Aki látta év elején a Dél-Afrikában rendezett Afrika-kupa valamelyik meccsét, megfigyelhette, hogy vannak óriási, modern stadionok, néha világsztár játékosok is, néző viszont alig a meccseken. Ezért is nehezen érthető, hogy miért építik tele kínai cégek futballstadionokkal egész Afrikát.

Kínai állami és magáncégek öntik a dollármilliókat a különböző sportlétesítmények építésébe Afrikában. A stadiondiplomácia néven futó projekt már egy évtizede tart, és Kína nagy igyekezete azért is érdekes, mert a pekingi olimpiára felhúzott Madárfészekkel szenvednek. Alig tudják eseményekkel megtölteni, gazdaságos fenntartása lehetetlen, így tisztában lehetnek azzal, hogy a szegény afrikai országokban maximum akkor telhetnek meg a 40-50 ezres stadionok, ha a pápa odalátogat, vagy állami ünnepeket tartanak bennük.

Az egyik magyarázat szerint a kínaiak azt remélik, hamarosan annyira felfut az afrikai sport, hogy simán megtérülnek a befektetések. Más narratívák szerint ezek a „barátságstadionok”, olyanok, mint a trójai faló, Kína szinte észrevétlen befolyásszerzésre használja őket. Azért sport nélkül is van haszon, Kína maga kölcsönöz a beruházásokhoz, amelyeknek jó részét meg is valósítja, így egyik zsebéből a másikba teszi át a milliókat, és még kamatokra is számíthat.

De miért pont Kína építi a stadionokat, és miért nem mondjuk az oroszok vagy EU-országok?

„A nyugati projektek általában feltételekhez kötöttek, a kölcsönért cserébe elvárják a bürokrácia fejlesztését, kórházak építését vagy a humanitárius segélyek ellenőrizhető elosztását. Ezekkel azonban egy probléma van, nem igazán látványosak, és Afrikában pedig erre adnak a legtöbbet. A nagy stadion mellett minden nap elmennek az emberek, látják azokat, beszélnek róluk, az pedig már másodlagos, hogy üres vagy beázik.

Az EU-s beruházásokkal ellentétben a kínai pénznek nincsenek politikai feltételei, diktatúrák, féldiktatúrák is pénzhez juthatnak. Kínát nem érdekli, hogy használják fel a pénzt, csak az lényeg, hogy fizessék vissza. Hosszú távra terveznek, sokszor koncessziókban, olajban, fában és más nyersanyagokban gondolkodnak, ezzel is pozíciókat akarnak szerezni” – mondta Hettyey András, a Magyar Külügyi Intézet tudományos munkatársa.

A kínai törekvések részben valóban lefedik a trójai faló-elméletet, de ezzel nincsenek egyedül: „Kínának óriási nyersanyagéhsége van, hosszútávú érdekük, hogy befészkeljék magukat. Jó pozíciójuk van, de nem szorultak ki a korábban gyarmatokat működtető országok sem, mint Portugália, Nagy-Britannia vagy Franciaország” - árnyalta a képet az Afrika-szakértő, aki rávilágított arra is, hogy stadiondiplomácia valóban az igazi diplomáciát is jelent.

„Afrikában mindent visz a személyes kapcsolat, a kínaiak pedig ezt nagyon jól megtanulták, magas rangon látogatnak, közös találkozókra hívják az afrikai elnököket, de ezért például az ENSZ-ben is jól jöhet plusz egy szavazat az 55 afrikai országból.”

Hettyey egyelőre nem látja, hogy mitől futna fel a sportüzlet, mert az afrikai kultúrában nincs benne a meccsre járás, erre se idejük, se energiájuk nincs az ottaniaknak. Egyelőre nyugati, luxusterméknek számít a futball is. Emellett Afrikában is érvényes a tétel, hogy elsősorban a jó futball vonzza a közönséget, ez pedig úgy nehezen valósulhat meg, ha a profi futballisták közel 20 százaléka Európában játszik.

Az események is szervezetlenek, több zuhanásos, megtaposásos baleset történt már meccseken. A futball mellett pedig csak egy-két sportág, például Kenyában a hosszútávfutás tudott népszerűvé válni, de azok versenyeit sem gigantikus stadionokban rendezik meg.

A kínai nyomulásnak nem mindenki örül, a diktátorok persze élvezik, ha stadionokkal építhetik kultuszukat, de a régi stadionokat sokan siratják, mert több közülük a függetlenségi harcok jelképének számított. Emellett egyre többen vannak olyanok, akik teljesen haszontalannak látják az építkezéseket. „A kínai projektek legnagyobb hátulütője, hogy százával, ezrével hoznak munkásokat is, sokszor nem afrikaikkal dolgoztatnak, tehát nem járulnak hozzá az ország fejlődéséhez. A britek nem hoznak kőművest, ha befektetnek. A kínaiaknál nem fordulhat elő, hogy náluk magasabb rangban legyen egy afrikai szakember” – mondta Hettyey.

A szakértő szerint azonban a kínaiak is egyre nehezebb feltételekkel találják magukat szemben, fejlődik az afrikaiak érdekérvényesítő képessége, Zambiában bányászsztrájk is volt már kínai tulajdonos ellen. A nyereségekből egyre nagyobb százalékot követelnek, és arra is volt már példa, hogy ki tudták harcolni a helyi, szakképzett emberek foglalkoztatását.