Index Vakbarát Hírportál

Benedek: Egész elképesztően játszottunk

2013. július 30., kedd 20:37

Az első három negyedben még egy-egy gólig eljutott a görög férfi vízilabda-válogatott a világbajnokság keddi negyeddöntőjében, de már addig is ötöt kapott. A zárónegyedben pedig góltalan maradt és négyet is beszedett.

„Ha azt vesszük, hogy úgy kezdtünk neki a felkészülésnek, hogy pontosan tudtuk, ezen a kedden kell a legjobban játszani, akkor talán mondhatjuk, hogy törvényszerű volt ez a kimagasló játék. Mindenki mindent beleadott. Meg mivel kétszer is kikaptunk tőlük a felkészülés alatt, valahogy ott volt mindenkiben, harmadszor már csak nem verhetnek meg. Olyan nem lehet. Jól játszottunk, nem véletlen, hogy ilyen kevés gólt lőttek” - mondta a vasasos Nagy Viktor, aki szinte vonzotta a kapuban a labdákat.

„Sok lövés jött a hónom alá, a derekamhoz, nem könnyű arra figyelni, de nem dolgoztunk hiába, amikor elkezdtük feltérképezni őket. A jobbkezes Milonakisz még így is kilőtte a hosszú felsőt a jobb oldalról, de annyira nem bánt, mivel csak ennyi gólt kaptam” - magyarázta.

„Egészen elképesztően játszottunk” - ezek már Benedek Tibor szövetségi kapitány szavai. „Ebben a meccsben benne volt az elmúlt fél év. Szépen szisztematikusan rakosgattuk egymásra a téglákat, ennek lett meg most az eredménye. Most a következő nehéz feladat áll előttünk: ezt most szépen félre kell tenni. Nem foglalkozhatunk azzal, amit építettünk, mert egy új meccs jön. Felszabadult lettem, de leginkább talán azért, mert ezen a világbajnokságon ugyanolyan nehéz ötödiknek lenni, mint elsőnek. Most viszont már az első helyért harcolunk” - folytatta a kapitány, akinek a szerződését felül lehet vizsgálni, ha nincs a négyben a csapat.

Úgy gondolja, ez a meccs egy lélektani fordulópont is volt, mert mostantól a játékosok elkezdhetnek hinni önmagukban, egymásban éppúgy, mint a szakmai stábban is.

„Ez a megfiatalított csapat mégiscsak kikapott a szerbektől, döntetlent játszott az ausztrálokkal a csoportban, ami összességében nem táplálta az önbizalmat. Mostantól más a helyzet. Már a nyár elején is látszott, hogy jó a csapat. Ha mind a tizennyolcan hiszünk abban, amit csinálunk, annak ilyen kézzel fogható eredménye van. De fejben fel kell dolgozni a korábbi évek nehézségeit."

A görög meccsről és a következő ellenfél is mondott egy-egy gondolatot. "Változtattunk a taktikán, különösen a védekezésen, aminek meglett az eredménye a görögök ellen. A horvátok nagyon erős centerrel, két nagy lövővel rendelkeznek, idén még nem játszottunk velük, nem ismerjük őket annyira, ez nehezíti a feladatot, ami így sem megoldhatatlan.”

A két bombagólt jegyző Hosnyánszky Norbert a türelmet emelte ki, és azt: mindenki azt tette, ami a feladata.

„Ha az eredmény alapján simának is tűnik a meccs, nem volt az belülről. Keményen küzdöttünk, de összességében domináltunk, mert okosan is játszottunk, minden téren jobbak voltunk” - összegzett Varga Dániel.

Testvére, Dénes, aki hihetetlen gólt lőtt, hárman is tudták, hogy elvállalja, mert mindössze két másodperc volt hátra a meccsből, mégis beívelte hét méterről. Azzal vezettünk 6-3-ra.

"Amiatt volt fontos, mert ha abból a támadásból sikeretelenek vagyunk, akkor ők jönnek, és már azon gondolkodhatnak, hogy visszajönnek egyre. Így viszont újra azon tanakodhattak, hogy jöjjenek vissza újra kettőre. De a hajrára már ez sem volt téma."

Csütörtökön a horvátok jönnek, akik a hosszabbításban verték a velünk is döntetlent játszó ausztrálokat. A horvátok közel álltak a kieséshez, mert hat másodperccel a rendes játékidő vége előtt az ausztrálok előnyben hatalmas kapufát dobtak. Az elődöntő 20.15-től kezdődik.

Rovatok