgalmas napok várnak ránk, de kollégáimmal közösen készen állunk!" – mondta Dala Tamás, a Nemzeti Úszó és Vízilabda Központ vezetője.

Rovatok