Magyarország a londoni olimpián szerzett két arany- és egy bronzérmével a nemzetek között a hatodik helyen zárt úszásban. A két gyengébb olimpia, és a mélypontot jelentő 2007-es egyetlen vb-bronz után visszaszerezte a helyét a legjobbak között. A három érmet ráadásul három versenyző szerezte: Gyurta Dániel (200 mell), Risztov Éva (10 km) és Cseh László (200 vegyes).

Ezt a pozícióját szeretné hosszú távon megőrizni az ország – Európából csak a franciák voltak előttünk -, ezért is jött létre a Jövő bajnokai program.

2017-ben junior világbajnokságot rendez Budapest, 2021-ben pedig a felnőtt világbajnokság lesz ugyanott, a Dagály strand melletti úszókomplexumban.

Ezért már most építkezni kell, és Gyárfás Tamás elnök nyilván azt reméli, hogy a program etalon lesz az egész magyar sportéletben, ahogy a britekről is állandóan írjuk: a lottópénzek felhasználásával felpörgött a komplett sportéletük. Annak hatásai nemcsak a két évvel ezelőtti olimpián, hanem utána is sokszor jelentkeznek még.

A hazai szövetség az egész országot igyekszik megmozgatni, talán még hatékonyabban, mint a futballban a Bozsik program tette.

Hét régióra osztották a megyéket, és a hét régió 1996 és 2002 között született legjobbjait folyamatosan rendszeres felmérőversenyekre kötelezi, májusban lesz az első. A sportágban a legfontosabb ugyanis a versenyeztetés.

A kormányprogramban 300 új tanmedence építése van benne, ezért olyan megyéket, ahol például csak egy van, mint Nógrád vagy Tolna létesítményekkel látnának el, hogy ha valaki ezeken a területeken tehetséges, semmiképp se vesszen el. Vagy éppen kapja meg az alapokat, és abból a vízilabda valamint az öttusa is profitálhat.

Azt szeretnék, ha hamarosan nem lenne olyan járás az országban, ahol nincs tanmedence. Pillanatnyilag 89 olyan járás van, ahol egyáltalán nincs, így az úszásoktatás eleve korlátozott. Még a legfejlettebb régiók is hátrányban vannak - Ráckeve, Gödöllő, Budakeszi -, a Nyírségben pedig Nyíregyháza 4 tanmedencéjén nincs járási központ, ahol lenne legalább egy kicsi uszoda.

A magyar úszósportot eddig leginkább az edzői szakértelem tartotta a világ legjobbjai között a hetvenes-nyolcvanas évektől egészen mostanáig.

Nagyon kicsi merítéssel – 3-4 ezer úszóból - találtak rá a legjobbakra, világnagyságokra, Hollandiában ez a szám majdnem százszorosa a magyarnak. És a nyolcvanas évekig leginkább Budapest nevelte a bajnokokat.

Hargitay András világbajnok nem véletlenül mondta, amikor az NDK-ból küldöttség érkezett hozzájuk, nem akartak hinni a szemüknek, hogy egy uszodában (Komjádi) koncentrálódik a magyar tömegbázis, és innen jönnek ki világrekordok.

A hazai szövetség 14 milliárdot kap 2020-ig, a programnak tehát van kifutása, és mivel eddig szerény körülmények között is olimpiai aranyakban volt mérhető a sikeresség, a hosszú távú sikeresség is megoldottnak látszik, bár arra sem árt figyelmeztetni, hogy a pénz megsokszorozásával nem feltétlen lesznek arányban a sikerek.

A Dél-Afrikából hazatért Tőrös Károly, aki az utánpótlás irányítója lett itthon, úgy gondolja: „a víziónk világviszonylatban is egyedülálló. Ezzel a rendszerrel a legnagyobb úszónemzetek közé léptünk. A legtöbb országban nincs ilyen rendezett struktúra. Dél-Afrikában például csak az edző fanatizmusán múlt az eredményesség.”

Ahogy eddig Magyarországon is, ahol még a vízfelülethez jutás sem volt egyszerű, akármikor nem edzhettek olimpikonok, csak amikor kevesen voltak.

Az amerikai Shane Tusup, Hosszú Katinka edzője annyit tett hozzá: „garantáltan kitermeli a program a jövő nagy bajnokait, ennél jobb nem is történhetett volna a sportággal Magyarországon.”

Emellett kiemelte még az őszinteséget, ha esetleg valahol még nem tökéletes a szisztéma, a versenyeztetés, akkor arról nyíltan beszéljenek.

Az úszás egyébként is egy nyílt és inspiráló közeg, az edzők szakértelme pedig külföldön is elismert.

Amíg a futballnál szembetűnő, hogy valamit rosszul tesznek az edzők a képzésnél és a kiválasztásnál, addig az úszás, amelyik egyértelműen világsportág, és a legnagyobb nemzetekkel kell versenyezni évről évre, az átmeneti visszaesés után visszatért a legmagasabb polcra. Az úszás előnye: mérhető, míg a futballban erre nem is akartak soha törekedni.

Kovács Ottó például Indiából tért haza, mert itthon, Egerben szeretne alkotni, miután Egyiptomban is megteremtette a sportágat.

Az amerikai úszók egyik vezetőedzője, az 56-ban emigrált Urbanchek János – nyolc olimpiai bajnoka lett az USA-ban - is mindig csodálta a magyar edzőket, nincs ezzel másként a most éppen Kanadában dolgozó Nagy József sem. (Neki is volt olimpiai bajnoka, Mike Barrowman Amerikában.)

Az Egerszegi Krisztinával öt, Kovács Ágival egy olimpiai aranyat szerző Kiss László kapitány így foglalta össze a gondolatait.

„Ötven éve csinálom, múlnak az évek. De ha hiszik, ha nem, még soha nem éreztem magam ennyire jól az uszodában.”