Index Vakbarát Hírportál

Az se mentség, ha csajozott

2014. január 27., hétfő 09:29

A részeges hokikapus után itt a következő őrült a pályáról, aki úgy gondolta, hogy az utolsó 15 másodpercben felesleges védeni. Természetesen tévedett.

A hokikapusok között nem ritkák a furcsa szerzetek, de amit az utóbbi időben művelnek, már túl van a tűréshatáron. A héten egy amatőr meccsen részegen védő, vagyis védeni próbálkozó cseh úriemberről rántottuk le a leplet, most pedig talán minden idők leghülyébb kapusával ismerkedhetünk meg.

A Utah State Egyetem játékosa, Keagan McHenry még a január 17-i meccs hosszabbításának utolsó 15 másodpercében úgy döntött, hogy neki aznapra elég volt a védésből, inkább nekiáll a szurkolókkal beszélgetni a plexi mellett. Azt gondolta, hogy ez remek ötlet, hiszen úgyis emberelőnyben voltak, ráadásul a másik kapu előtt jött buli.

Csak éppen elszámolta magát, ugyanis a Denver szerezte meg a korongot, Robert Biedron pedig azonnal előrevágta azt jó 60 méterről, látva, hogy McHenrynek jobb dolga akadt a kapu őrzésénél. A későn ébredő kapus persze egy hatalmas vetődéssel próbált visszaérni, de erre már nem volt esélye.

Denver vs. Utah egyetemi hoki meccsen hihetetlen gól

Persze McHenry utólag nagyon bánta a történteket, ezt írta twitterén, bár az üzenetet később törölte:

Undorodom magamtól és szégyenletesnek tartom, amit tettem és ahogy viselkedtem. Cserben hagytam magam, de sokkal fontosabb, hogy a csapatot is.

Az egészen hihetetlen góllal a Denver 4-3-ra nyert, igaz, a második harmadban 3-1-re is vezettek.

Rovatok